Barbárok, 1. évad, 5. rész – Árulás

- Folkwin miután bemosott egyet Arminiusnak, amiért feleségül akarja venni szeretőjét, Thusneldát, belátja, hogy mégiscsak ez lehet a legjobb döntés ha egyesíteni szeretnék a germán törzseket, hisz mint ahogy az előző részben láthattuk, a bructerusok tisztelik a nőt az istenekkel való kapcsolata miatt. Arminius és Thusnelda eztán visszamennek a heruszkokhoz és bejelentik népüknek, hogy összeházasodnak. Leendő apósa, Segestes ezt persze nem nézi jó szemmel. Itt egy újabb történelmi adalékként megjegyezném, hogy Tacitus évkönyvei alapján ez a házasság valójában a Teutoburgi csata után történt meg, azt viszont leírja, hogy Thusnelda korábban már valóban másnak volt a jegyese és nem volt jó a viszony a vej és az após között, szóval ezért én megint megítélem a szóbeli vállveregetés a sorozatnak.

- Az esküvő során a már korábbi részekben is látott papnő adja össze a párt. A ceremónia nincsen túlragozva, hiszen nem igazán ismerjük, hogy egy korabeli esküvő pontosan hogyan nézett ki. Egy rész amit mutatnak belőle, hogy a papnő vért önt egy tálkába amit közösen fognak. Ezt a véráldozatot a jópár évszázaddal későbbi Viking korra vonatkozó Jó Hakon sagájából ismerjük például, de így a római kori germánokra visszavetítve nem egy nagyon bődületes dolog.

- A papnő fejdíszét meglátva egyből leesett, hogy miről mintázták a hölgy kinézetét. Előre megsúgom, hogy nem egy fantasy szerepjátékból. Ez konkrétan a Szász-Anhalt területén található Bad Dürrenberg középső kőkori temetkezésből előkerült, sámánként értelmezett személy viseletének rekonstrukciója. Igaz, ez így egy elég nagy csúsztatás, mert a Kr. u. 1. századhoz képest ez hétezer évvel korábbi és akármennyire is konzervatívak voltak az emberek az ős- és ókorban, az igencsak kétséges, hogy a spirituális elöljárók ugyanúgy öltözködtek a mezolitikumban, mint a vaskorban. DE! Mivel alapvetően nem tudjuk, hogy a korabeli papok pontosan hogyan öltözködtek (bár meglévő ruhák alapján lehet akár következtetni), ezennel a sorozat védelmére kelek. Nem (csak) azért, mert őskorra szakosodott régészként ez különösen megmelengette a szívemet, hanem azért mert egy régebbi korokban létezett dolgot mutattak be, ahelyett, hogy a seggükből húztak volna elő egy olyan fantasztikus viseletet, aminek semmi köze nincsen semmihez, mint ahogy a legtöbb ’történelmi’ sorozatban láthatjuk. Persze az ehhez kapcsolódó vitát jogosnak érzem, de szerintem itt a kisebbik rosszat választották.

- A házassági lakoma során (ahol már kerámia poharakat használnak!) a jelen lévő szomszédos törzsek, a marsusok és a bructerusok vezérei biztosítják, hogy embereikkel csatlakoznak Arminius ügyéhez. Egy meg nem nevezett törzs – kizárásos alapon a chaucusok – vezére, Rurik (jó kérdés, hogy miért nem a germánosabb Hroderich nevet választották neki az írók) kételkedik benne, hogy le fogják tudni győzni a rómaiakat, ezért Arminiust és a többi vendéget szidalmazva távozik. Persze ha előre tudta, hogy erre megy ki a játszma, akkor eleve fölösleges volt eljönnie az esküvőre.

- Aki viszont valóban nem jött el az ünnepségre az Hadgan, a chattusok törzsfője. Ajándékot azért küldött, egy kupac lószart. Én részemről ennek az ajándéknak még örültem is volna, hiszen egy nagyon pöpec, késő vaskori geometrikus mintákkal díszített faedényben érkezik a lepény.

- Folkwin szintén hiányzik a jeles eseményről, ő inkább egymagában iszogat az erdőben. Éjszaka egy kisebb, foglyokat kísérő római különítmény bukkan rá, akikkel részegen elkezd verekedni. A harcost összeverik és elfogják. A dulakodást kihasználva az egyik rab futásnak ered, de egy katona utoléri. Viszont ahelyett, hogy kicsit megagyalná és visszaállítaná a sorba, inkább ledöfi és a holttestét Folkwin tábortüzébe dobja. Persze lehet, hogy az illető egy igencsak problémás fogoly volt, és a katona azért szúrta le mert elegük volt belőle, de jogos ha vannak akik szerint ennek így összességében nem sok értelme volt. Annyi mondjuk mégiscsak volt, hogy másnap Arminius és Thusnelda már csak az ismeretlenségig összeégett hullát találják meg, és a Folkwin elhagyott fog-függőjéből úgy gondolják, hogy barátjuk veszett oda.

- Arminiusék ezek után Varushoz járulnak, hogy fenntartsák a látszatot, miszerint még mindig Róma hű vazallusai. Nevelőapja elmondja Arinak, hogy a császár hozzájárulása révén megkapta a lovagi rangot és egy karddal is megajándékozza. A férfit ez kis ideig elbizonytalanítja árulási szándékát illetően. A legatus ezután megbízza őt, hogy hozza el neki a lázongó törzsfők gyermekeit, hogy legyen mivel megzabolázni őket. Ez felszabadítja benne a traumatikus gyermekkori emlékeket és ha volt is némi kételye atéren, hogy a birodalom ellen forduljon, az egyből eloszlott. Ettől függetlenül véghez viszi a gyermekek elhurcolását a germán auxiliárisokkal, hogy bebizonyítsa a törzseknek mennyire tehetetlenek, ha nem fognak össze. Rurikot is így sikerül meggyőznie, hogy csatlakozzon ügyükhöz. A törzsek egy újabb éjszakai gyűlése során Arminius és Thusnelda lelkesítő beszédét követően szinte egy emberként határozzák el, hogy összefogva küzdenek a rómaiak ellen. Itt újabb megjegyzésként hozzátenném, hogy ezekről az éjszakai gyűlésekről szintén beszámolt Tacitus, szóval a sorozat készítői megcsinálták a házi feladatot. Történelmi hitelesség szempontjából viszont az szerencsésebb lett volna, ha a gyűlésnél a ’reflektorfény’ megmarad Arminiuson és nem Thusneldával együtt kiáltják ki a felkelést.

- A következő jelenetekben megbeszélik a haditervet, miszerint Arminius elvezeti olyan területre a rómaiakat, ahol csak keskeny menetoszlopban tudnak haladni és ott rajtuk ütnek. Ari Thusneldát bízza meg azzal, hogy a germán hadakat vezesse, ami persze hibás, mert valójában Segimer volt az, aki ezt a feladatot látta el, dehát a sorozat őt már kiírta.

- Arminius tehát visszatér a táborba és újra római ruhát és felszerelést ölt. Varusnak és a többi tisztnek elmondja hogy a törzsfők, különösen a marsusok szembe szegültek a rómaiakkal és le kell őket verni, ezzel beiktatva egy kitérőt a legiók téli szállásai felé tartva. Ugyan a tribunus kissé kételkedik Arminius ötleteiben, de a legatus megbízik fogadott fiában. Rövidesen Segestes érkezik a táborba és egészen konkrétan közli Varusszal, hogy Arminius arra készül, hogy elárulja őt. Segestes figyelmeztetése szintén hiteles, Tacitus által feljegyzett fordulat.

Barbárok, 1. évad, 4. rész – Egy új reik

 A cím kapcsán jegyezném meg, hogy ugyebár a reik kifejezés amit használnak többször is a sorozatban a germán törzsfők megnevezése, és uralkodót/vezetőt jelentene. Természetesen én nem vagyok nyelvész, de ahogy én értelmeztem, ez az egyik szó ami a korabeli germán nyelvi viszonyokra akar utalni és elvileg ebből jön a későbbi német reich kifejezés ami viszont már a birodalmat jelenti.

- Az epizód elején Arminius a tábortűzben felizzított kardjának pengéjével égeti be Folkwin sebét, amit az előző rész végén szerzett. Ez persze megint egy baki, zárt tűztér, fújtató meg szén nélkül azért elég nehéz elérni a tábortűzzel azt a hőfokot, ami úgy felhevít egy kardpengét, hogy izzon.

- Thusnelda a papnő útmutatása alapján rábukkan a sérül Folkwinre és a nem rég saját katonatársaira támadt Arminiusra. A két heruszk nagyon győzködi romanizálódott régi barátjukat, hogy álljon át az oldalukra, de Arminius még vonakodik. Igaz, úgy hogy megölte Metellus centuriót már nehéz lesz számára a ’visszaút Rómába’, függetlenül attól hogy a rómaiak tudomást szereznek róla. Ennek ellenére visszaindul a táborba, de hogy védje Folkwint, levágja halott barátjuk, Eigil fejét, hogy azt vigye el a legatusnak. A csalás nem fog neki feltűnni, hisz Arminius szerint számára minden barbár ugyanúgy néz ki. Számomra az viszont elég furcsa, hogy Folkwin és Thusnelda szó nélkül hagyják a hullagyalázást, függetlenül attól, hogy mi célt szolgál. Ha ebből kerekedik egy kisebb vita az azért hitelesebb lett volna, vagy ha esetleg egy halott bructerus fejét viszik el, aki meg nem állt hozzájuk olyan közel, mint Eigil.

- Segimer Varus elé járul és közli vele, hogy az emberei éheznek és nem tud több adót szolgáltatni Rómának. A legatus így rabszolgákat kér a törzsfőtől, de ő nem hajlandó saját embereit szolgaságba küldeni. Persze ahogy erről Tacitus is ír, a germánoknak is voltak rabszolgáik, szóval Segimer azokat is odaadhatta volna a rómaiaknak. Persze a valóságban leginkább egy-egy ellenséges legyőzött törzs tagjait adták el rabszolgaként. Varus eztán egy újabb ajánlattal áll elő. Felvetése, hogy Segimer adja át törzsfői pozícióját Arminiusnak. Az idős férfi erre azzal felel, hogy egy fiú nem veheti át az apja helyét, amíg az apa meg nem hal. Ugyan erre több kultúrában is van példa, azonban azt megjegyezném, hogy Cassius Dio Rómaiké isztoria c. művében arról ír, hogy a germánok felkelését Arminius és Segimer együtt vezették, tehát a teutoburgi ütközet idején még nagy valószínűséggel életben volt. Mindenesetre a sorozatban Segimer, mivel úgy érzi nincs más választása, a mocsárba fojtja magát, mintegy feláldozva önmagát Arminius javára, ezzel a történet egyik legdrámaibb fordulatát adva.

- Segimer, a mocsár szélén hagyott kardját a papnő hozza vissza, jelezve a törzsnek, hogy vezetőjük meghalt. A kardot a csarnok előtt döfi bele a földbe. A kardok földbe döfése egyébként egy gyakori filmes motívum, ellenben nem valószínű, hogy gyakran csinálták, mert így meg volt az esélye, hogy kicsorbítsák a fegyvert.

- Arminius átállását a germánokhoz tovább segíti, hogy mikor visszatér Eigil fejével Varus elmondja neki, hogy nem fog többé Rómába menni, hanem ő lesz a heruszkok törzsfője. Számára ez olyan, mintha nevelő apja kitagadná és azt is megérti, hogy ez egyúttal valódi apja halálát jelenti. Ezt követően sátrában dühében szétveri a Mars istennek dedikált kis szentélyét. Egy legionariustól rövidesen megtudja, hogy az egyik katona aki vele és Metellussal ment levadászni Folkwint túlélte a harcot és visszatért a táborba, igaz sebesülten. Arminius elmegy a gyengélkedőbe, majd elküldi az őrt a medikusért. Mikor úgy gondolja, hogy egyedül van a túlélő katonával, eltöri a nyakát, hogy az ne tudja elmondani, hogy Metellus és emberei ellen fordult. Balszerencséjére az egyik ágyon fekszik Talio, a germán auxiliáris, aki tanúja a gyilkosságnak. Arminius fontolóra veszi, hogy vele is végez, de ekkor megérkezik a medikus és megállapítja, hogy a katona elhunyt. A gyógyító mondjuk esélyesen nem a legtehetségesebb a birodalomban, gyanítom, hogy egy kitört nyakat azért az ókorban is felismertek volna az akkori orvosok.

- Folkwin és Thusnelda megmaradt barátok híján elhatározza, hogy megpróbálnak szövetségeseket szerezni ügyükhöz és úgy döntenek hogy újból megpróbálkoznak a bructerusokkal, hisz a törzsfőn kívül vannak azért ott olyanok, akik nem kedvelik a rómaiakat. A szövetségért cserébe a legyőzött rómaiak fegyvereit és lovait ajánlják. A törzsfőt nem tudják meggyőzni, ezért Thusnelda megpróbálja elhitetni velük hogy ő az istenek által kegyelt látnok, amit azzal próbálnak alátámasztani, hogy az éppen készülődő vihar és mennydörgés Donar haragját jelzi, amiért a bructerusok a rómaiaknak segítettek. Ugyan többüket sikerül ezzel megfűzni, de a törzsfőt ez sem hatja meg és megragadja a nőt. Folkwin erre leszúrja a férfit egy lándzsával. A bructerusok törzsfőjük halála láttán nekik szegezik fegyvereiket, de Thusneldának sikerül őket lenyugtatni. A vezérnek kivájja a szívét, majd vérével megjelöli a harcosokat akiket víziójában látott. Részemről ezt a történetszálat kicsit logikátlannak éreztem, de a sorozat mentségére szóljon, hogy az ókori germánok eléggé babonások voltak és az istenek hatalmát komolyan vették. Persze egy ilyen szituációban nagyon nehéz megítélni, hogy a korabeli emberek hogyan reagáltak volna, tehát egy ilyen szintű megmagyarázatlan ’furcsaság’ még akár bele is fér autentikusság szempontjából.

- Arminius sátrában barbár ruhát ölt, készülve arra, hogy átveszi a heruszkok vezetését Varus parancsára. Talio eljön hozzá és egy elég jól megírt párbeszéd keretében megvitatják az Arminius által megölt sebesült katona ügyét. Mindeközben a heruszkoknál Segestes ragadja magához Segimer fegyverét egy olyan súrlódó fémes hangeffekt kíséretében amit legfeljebb abban az esetben adhatott volna ki a földből kihúzott kard, hogyha a talaj tele lett volna kiálló késpengékkel. A helyiek nincsenek nagyon elragadtatva az ötlettől, hogy Segestes legyen új uralkodójuk. Önjelölt pozícióját nem is tudja sokáig kiélvezni, hisz először Hadgan, a chatti reik érkezik meg embereivel, hogy erővel követelje ki magának a beígért menyasszonyát, Thusneldát. Rövidesen Arminius is megérkezik a germán auxiliáriusok élén, elhajtja Hadgant és bejelenti, hogy ezentúl ő lesz az új heruszk reik.

- A bructerusoknál Folkwin már egy rómaiak elleni rajtaütést tervel ki a helyiek új vezérével. A reik itt már korrektül szemlélteti a korabeli népességi viszonyokat és megjegyzi, hogy a bructerus falvakból néhány száz harcost tud előállítani. Arminius ekkor érkezik, hogy Folkwinnel és Thusneldával beszéljen. Elmondja nekik tervét, miszerint el fogják pusztítani mind a három legiót, de ehhez egyesíteni kell a törzseket. Mivel Thusnelda nagy népszerűségnek örvend, Arminius megkéri a kezét, ami megint csak korrekt, mert ahogy már korábban említettem, ő történelmileg is a felesége volt. Folkwin nemtetszését öklével fejezi ki, de ennek a következményét már csak a következő epizód során tudhatjuk meg.

Barbárok - Mennyire hiteles történelmileg a megjelenített római tábor?

Erről én ugye csak nagy vonalakban beszéltem, de Metatron a legfrissebb videójában részletesen kifejti, hogy mi volt a gond az első részben látott sasrablós történetszállal, illetve a megjelenített legio táborról is beszél.

Barbárok, 1. évad, 3. rész – A peremen

(Itt megjegyezném, hogy a Barbároknál és a Vikingeknél is az epizódok címeit én fordítgatom angolról magyarra, és így meg van az erős esélye, hogy a hivatalos fordítás során kapott címekkel nem egyeznek. Ezt főleg azért teszem, mert amikor írom az elemzéseimet hivatalos fordítás (tudtommal) még nem áll rendelkezésre. Elismerem, a fordítás nem mindig tökéletes, ennél a résznél sem az, bár vitáznék azzal, hogy az ’On the Edge’ kifejezést kielégítően le lehet fordítani magyarra. ’A peremen’ szerintem jobban hangzik, mint a ’A szélen’ vagy ’A szélén’. Egyébként a Vikingeknél a sorozat minőségére reflektálva fordítom le sokszor direkt hülyén a címeket.)

- A nyitó jelenetben ismét Arminius gyermekkorának részleteit látjuk. A birodalmon belüli új otthonában Varustól a legendás anyafarkasról érdeklődik, aki Romulust és Remust táplálta tejével és megjegyzi, hogy ő egyébként úgy tudta, hogy a farkas fogja a világot elpusztítani. Itt természetesen a már későbbi, Viking kori forrásokból ismert Fenrirre és a fiaira utal, akik kergetik a napot és a holdat. Azt persze nem tudjuk, hogy a farkas a pontosan hogyan volt jelen a római kori germánok mitológiájában, de szerintem a kora középkorhoz képest nem sokat változhatott a szerepe. Az mondjuk egy apróság, hogy miközben ezt beszélik a híres capitoliumi farkas (szerű) bronzszobor mellett állnak, amihez a csecsemők csak a 15. században lettek odabiggyesztve. (Jó-jó, ez már szőrszálhasogatás, légyszi ne bántsatok! :D )

- Berulf Folkwint és társait elkíséri törzséhez, a bructerusokhoz, ahol menedéket találhatnak. A bructerusok barátként fogadják őket, este a csarnokban pedig Berulf már felnagyítva meséli el a sas elrablásának történetét. Itt azért láthatjuk, hogy a tűznél ülők mind nagy, fából faragott, meglehetősen egyszerű kivitelű fakorsókból és kupákból isznak. Nyilvánvalóan az ókori germánok használtak fából készült edényeket és ivóalkalmatosságokat, nade egy ilyen eseményen, amin a törzsfő is jelen van és vendégeket fogadnak, esélyesen a legszebb kerámia poharaik kerültek volna elő, amik között még a birodalmon belül készült római import darabok is felbukkantak volna. Persze azt nem állítom, hogy a germánok nem ittak húzóra sokat, de arra meg ott volt a vödör. :)

- A heruszkoknál Thusnelda elhatározza, hogy leszedi a keresztekről Folkwin családját. Segimer ehhez végül némi konfliktus árán hozzájárul. Rövidesen megérkezik Arminius Metellus centurioval és embereivel, hogy kézre kerítsék Folkwint. Arminius Varus parancsa ellenére nem bünteti meg a törzsét amiért levették a halottakat, hanem megparancsolja nekik, hogy temessék el őket. A holtakat ehhez először máglyán égetik el, ami megint csak korrekt, hiszen ekkoriban a germánok körében a hamvasztásos temetkezés dominált, illetve Tacitus is ír a halotti máglyarakásokról a Germaniaban. Nyilván egy ilyen halotti szertartást pontos ismeretek hiányában szinte lehetetlen helyesen rekonstruálni, de az tetszik, hogy résztvevők az 1. századi imádkozó szvéb bronzszobrát idézve az ég felé emelik a kezüket. Mondjuk ez már annyira triviális, hogy a rendező még akár magától is rájöhetett...

- A szertartást Thusnelda zavarodott kisöccse, Ansgar zavarja meg, aki még az első rész során elszenvedett sérülése miatt vesztette el ép eszét. Kineveti az égő halottakat, majd mikor este ütemesen veri a fejét egy gerendába, anyja elhatározza, hogy véget vet a szenvedésének. Ezt Thusnelda nem akarja hagyni, de nem tud ellenszegülni, mivel apja, Segestes megkötözte mihelyst rajta kapta, hogy Folkwin után akart menni. Miután anyja elkíséri Ansgart, hogy lesétáltassa egy szikláról, Thusnelda hosszas könyörgés árán ráveszi apját, hogy oldozza el. A lány időben éri őket utol, és öccsét a szikla pereméről húzza vissza, anyját pedig elátkozza, azért amit tenni akart. A kisfiút Thusnelda a papnőhöz viszi, majd Folkwin után ered. Azt persze nehéz megítélni, hogy a germánok hogyan bántak a mentálisan sérültekkel. Gyanítom, hogy hasonlóan, azonban ha valahogy össze tudták kötni a vallási aspektussal, mint ahogy itt is látjuk (az istenek kegyelme miatt élte túl a sérülést), ebben az esetben érthető, hogy a papnő a szárnyai alá veszi.

- Mindeközben kiderül, hogy a bructerusok törzsfője lepaktált a rómaiakkal. Az egyik embere értesíti Arminiust, hogy náluk találják Folkwint. A bructerusok ezalatt rátámadnak a csarnokban nyugovóra tért Folkwinra és barátaira (persze csak miután azok felriadtak az esti neszekre), de végül sikerül megszökniük. Menekülésüket annak köszönhetik, hogy a Folkwinhez továbbra is hűséges Berulf igazi Hodor stílusban hátával tartja a csarnok ajtaját, amíg ők meglógnak, illetve míg a törzsfő az ajtó résein keresztül hátba nem szúrja a nagydarab harcost. Legalább itt a magyar szinkron íróinak nem kell egy erőltetett magyartalan frázist kitalálniuk, ami passzol a nevéhez... ’Berulf!’ ’Beru!’ ’Berú!’ ’Berúgom az ajtót ha nem takarodsz!’

- Folkwin és társai az erdő egy sötétebb részébe menekülnek, amiről úgy gondolják, hogy az az élőholtak vidéke. Tematikusan szerintem ez is rendben van, hiszen a korai társadalmak sokszor kezelték az ismeretlen, periférikus területeket alvilági erők által uralt földként. Egyik társuk nem hajlandó ide belépni, elhagyja a csapatot, később viszont Arminius emberei elfogják és tőle tudják meg hol rejtőznek Folkwinék.

- Ennek az epizódnak szerintem a legerősebb része Arminius és Metellus centurio viszonya. A (feltehetően) itáliai származású centurio utálja a barbárokat így Arminiust sem kedveli, ezt pedig szóvá is teszi. Később azonban kiderül, hogy korábban mindketten Pannoniában harcoltak az illír felkelés során, ráadásul ugyan abban a csatában küzdöttek, így Metellus megbecsülése fokozódik iránta. Eztán történik, hogy elfogják a Folkwin társaságából elmenekült ifjút. Miután kikérdezik, a centurio Arminius engedélye nélkül kivégzi, majd Julius Caesart idézve tisztítja meg kését. A germán származású hadvezér ekkor írja le végleg Metellust.

- Végezetül a rómaiak rábukkannak a menekülő csapatra és Folkwinen kívül mindenkit levágnak, de a támadók közül is sokan odavesznek. Mikor Metellus átadja Arminiusnak a kardot, hogy ő végezze ki, a centurio ellen fordul és megöli őt és a megmaradt katonát, bebizonyítva ezzel, hogy továbbra is a heruszkok oldalán áll. Mondjuk az, hogy a meglepett germánoknak sikerült páncélozott támadóik közül akár egyet is legyőzniük kissé túlzás, de legyen ez a legkisebb gondunk.

Barbárok, 1. évad, 2. rész - Bosszú

 - Az epizód a főszereplők gyermekkorában játszódó jelenetekkel kezdődik, és kiderül belőle, hogy hogyan kötött szoros barátságot egymással Arminius, Thusnelda és Folkwin egy farkas leölését követően. Nem sokkal ezután veszik el Segimertől Arminiust, hogy túszként tartsák a birodalomban, ezzel bírva rá a heruszkokat, hogy ne lázadjanak Róma ellen. Ez persze egy ősi bevett szokás, amit nem a rómaiak találtak ki, példának okáért már az egyiptomi Újbirodalom idejéről is tudunk királyi gyermekek túszul ejtéséről. Annak ellenére, hogy őt felnőttként az első évadban nem láthatjuk, bemutatják, hogy nem csak Arminiust, hanem a később Flavusként ismert testvérét is elviszik. Ami mondjuk számomra rontja egy kicsit a beleélés élményét, hogy a felnőtt Arminiust játszó színész nem igazán hasonlít az apját játszó férfire, de ez persze csak egy kisebb hiba.

- Egy további visszaemlékezős jelenetben láthatjuk, hogy amikor a gyermek Arminius és Flavus megérkeznek Rómába, akkor egyenesen Quinctilius Varus az, aki köszönti őket és ezentúl ő a nevelőapjuk. Ahogy erre az olasz youtuber, Metatron is rávilágított, nem tudjuk, hogy a valóságban ki fogadta örökbe a heruszk gyermekeket, de a legkevesebb esély van arra, hogy Varus volt az. Természetesen ezt a történet elemet a dráma miatt tették bele, hogy jobban átélhető legyen Arminius belső vívódása, hogy elárulja e a rómaiakat.

- Szóval Arminius újra találkozik apjával szülőfalujában és visszakéri tőle az ellopott sast. A sas visszaszerzése nyomán régi barátaival is konfliktus alakul ki. Az első nagyobb összetűzés ebben a részben viszont a legionárius táborban dolgozó, bructerusok törzséből származó Berulffal történik. Berulf szemtanúja volt annak, hogy Arminius a gladiusával lefejezte a bructerus törzsfőt, aki mellesleg a nagybátyja volt, ezért a heruszkok falujába megy elégtételt venni. A bructerus fejszével támad Arminiusra. A küzdelem az utóbbi vereségével zárul, de Folkwin közbe avatkozik és egy husánggal leüti Berulfot, mielőtt az még halálra verhetné ellenfelét. A harc tűrhető, egy nagy probléma van vele: Berulf egy jókora vágott sebet ejt Arminius bal oldalán, annak ellenére, hogy szinte az egész torzóját fedő izom páncélt (lorica musculata) visel. Ez így eléggé valószerűtlen, de sajnos a sorozatban többször is előfordul, hogy a római fémpáncélokon simán átszúrnak és átvágnak. A jövőben erre jobban odafigyelhetnének, hiszen ha ennyire nem értek semmit sem a páncélok, akkor minek is hordták őket?

- Később Arminius apja házában ápolja sebeit, és összeszólalkozik Segimerrel amiért ’odaadta őt’ a rómaiaknak. Segimer saját védelme érdekében elmondja fiának, hogy ő volt a béke záloga, és hogy gondolnia kellett a falura. Ez mondjuk megint azt sejteti, hogy az egész heruszk törzs ebből az egyetlen kis faluból áll, ami enyhén szólva ferdítés. Ezek a germán törzsek elég nagy területeket birtokoltak és ha nem is több száz, de azért számos településsel rendelkezhettek.

- Amíg Segimer és Folkwin feltartják a dühöngő Berulfot, Arminius lóháton meglóg a sassal. Folkwin egy rövid lándzsával a kezében utána ered, és utol is éri, hiszen Ari – azért hogy kicselezze üldözőjét, aki ismeri az erdőn keresztül a rövidebb utakat – ló nélkül folytatja útját. A lándzsás harcos bevállal egy ugrást egy elég magas szikláról (mennyi lehetett ez, tíz méter!?), hogy elcsípje régi barátját és egész jól vészeli át az esést, Arminius viszont a sassal ’bélelt’ zsákkal leüti. Szép mozdulat. Végül sérülten ugyan, de sikerül visszavinnie az inszigniát a katonai táborba.

- Mindeközben Thusnelda apja, Segestes Varus elé járul és elmondja neki, hogy Folkwin lopta el a sast, majd a hadvezérrel és kíséretével együtt tér vissza a faluba. A legatus Segimertől követeli, hogy adja ki a tolvajokat, a heruszk törzsfő ekkor mondja ki az előzetesben is elhangzott mondatot, miszerint ’egy barbár sosem árulja el a saját népét’. Ezt ugye a hozzászólásoknál többen is jelezték, hogy a germánok sosem utaltak önmagukra barbárként, de itt látható a kontextusból, hogy kifejezést gúnyosan használja, hogy Varusszal szembe szegüljön.

- Varus, hogy bebizonyítsa, hogy komolyan gondolja a dolgokat, keresztre feszítteti Folkwin teljes családját és megtiltja, hogy bárki is levágja őket, egészen addig amíg elő nem kerül a sas és annak tolvaja. Folkwin már későn, aznap este ér vissza és megrökönyödve szembesül hozzátartozói halálával. Alapvetően mondjuk a kereszthalál egy lassú és hosszadalmas folyamat volt, itt viszont úgy tűnik, hogy már holtan lógatták ki az áldozatokat. A klasszikus ebben az esetben sokkal drámaibb lett volna, igaz akkor esélyen leszedték volna a szenvedőket a keresztről. Mivel Folkwin mindenáron le akarja őket vágni onnan, Berulf leüti és Thusnelda kérésére elcipelik őt.

- Végezetül Arminius és Varus újra találkoznak a legio táborban. Varus megdícséri fogadott fiát, aki viszont cserébe kéri tőle áthelyezését egy másik provinciába. A legatus ezt nem teljesíti és elmondja neki, hogy már írt a császárnak, hogy léptessék őt elő a lovagi rendbe (Ordo Equester). Ez megint csak egy jó pont, hiszen Arminiusnak valóban lovagi státusza volt, azonban úgy gondolom – ha tévedek, javítson ki valaki, aki jobban ért nálam a római hadszervezethez – ha csak eztán kapja meg a rangot, akkor az arcmaszkos lovassági sisaknak még nem kellene nála lennie. Fogadott fiát eztán azzal bízza meg, hogy hozza el neki Folkwin fejét.

Összességében apró hibái ellenére ez is egy teljesen jó epizód volt. A végén olyan érzésem volt, kevésből tudtak elég sokat kihozni, hiszen az első részhez képest nem igazán láthattunk új helyszíneket vagy díszleteket.