Vikingek, 6. évad, 16. rész – Az utolsó húzás (a következő előtt)

Kattegatter:

- Ivar és Hvicek visszatérnek a legvikingebb vikingek városába. Megérzésük valóban helyes volt, a helyiek kiélik rajtuk a (sokszor) két perc gyűlöletet, de persze köpködésen túl tettlegességgé nem fajul, hiszen kell nekik a sorozat legvégéig a cselekménypáncél. Igazán meglepődnek rajta, hogy itt most már Harald a góré, annak ellenére, hogy az évad B oldalának elején elég erős utalás volt arra, hogy Norvégia ura Ivar segítségével szökött meg a ruszok fogságából. Mindenesetre Haraldunk elhatározza, hogy politikai tőkét kovácsol Ragnar két elcsellengett és ezúttal ellenséges frank, rusz vagy éppen hettita hadsereg nélkül érkező fiának visszatéréséből. A király egy lakoma során elmondja, hogy a srácok megbánták eddigi bűneiket és ezentúl jó kisfiúk lesznek, mert ha nem, Harald elfenekeli őket a veretes övével... ha lenne neki olyan. Ezen túl Ivar azzal szerez még a helyieknek jófejség pontokat, hogy mindenki előtt bemutatja, hogy mankó nélkül úgy eldől, mint egy deszka. Ebből a ’helyzetkomikumból’ fakadó derű aztán egyből elfelejtteti Gatter népével a testvérek bűneinek hosszú listáját. Ha ezt a technikát Ted Bundy is ismerte volna...

 

- A továbbiakban láblógatás meg herevakargatás van, hiszen most hogy sikeresen hazaértek, hőseinknek lövése sincs, hogy mihez kezdjenek. Ez egy-két jelenetig megy, mire Ivart a már-már zavaróan sokszor felbukkanó Lefosott arcú jós szelleme vezeti rá, hogy mihez kezdjen. Tisztára mint egy keservesen eseménytelen DnD parti, amikor a tanácstalan játékosokat végső mentőövként a mesélő a leg erőltetettebb módon vezeti rá, hogy hova menjenek, hogy előre mozduljon a cselekmény. A látomás hatására Ivar belenyúl a zsebébe (a korabeli ruhákon nem volt ilyen, de mindegy), és megtalálja a sakkbábut, amit még Angliában kapott a gyermek Alfrédtól, hogy kifejezze vele a róla formált véleményét: ’szerintem te egy paraszt vagy’. A madárlátta sakkbábut (amit ő ezek szerint végig utaztatott Anglián, Skandinávián, a Selyemúton és Kelet-Európán) nézegetve szüli meg a spanyolviaszt miszerint vissza kell térniük Angliába, ha azt akarják, hogy történjen végre valami.

 

- Hvicek felmegy Björn sírjához nyavalyogni. Értékelem, hogy ő legalább nem bontja le sokadszorra a tumulus felfalazott bejáratát, hogy odabent lábatlankodjon. Önsajnáltatása meghozza eredményét, mert rövidesen felbukkan mellette Idun, a fiatalságot megtestesítő istennő a skandináv mitológiából és felajánlja neki, hogy kufircoljanak egy jót, de csak hajnalig. Hát na. Ilyenek ezek a dolgok, hogy csak úgy megtörténnek.

- Egyébként nem csak Ragnar fiai tudnak panaszkodni, az egyik este Harald is kiönti a lelkét Ivarnak, miszerint most, hogy övé egész Norvégia a majdhogynem Monaco módjára különcködő Kattegattal együtt, a hatalmat üresnek érzi és szinte semmit sem jelent. Ráadásul, bevallása szerint uralkodni még unalmas is. Fiktív reprezentációjához képest kétlem, hogy a valódi Széphajú Haraldnak lettek volna ilyen lelki gondjai. Gondolom így a Vikingekbeli Haraldnak viszont meg lesz az indoka, hogy a Padlótörlővel tartson Angliába. Egyébként a Jóhajú azt is elmondja beszélgető társának, hogy neki legalább van testvére, akivel meg tudja osztani a hajfájásait, ellenben az övével, akit ő már régen kinyírt, természetesen. Ivar erre megmondja, hogy testvére, Halfdan valójában itt van közöttük és figyeli őket, mint az összes többi nevesített szereplő, Ragnar, Aslaug, Björn és az az említésre sem méltó viking, akit Vladimir Kulich játszott a legelső évadban. Persze én sem lennék az az ünneprontó okoska, aki vagyok, ha nem jegyezném meg, hogy alapvetően a pogány skandinávok nem hittek a keresztény hitvilág testtől elválasztható lélek koncepciójában és ahová a halottakat temették, azok ott is vannak. (Oké, ez most a sorozat intellektusához képest egy bonyolultabb történet, de a halottak is elvileg testükkel együtt jutottak a Valhöllbe.) Egy szóval nagyon hangosan kellene kiabálniuk, ha azt szeretnék, hogy az említett illetők meghallják őket.

- Harald és Ivar a nagy csarnokban tart egy beszédet a népnek, hogy Angliába kell menniük, hiszen ott eleve vannak területeik és hogyha békén hagyják a wessexieket, akkor ők előbb-utóbb bedarálják azokat. Elképesztő, hogy ez egy látomás, meg egy zsebben felejtett kis sakkfigura nélkül ez nem jutott volna az eszükbe. A tömeg első sorában egy tagon meglátjuk a ’variációk a láncingre’ hétszáztizenkettedik verzióját, egy lánctopot, ami max. a melleket védi. Egy pajzsszűzön talán még szexi is lenne.

 

Nyílt tenger:

- Ubbe és hajójának legénysége egy teljes epizódon keresztül kínlódnak az óceánon. Kajájuk és a múltkori esőnek köszönhető ivóvizük is fogytán. Azért bízom benne, hogy sok néző kételkedik benne, hogy a kora középkori skandináv felderítő utak valójában így néztek ki, mármint hogy akkoriban nem voltak ennyire agyhalottak az emberek. Persze egy dolog az, hogy ellátmány nélkül esélyesen nem indultak el sehova, ha meg fogytán volt, akkor visszafordultak. A másik viszont, hogyha valamiért tényleg úgy adódott, hogy gyorsan kellett távozniuk és étel-ital nélkül indultak el, akkor a minimum, hogy a part közelében maradnak és nem az irdatlan tátongó üresség felé veszik az irányt. Vannak azért a sorozatnak oktató jellegű értékei, csak a ’hogyan ne’ előtaggal kell őket kiegészíteni.

- Az út során kiéleződik a feszkó Ubbe és Öthere között, részben azért, mert utóbbi annyira következetesen beszél múltjáról, mint az operatív törzs a covidról a járvány első heteiben. Később Öthere az egyik este repedt fazék hangján kezd el egy dó-ré-mí-re emlékeztető irritáló dalocskát énekelni, melyre Ubbe egy, a végén death metálos vokálba átcsapó óészaki dallal felel. Végül, mikor Ubbe egy újabb vihar alatt, kissé megkésve ugyan, de belátja és bevallja, hogy tényleg hülye ötlet volt ez az út, az öreg ex-varég ex-pap pedig megmondja neki, hogy hitehagyott lett. Ekkor a viking számára elszakad a cérna és rátámad Ötherére, de még mielőtt bezúzhatná az arcát, Torvi nyugtatja le azzal a nagyon mély közhellyel, hogy mégis minek mennének az új világba, ha még mindig olyan erőszakosan viselkednek egymással mint a régi világban. Remélem, ha másért nem is, de legalább ezért elsüllyednek a következő részben.

 

Vikingek, 6. évad, 15. rész – Mindenki a tengeren

 - Tűzföldön Laposgenyó Kettil és a sleppje a partra vetődött meglepetés bálnát körbe kerítik, ezzel biztosítva, hogy mások ne juthassanak hozzá a váratlanul jött élelmiszerforráshoz. A cetf*sz... elnézést, a kerítés rossz oldalán maradt Ubbe és Öthere megvitatja, hogy Kettil fog e osztozkodni, ha minden kötél szakad. Utóbbi ebben nagyon kételkedik, mert anno arra is képes volt, hogy fiaival együtt levágják a velük ellenlábas Eyvindék családját, plusz Flokit is megölte. Persze a nézők közül aki figyelt, az tudja, hogy ez nem igaz, mert Flokira rászakadt a kereszténybarlang, aki pedig gondolkodott, az meg tudja, hogy Floki bizonyára azt túlélte, eljutott valahogy Új-Zélandra, és ott várja Ubbéékat moaháton, fűszoknyában.

- Vasoxidos Erik felkeresi Ingridet, aki éppen az esküvői ruháját varrja. A harcos lehordja a nőt amiért úgy döntött, hogy hozzámegy Haraldhoz, de a nő cserébe közli vele, hogy dugja fel magának a kedvességét. Jöhet az újabb drámai fordulat, hisz Ingrid megmondja Eriknek, hogy többé nem fogja őt eladni szolgának, hiszen korábban már eladta őt szolgának. A férfi erre nem igazán emlékezik, de hát ott van a billog a csaj nyakán, szóval biztos igaz. Nem tudom, hogy fénykorában Erik mennyire nagykerben nyomta ezt a bizniszt, de mindenképpen furcsa, hogy a nő még csak ismerős sem volt neki. Ha emlékeim nem csalnak erre semmilyen igazi utalás nem volt eddig. Csak nem egy forgatás közben kitalált, ’ad hoc’ eldobható történetszálról van szó? Na jó, most még hajlandó vagyok ezt elnézni, elvégre korábban még sosem csinált ilyet ez a széria...

- Na de a sorozat készítői nem csak az eldobható történetszálakat, hanem az újrahasznosított színészeket is nagyon szeretik. Emlékeztek még a hispániai arcvonásokkal rendelkező Aragóniai Torvaldra két résszel ezelőttről? Na, ő Tűzföldön is ott van, a Kettilékkel való konfrontáció során, de hogy ne tűnjön fel senkinek se a turpisság, ezúttal a haja rövidre van nyírva. Őszintén szólva én nem gondoltam komolyan a Floki titkos klónozókonyhája-ötletet a 6. évad, 9. epizód elemzésénél, de mindenképpen hízelgő, hogy burkoltan ugyan, de beépítették a történetbe. Mondjuk azzal inkább tudtak volna a kedvembe járni, ha befűtenek az ocsmány jelmezekkel és egy igazi viselettörténészt bíznak meg az új ruhákkal. Komolyra fordítva a szót, ha már a stáb volt olyan hülye, hogy egy teljesen más területen felbukkanó, beszélő szereppel rendelkező színészt beválogassanak a grönlandi jelenetekbe, akkor legalább rakják a háttérbe valahova és ne tolják az arcába a kamerát.

- Szóval Tűzföldön kitör a bálnalázadás, de a Laposidomú nem hagyja magát, és az összetűzetés öldökléssé fajul. A harc során Öthere megmutatja, hogy annak ellenére, hogy pacifista keresztény, van benne erő és nem fél használni. Kettil egyik emberének letépi az állkapcsát, majd egy másik tagot azzal üt le (igen, ezt többször újra kellett néznem, hogy elhiggyem). Amúgy összességében nem rossz a küzdelem, ahogy azt egy hosszú, vágatlan felvétellel mutatják be, de azért valljuk be, a ’The Boys’ bálnás akciójelenetét nem tudják überelni. Végül Kettilék győzedelmeskednek, a többiek, köztük Ubbe, Torvi és Öthere pedig a hajókhoz menekülnek és elhagyják Tűzföldet. Amúgy én megértem, hogy ha elfogy a morál, akkor már nagyon nehéz bármilyen küzdelmet megnyerni, na de... a csata után Kettilék összesen négyen maradtak, míg a menekülők vagy húszan. Hát igen, a törin kívül a matek sem az erősségük.

- Novgorodból kivonul a nagy hadsereg Dir, Ivar és a kisdobos élén, hogy rendezzék a számlát Oleggel. Nem messze Kijevtől, a pusztában megpihennek és miközben Ivar egy karót farag –  gondolom arra az esetre, ha a fejedelem strigákat küldene ellenük – egy kisebb nemesi delegáció érkezik a városból hozzájuk. Úgy tűnik, az előkelőknek a spoilerezés valóban az utolsó csepp volt a pohárban, és hajlandóak Oleget elárulni egy ládányi jóságért cserébe, ami az aranykincstől kezdve a rántott csirkeszárnyig bármi lehet, hisz nem igazán látjuk a tároló tartalmát. Később a látszólag védtelenül hagyott Kijevnél némi feszültség adódik és Ivar szerint csapda van a város kihaltságának hátterében, de aztán rövidesen a helyi haderő névtelen nagyvezíre elősétál és átadja kardját Dirnek, jelezve ezzel, hogy ízlett nekik a csirkeszárny. A nép ekkor már előbújik rejtett zugaikból, hogy ünnepeljék a novgorodi népi felszabadító hadsereg bevonulását. Na és Oleg?

 

- Nos, Oleg mindeközben a palotájában azt hallucinálja, hogy ő maga a megfeszített Krisztus. Miután ledarálja az újraképzelt bibliai jeleneteket (melyeket nekünk is végig kell néznünk), félénken kilép az erkélyére. Ekkor láthatjuk, hogy a kizsi pogoszty alapján megálmodott kijevi palotájának erkélyajtója a 7. századi II. germán állatstílus, egészen konkrétan a Sutton Hoonál feltárt tárgyak állatalakjaival van díszítve. Ez így összességében a hawaii pizza szintjével megegyező atrocitás. A balkonon Oleg, tekintve, hogy nem áll jól a szénája, könnyezve kéri a jelenlévőket, hogy Jézus és a szeretet jegyében béküljenek ki vele. Rimánkodása alatt Ivar átad egy íjat Igornak és megmondja, hogy lője le a kellemetlen nagybácsit, amit a fiú vonakodva bár, de megtesz. A fejedelem ettől átborul a korláton, lassított felvételben lezuhan és megdöglend. Szép munkát végeztek a Kijevi Őskrónika „Ekkor a ló koponyájából előkúszott egy kígyó, megmarta Oleg lábát, amitől a ... fejedelem meghalt.” sorának adaptálásával. 

 

- Harald és Ingrid esküvője a kattegatti (hol máshol) stégen zajlik. Nem sokkal az után, hogy egymás mellé állnak, Gunnhild is felbukkan és odamegy hozzájuk. Harald igencsak megörül, hogy össze fog jönni neki az édes hármas, de Gunnhild hamar elkeseríti, amikor közli vele, hogy nem mehet hozzá, mert a szívében ő még mindig Björn felesége. Sőt, azt is elmondja, hogy ő most elindul és csatlakozik Björnhöz Valhallában, majd beleveti magát a tengerbe. Röviden ezt a képek között mellékelt mémmel tudnám összefoglalni. Egy kicsit bővebben: nem, ez így nem fog menni. A Valhöllbe azok a férfiak kerültek, akik csatában elestek. Pont. Sajnálom, ha szexistának tűnök, de nem én írtam a korabeli forrásokat. Amúgy meg ez a ’beleveti magát a tengerbe’ abból áll, hogy kín keserves percekig kell nézni, ahogy addig úszik, amíg úgy nem gondolja, hogy ott már jó lesz és elmerül vízben. Mondjuk ha mást nem is, de ezzel legalább a helyieknek megspórolt egy potenciálisan költséges temetést.

 

- A tűzföldi bálna-bulit követően Ubbéék étlen-szomjan hánykolódnak hajójukban az óceánon. Ragnar ivadéka beszédbe elegyedik Ötherével, és megkérdi őt, hogy hol tanult meg ilyen jól harcolni, mint ahogy Kettilék ellen tanúsította. Nos, a jó Ötherénk régen (még mielőtt hasonmásának, az igazi Otherének átvette volna az identitását) elhajózott Bizáncba ahol, tekintve, hogy viking, a legjobb harcosok képezték őt ki a császár testőrének. Tehát ő varég gárdista volt még mielőtt az menő lett volna. Ubbe egyébként visszakérdezi, hogy hol van Bizánc. Te jóságos ég. A hatodik évad elején ő még kész tényként kezeli Kína létezését, de Bizáncról még nem is hallott? Mégis milyen alternatív valóságban játszódik ez az egész? Ha végzek a sorozattal esküszöm, hogy megalkotom a Vikingek által értelmezett világ térképét. Igyekszek majd a Vikingekhez méltó igényességű Móricka-rajzzal előállni. A másik égbekiáltó blődség, hogy a varég gárdistákat Bizáncban képezték ki harcolni. El tudom képzelni, hogy ebben a helyzetben a bizánci uralkodó hogyan dicsekedett a külföldi követek előtt: „Felbéreltem hatezer északi zsoldost, hogy enyém legyen a világ leg ütőképesebb testőri alakulata. Igaz, harcolni nem tudtak, de semmi gond, kiképeztük őket... Mi? Dehogy, nincs ebben semmi különös. A zsoldjukból levonjuk a képzésük árát, így gazdaságilag is megéri. Jut eszembe, nem érdekelne titeket pár száz varég gárdista olcsóért? Most még rabszolga státuszban vannak, de ha kitanítjátok őket még akármilyen jó testőrök is lehetnek belőlük!”

- Kijevben kozák(nak tűnő) zenés-táncos mulatsággal ünneplik meg Oleg bukását. A parti során Katja közelíti meg Ivart a meggyes-rácsos péksüteményt szimbolizáló estélyi ruhájában, és kipuhatolja, hogy a Padlótörlő hogyan képzeli el a jövőjét. Mivel a rusz történetszál kifutott, ezért Ivar úgy tervezi, hogy visszatér Norvégiába, ahol ő és testvérének közmegítélése jelenleg az úgy ezerszáz-ezerkétszáz évvel későbbi Soros Györgyével vetekszik. Katja szerint ez tökre kár, hiszen éppen hősünk porontyával, Ivar Ivaroviccsal terhes. Még mielőtt ő Csonttalansága kibökhetné, hogy ’ja, oké, akkor maradok’ Dir megszakítja kettejük interakcióját, hogy a két viking tesóra tósztot emeljen és ezzel örökre elhappolja Ivar elől döntése megmásításának lehetőségét.

- A következő jelenetben eltemetik Oleget. A templomban latin gregorián énekre emlékeztető zenei aláfestéssel (ami mintha tuvai torokénekléssel egészülne ki) viszik a fejedelem testét a koporsójába, aminek az oldalába függőleges sávokat vágtak, hogy a halotti kerevetét tartó rudakkal együtt tudják belehelyezni a sírba. Mindeközben görögül imádkoznak. A lustaság ismét tetten érhető, amikor tök közelről látszódik, hogy a pópa (de ezen a ponton akár már druida is lehetne) által tartott kereszt a tartórúdhoz egy modern csillagfejű csavarral van rögzítve. A szertartás során a viking tesók teljesen tiszteletlen módon megbeszélik egymással, hogy visszatérnek Gatterbe. Úgyhogy a temetés után az első fapadossal indulnak is vissza Skandináviába. A búcsúzkodás során két fontos dolog is kiderül. Az egyik, hogy Katja tényleg nem Ivar korábbi felesége, Freydis volt, annak ellenére, hogy ugyanaz a színésznő játszotta a szerepet. Egyébként nem lett volna lehetetlen találni egy olyan színésznőt, aki sok vonásban emlékeztet rá, mert így is be lehet mutatni a hasonlóságot. Más produkciónak ez sikerült korábban, igaz azok minőségibbek is voltak a Vikingeknél (pl. Boardwalk Empire). A másik, hogy többé nem kell látnunk az egész produkció botrányosabb látványvilágát nyújtó frakcióját. Azért a végén még képesek utoljára odapirítani az autentikusságra érzékeny nézőközönségnek Igor vörös-fekete gúnyájával, amit múzeumban legfeljebb akkor olvasnánk 9. századinak, ha az 1-es mellőle valahogy lekopott. (Kérlek ne bántsatok, modern kori történészek.)