2020. május 17., vasárnap

Vikingek, 6. évad, 10. rész – A legjobb kitervelt... tervek – Avagy Ragnar közlegény megmentése

- Szóval Harald szövetkezik Björnnel, és kitervelik hogy hogyan védjék meg Norvégiát a ruszoktól. Mivel Vörös Erik nem volt jelen az előző évad végénél, ezért bedobja, hogy ez az istenek alkonya lesz, de tekintve hogy ezt a hasonlatot a többiek akkor már ellőtték, így lehurrogják. Gondolom itt a lényeg, hogy a forgatókönyvíró minden lehetséges szócsövén keresztül villogtathassa a skandináv mitológiáról szóló felületes ismeretét. Björn úgy gondolja, hogy az ellenség a tenger felől fog jönni és Kitérdekelszheimet fogják megtámadni. Erik szerint ugyan bárhol partra szállhatnak és a szárazföldön keresztül támadhatnak, de a Vaskakas úgy hiszi, hogy nagyon sokan lesznek és ennyi embert kizárólag egy partszakaszon lehet csak kirakni. Ezt a partszakaszt Gunnhild javaslatára megerősítik mindenféle fából készült akadállyal meg tankcsapdával, a szomszédos folyót és a fjord bejáratát pedig elzárják fa karókkal megerősített ponton hidakkal. Persze arra senki sem gondol, hogy mi van ha a hajóikról meglátva a megerősített partszakaszt a ruszok mégis inkább egy másik helyen kötnek ki és bevállalják, hogy hosszabb idő alatt, de legalább molesztálás nélkül teszik ki a hadsereget, de amint később látni fogjuk, ezzel nem is kell foglalkozni, mert mindkét fél elkötelezett az anakronisztikus D-nap mellett.



- Kijevben Ivar megérdeklődi Hviceket, hogy készen áll e akkor testvére ellen harcolni a ruszok oldalán. Mivel jobb dolga ebben az évadban már úgy sem akad és eleve elkötelezte magát a destruktív elem mellett, ezért nemhogy csak ő de még a szakmunkás bajsza is készen áll az újabb bevetésre. Ezek után Katja – aki vagy Ivar megfojtott felesége vagy nem – úgy érzi, hogy már eleget szivatgatta a Csontnélkülit és a tündérkörösztanyjának álcázva önmagát megszakérti, hogy a szerszáma valóban annyira lagymatag e, mint amennyire a jelzője sejtteti. A nélkülözhetetlen szerelmi jelenet után később a hóban elmondja Ivarnak, hogy amúgy sem szereti Oleget és a Dir-féle összeesküvésben is benne van, szóval most már ott tartunk, hogy ha Kijevben eldobsz egy követ, akkor nagy eséllyel olyat találsz el, aki titokban Dirrel szövetkezik. Aztán hirtelen megjelennek a seregélyek és hoppá, tavasz van.



- Norvégiában a tengerparti védművek építésének munkálataiból a férfiak és a nők egyenlő arányban veszik ki a részüket, sőt mi több, Björn A felesége (új) és B felesége (régi) is – az utóbbi, mostanra már egyáltalán nem meglepő módon, sokhónapos terhesként – végzik a kemény fizikai munkát. Gondolom a dolgozó nép kaját meg úgy rendel magának palackpostán. Az A feleséget Harald közelíti meg és felajánlja neki, hogy legyen inkább az ő neje és cserébe Norvégia királynőjévé teszi. Mivel szükségünk van az erőltetett drámára és hogy Jóhajú Haraldot tovább taszigáljuk az ellenszenvesség göröngyös lejtőjén, Ingrid a lehetőséget visszautasítja, Harald pedig ezt azzal hálálja meg, hogy este elraboltatja őt és megerőszakolja. Remélem, hogy akiknek eddig még nem volt világos, most már azoknak is átjött, hogy a sorozat szerint Norvégia első királya volt az egyik legszörnyűbb alak a skandináv történelemben. Megértem én hogy a művészi szabadság sok mindent megenged, de azért bízom benne hogy Hirst más nemzetek történelme helyett legközelebb inkább a Star Wars hoz fog nyúlni. Az már úgy is tönkre van téve.



- Björn B felesége a kikötőben éppen egy ruszpusztító vájút kötöz ki a mólóhoz, amikor hirtelen rájön a terhességi görcs. Gunnhild ahelyett, hogy maga alatt rogyna össze, mint a legtöbb valamire való ember, a fájdalomtól egyből dob egy hátast a tengerbe. Ugyan Erik hamar utánaugrik, hogy kihúzza, de a gyorsfürdőtől (vagy az egész napos karópakolástól) elvetél. Este az A feleséggel és Björnnel lamentálják a koraszülött fiú – tulajdonképpen anyja balfaszsága miatti – halálát, másnap pedig a nő eltemeti az ugyancsak kötelező óskandináv nyelvű siránkozás kíséretében a vörös vászonköteget, amiről el kéne hinnünk, hogy egy elhunyt magzatot takar. Persze gond egy szál se, mert gyász ide vagy oda az anyuka nem sokára ismét karcsú csataleányzóként vagdalhatja az ellenséget a tengerparton.



- Mielőtt belelendülnénk a csatába, ejtsünk pár szót ismét a sorozat zenéjéről. A Wardruna és annak frontembere Einar Selvik közreműködését már említettem korábban is. Miközben várnak a ruszokra a tengerparton, egy véletlenszerű harcos fel is énekel Einar hangján. Már az előző részben is felcsendült a Danheim munkássága, sőt ebben az epizódban még Heilung néhány dalát is lejátsszák. Én mind a három formációt szeretem és szerintem minőségi zenéjük van, azt viszont nem értem, hogy ehhez a gyalázathoz mégis miért adják a nevüket? Na jó, nyilván pénz és hírnév, meg gondolom a korhűséget ők is elengedték, elvégre ezeknek a bandáknak sem az a célja, hanem a hangulatkeltés, de továbbra is szeretem azt hinni, hogy Hirst valahogy zsarolja őket, pl. kifigyelte, hogy a tavalyi Midsommar alatt Nótáry Marira ropták.

- ’Ami egyszer bevált azon minek változtassunk’ alapon a küzdelem megint tele van bevágásokkal múltbéli eseményekről, pl. arról, hogy hogyan történtek az előkészületek Kijevben, illetve egy soha meg nem történt szituációról, amiben Björn és Ivar beszélgetnek a parton. Egyébként ha már az egyszer bevált dolgoknál járunk, úgy számolom, hogy ez már legalább a negyedik csata ami arról szól, hogy Ivar harcol a Vaslakatos ellen. Vajon megkockáztatják e a készítők, hogy az utolsó (fél)évadra végre lezárják ezt az irdatlanul izgalmas szálat? Bízzunk benne, csak nehogy komolyabb bajuk legyen abból, ha majd gondolkodniuk kell az utolsó tíz epizód cselekményén. Már ennél is megerőltették magukat.


- Az inváziós rusz haderő három fajta vízi járművet használ. Kettő közülük nagyobb gálya, az egyik evezős, a másikon pedig hátsó lapát van, melyet négy ember hajt egy nagy kerékkel és engem valamiért a 19. századi gőzhajókra emlékeztet, gondolom nem ok nélkül. Következő kérdésem ami (újfent) megválaszolatlanul fog maradni, hogy ha ezekhez a hátsó pedálos hajókhoz elég négy ember, akkor miért vannak egyáltalán evezős gályáik és miért nem ezen az elven működik az összes hajójuk?
Több gálya oldalához van hozzákötve egy-egy csónak is, melyek a harmadik típusú vízi járműveik, és ezek hozzák el nekünk igazán a tagadhatatlan normandiai partraszállás hangulatot. Ezek az 1940-es években használt és a Ryan közlegény megmentésében is látott LCVP rohamcsónakok ’korabeli’ újraálmodásai. Egyszóval a kutatómunka a kora középkori hajókról már megint úgy nézett ki, hogy az ezzel megbízott illetékes lesöpört egy stóc ismeretterjesztő könyvet, jegyzetet és szakirodalmat az íróasztaláról, majd felkiáltott: ’Leszarom. D-nap lesz, az menő.’
Mondjuk negyediknek igazán csinálhattak volna már csapatszállító vízibicikliket is, amiről a rusz harcosok csúszdán siklanak le a csatába. Az még a harci morálnak is jót tenne.






- Szóval a ruszok - de inkább hívjuk őket izé harcosoknak – gond nélkül partraszállnak, viszont onnantól a hirtelen támadt nyílzáporos időjárástól nehezedik a dolguk és ahogy a hollywoodi józan paraszti ész diktálja elkezdenek sprintelni a partvédő vikingek felé, többnyire nem ügyelve arra, hogy pajzsukat a fejük fölé emelve védjék magukat. A veszteség mondjuk elfogadható, mert az ősi közmondás, miszerint annyian vannak mint az oroszok, erre a szituációra is igaz. Be is indul a darálás, amihez a Heilung húzza a talpalávaló ’Hanga dýra mingját’. Ezt mondjuk félbevágják egy rövid intermezzóval, amely alatt Olaf az abúzust átélt Ingridet vigasztalgatja, mintha ezer éve ismernék egymást, de aztán tovább lépve láthatjuk, hogy az izé hadiflotta egy része a Olegestől-Ivarostól a normandiai partszakasz mellett lévő folyón felhajózva próbálnak Kitérdekelszheim felé kerülni. Ahogy fent említettem a derék vikingek viszont erre számítottak és a vízi barrikádok mellett ők is a parton várják a támadókat. Most végre megtudjuk, hogy mi a ruszpusztító vájúk funkciója; éghető anyag van benne, amit a vikingek tüzes nyilakkal felgyújtanak. Sok értelmetlen dolgot láthattunk már ettől a sorozattól, de az, hogy fegyújtod a saját védműveidet benne lehet a top háromban.

- Akármi is volt a céljuk a lángoló pontonhidakkal, nem jött össze mert az izék hajói áttörik az akadályt, kikötnek és megmásszák Kitérdekelszheim hátsó hegyét, Seggbeberget. Eközben a magas partfalat védők egy csodafegyverrel próbálják az inváziós haderőt feltartóztatni: hatalmas szöges gömböcöket gurítanak le a lejtőn, ami elől senki sem tud elugrani. Hatékonyságukat az üzemeltetői képesek 10-ről 11-re feltekerni, hisz miután megállnak, tüzes nyilakkal lángra lobbantják azokat. Gondolhatná az egyszerű néző, hogy ezek a zseniális konstrukciók nem e lennének effektívebbek, ha még legörgetésük előtt gyújtották volna fel őket. Lehetséges, mert úgy tűnik, hogy így álló helyzetben is bárki, aki kb. 5 méterrel megközelíti azokat, spontán lángra lobban. Hiába no, ez nem egyszerű tűz, hanem viking tűz.





- Az epizód vége felé az izék felül kerekednek és elkezdenek hullani a nevesített szereplők. Magas Thorkellt, akit kemény két részen át ismerhettünk úgy levágják, hogy még véres sem lesz. Harald elfárad a sok hadonászásban és lefekszik, koronája a sárba hullik, de Erik összeszedi. Björn a szokványos módon hősködik, de aztán a semmiből megjelenik Ivar és keresztüldöfi testyén a kardot. Nem tudom, hogy ezekre az utolsó percekre egyáltalán érdemes e odafigyelni, tekintve, hogy nem rég Ivar még a hegyet mászta és amúgy is olyan sebességgel halad, mint egy döglött leguán, de azt is mutogatják hogy Olegékkel mulatnak a helyi csarnokban. Szóval nem tudom mi lesz a csattanó, de ha fogadnom kéne akkor arra fogadnék, hogy leszarom.



2020. május 1., péntek

Assassin's Creed: Vikings

Végre videójáték készül kedvenc vikinges sorozatunkból.

Nagy összegben mertem volna fogadni, hogy az alcíme Valhalla (esetleg Ragnarök) lesz.