2019. december 29., vasárnap

Vikingek, 6. évad, 4. rész – Az összes fogoly

- Ivar besántikál Igor herceg lakosztályába, aki a szobájában felépített nagy méretű madárfészekben csücsül. Mondanám, hogy ez megint egy értelmetlen kreténség, de hazudnék, hisz kicsit belegondolva tetten érhető a művészi hasonlat: Igor herceg most még csak egy védtelen fióka, de ha felnő, belőle lesz az a büszkén szárnyaló rusz sas, mely uralkodni fog a kijevi területek felett. Mondjuk nem biztos, hogy az összes néző megérti ezt a szimbolikát, úgyhogy – ezt megerősítendő – én azt is leforgattattam volna, ahogy az ifjú Igort igazi kismadár módjára szájból szájba etetik. A két szereplő először ószlávul, majd óészakiul, majd ’ó-már-megint-az-erőltetett-skandináv-és-szláv-akcentussal-megspékelt-modern-angolul’ beszélget egymással. Ivar felfedi Igor számára, hogy ő egyébként örökölni fogja az összes rusz területet, mert hogy ezt az eddigi tíz-tizenegy éve alatt senki sem magyarázta meg neki. Bizonyára amikor feltette a kérdést az éppen aktuális gyámjának, hogy ugyan őt mégis miért hívják hercegnek vagy ez mit is jelent akkor jöttek a terelő válaszok, pl. ’Fiacskám, üljél rendesen.’, ’Meg van a tornazsákod?’, ’Rendet raktál a fészkedben?’, stb.


- Oleg éjszaka a templomban fogadja Ivart és közli vele a jó hírt, hogy kiadta a parancsot a nagy sereg verbuválására és a hajóhad építésére a Skandinávia elleni invázióhoz. Miután csont nélkül győztek a csont nélküli fog uralkodni a ruszok nevében. Ivarnak annyira nem tetszik az ötlet, hogy egy bábot akarnak belőle csinálni, ezt szóvá is teszi, ráadásként pedig megint felhozza, hogy ő egy isten. A fejedelem teljesen jogosan megmondja neki, hogy így is többet ajánl neki, mint amennyit ér és fogja vissza magát, különben becsomagolja őt a koporsóba a felesége mellé. Pillanatokkal később Oleg élét veszi a fenyegetésnek, bocsánatot kér a gorombasága miatt és egyetért, hogy vendége valóban Odin leszármazottja. Az uralkodó viselkedése valamelyest nélkülözi a következetességet, de nézzük el neki, elvégre a karaktere őrült.


- Ivar most már annyira nem komálja a profetikus fejedelmet, szóval ugyancsak éjszaka kilopózik a kutyaként láncra vert Dirhez, megajándékozza egy cupákkal és felajánlja neki, hogy kiengedi, ha cserébe segít megdönteni Oleg uralmát. Világos, elvégre a négykézláb mászók tartsanak össze.

- Norvégiában a Harald kiszabadítására vállalkozó Vassalakos Björnt és megmaradt seregét Olaf erői körbe kerítették. Olaf maga elé hívatja Björnt és Haraldot, hogy filozófiai dilemmákkal bombázza őket, ők pedig azzal vágnak vissza, hogy neki sem annyira rózsás a helyzete, mint amennyire hiszi, tekintve, hogy Kitérdekelszheim lakói nem fogadják el őt, és hogyha meg is támadja a támadók seregét, akkor csak nagy veszteségek árán nyerhet. Mivel a dagadék simán bekajálja, hogy nem áll annyira nyerésre, mint amennyire valójában áll, egy gyertyakörben ülve kezd el meditálni a sagákon. Több órányi elmélkedés után előpattan belőle a viking kori Jean-Jacques Rousseau, újra a színe elé rángatja túszait, majd megosztja velük felvilágosult gondolatait. Szerinte túl sok volt már az értelmetlen kis háborúból és egyesíteni kéne Norvégiát egyetlen király alatt, akinek a javára ő lemondana az összes területéről és hatalmáról, és ki lenne erre jobb ember, mint Vasvári Björn. Az uralkodó viselkedése valamelyest nélkülözi a következetességet, de nézzük el neki, elvégre a karaktere őrült. A megbeszélés végeztével Harald arcán kiül az őszinte ’anyátokkal szórakozzatok már’ kifejezés. Egyébként az itt felvázolt erőviszonyokat figyelembe véve egy ehhez hasonló alternatív történelmi szituáció az lenne, ha mondjuk a Kiegyezést egyedül Ferenc József találta volna ki, aztán a trónt meg felajánlotta volna Andrássy grófnak.



- Miközben a táborukban raboskodva várnak Olaf további ötleteire, Vasbetonos Björn igazán jó időérzékkel megáldva (mikor máskor szerezzen magának újabb ellenségeket?) megvádolja Laposelem Kettilt, hogy ő ölte meg Izlandon Flokit. Kettil ezt tagadja. Ugyan tény ami tény, hogy a távoli szigeten nem éppen a filantróp tevékenységei miatt tűnt ki a közösségből, de valóban nem tudja mi történt vele. Látszik, hogy annyira nem esik neki jól, hogy meggyanusítják, így miután Björn kisétál a sátorból az esőbe, Kettil egy monológban elmondja neki, hogy ne féljen, mert valahol őt is várja egy MÉH telep.


- Gatterban Ubbe Hviceket személyesen is megbízza a kereskedelmi küldetéssel, aki ennek megörül, megfogadja, hogy kijózanodik és elvállalja a feladatot. Bátyja azonban nem ad túl sok időt a rehabilitációra és amikor két jelenettel később látja, hogy még mindig tartanak az elvonási tünetek, inkább elküldi nélküle a delegációt. Ubbe csalódottságát kifejezve elhajtja maga elől Hviceket, aki így visszatér a gatteri gettóba Ivart hallucinállni és a sárban fetrengeni. Bizony, a viking kori junkiek élete sem volt könnyű, de ezzel bővebben majd a Narcos: Nordvegr című spinoffban fognak foglalkozni.


- Az epizód fő cselekményszálában Lagertha a farmja szomszédságában lévő faluban megszervezi a védelmet a banditákká silányult volt Ivar testőrök ellen. A település védelmét, középkorú férfiak hiján a néhány egykori pajzsszűzből, gyerekekből és az öregemberekből rakja össze. A haramiák támadása nem várat magára sokat, az akció a sorozat szintjéhez képest azért élvezhető, és végül Lagertháéknak sikerül felül kerekednie a támadókon. A látottak alapján nehéz elhinni róluk, hogy ezek elit testőrök voltak egykor, de lehet, hogy Ivar önmagából kiindulva direkt a nyomikat gyűjtötte maga köré. Vezérük, az ügyeletes Odin szimbolika, mikor felfogja hogy nem áll jól a szénájuk, visszavonulót fúj, de még sikerül utoljára borsot törni hőseink orra alá. Björn gyermek fia a küzdelem végeztével kiáll a falu bejáratához, hogy egy karddal hadonászva próbálja felhívni a figyelmet magára (’Lagi mami nézd az enyém milyen hosszú!’), de sajnos a megfutamodó betyár vezér búcsúzóul levágja a kölyköt. Kapunk még egy klisés halál előtti utolsó beszélgetést, amit szerintem a gyerekszínész csak gázabbá varázsol. Lagertha végül megvigasztalja, hogy ő is helyet kap majd az Ázok csarnokában. Vagy legalább is annak a legó verziójában.



- Gatterban tudomást szereznek a támadásról, a várandós Gunnhild pedig vállalkozik rá, hogy elmegy lecsekkolni mi a helyzet. Hacukája viszont elárulja, hogy hazudik úticélját illetően mert valójában a második Warcraft film forgatására igyekszik.


2019. december 22., vasárnap

Vikingek, 6. évad, 3. rész – Szellemek, Istenek és Futó Kutyák

- Amint az az évadnyitó epizódból kiderült, Olaf Gogmagog átvette az uralmat Harald területei felett, a szerencsétlen fickó pedig most Retkeshajú Haraldként tengődik saját régi települése, Kitérdekelszheim tömlöcében. A kezdő jelenetekben Haraldot Olaf elé viszik, hogy lakmározzon vele csontos lómájon. A találkozó valódi célja viszont egy teológiai diskurzus a Nornákról, akik a sors fonalait szövik, de ez is csak egy frappáns álcája annak, hogy Olaf nem tudja, hogy kivégezze e Haraldot vagy sem, ami meg annak a frappáns álcája, hogy a cselekménypáncél miatt nem is teheti meg. Ja, és Olafnak van egy néger szolgálólánya, amit viszont a késő 9. századi Norvégiában csak azok a viking vezérek engedhettek meg maguknak, akik rendszeresen vezettek rablóhadjáratokat a szenegáli partvidékre. Nyilván azokból sok volt.


- A Retkeshajú egyébként egyre jobban hasonlít a norvég black metal muzsikus Fenrizre. Bizonyára a sitten csak Darkthrone szólt a trubadúrdobozból.



- Tanúi lehetünk Hvitserker lassú Gollammá alakulásának is, ahogy nem bírja magát túltenni felelőtlenül hátrahagyott barátnője, Thora tűz általi halálán, melyet Ivar emberei okoztak. Lelki problémáit itallal meg gombákkal igyekszik enyhíteni. Hunter S. Thompsonnal ellentétben neki a drogok, az alkohol és az őrület viszont egyáltalán nem válik be és többször hallucinál; hol a megégett testű Thorát, hol pedig gyűlölt testvérét, Ivart látja maga körül, akik olyan lesújtó tekintettel bámulják, mintha a pajzsfal mögött maszturbálna. Állapota az igazi problémát majd Ubbénak (-nek?) fogja okozni, aki egy kereskedelmi küldetéssel akarja megbízni Hviceket, ami a Selyemutat és talán Kínát érintené. (Erről az újabb baromságról majd egy kicsit részletesebben később.) Végső soron őrült küldetésre őrült embert küldeni költői megoldás lenne. Sokkal inkább mint logikus.


- Lagi mami farmját a közeli falvakból származó, jórészt megözvegyült nők látogatják meg, hogy saját szemükkel láthassák a híres senem pajzs, senem szüzet. Az életük nem könnyű, de hősnőnk megígéri nekik, hogy segíteni fog. Egy későbbi jelenetben Ubbéékkal beszélget és javasolja, hogy ha már el akarnak menni felderítgetni a nagyvilágban, a gyerekeiket igazán otthagyhatnák nála. Ebbe belemennek, majd Ubbe megjegyzi a feleségének, hogy ha már egyszer ő várandós, akkor ő is maradjon hátra. Torvi (aki számomra még mindig a sorozat legirritálóbb szereplője) ezen egyből felhúzza magát, kiossza a férjét, és megmondja Ubbe Lothbroknak (mondtam már, hogy Ubbe Ragnarsson a neve, te igen gyökér), hogy ő már elégszer volt megalkuvó a férfiakkal az életében és márpedig vele megy. Lagertha üdvözli a döntését és koccint vele. Csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy pár évaddal korábban Lagertha azért vetélt el, mert terhesen ment harcolni, ezek után furcsa lehet, hogy támogatja Torvi döntését, hogy egy ilyen veszélyes és fizikailag megterhelő úton vegyen részt. De aztán ki tudja, lehet hogy számára is irritáló.

- Ezek után megtartják a kecskeáldozós farm avató bulit. A szertartást Torvi vezeti, aki erre a különleges alkalomra Gorgoroth koncertre igyekvő gyöngytyúknak öltözött. Az áldozatot Odinnak ajánlják, az aláfestő zene pedig a Wardruna Tyrről szóló dala. Nem tudom, hogy ezen a félszemű isten mennyire sértődne meg, de gondolom a német kajakosok sem örülnének annyira ha az aranyérem átvételénél az osztrák himnuszt játszanák le nekik.


- Miután Ubbe és a gyöngytyúk visszahúztak Gatterba, a vadonban sunnyogó Ivar testőrök akcióba lendülnek. A félszemű testőr megközelíti Lagi mami fura tetejű házát, miközben az odabent mesél az unokáknak, azonban hamarosan kiderül hogy ez csak egy amolyan ‘azthittedmi?’ mozzanat, hiszen amikor berúgja az ajtót kiderül, hogy nem Lagerta házába tör be, hanem egy másikba, ami pontosan ugyanúgy néz ki, de az egyik névtelen özvegyasszony él benne. A néni megbaltázott testére másnap rátalálnak, Lagerthának pedig több sem kell, hogy véget vessen rövid életű pacifizmusának és előássa a kardot, miközben fejében Szent Kriszpiánusz szavai visszhangoznak: HARCOOOLJ! HARCOOOLJ! HARCOOOLJ!

- Vasorrú Björn elindul hát megmenteni Haraldot, de csak azután, hogy sakkozott egy jót felesége szolgálólányával (nesze neked, édes hármas). Most a rekord nem jött össze, ehhez négy jelenet kellett. Távozása után Ubbe veszi át ideiglenesen a Gatter irányítását. A jelenet, melyben kinyilatkoztatja politikáját nagy odafigyelést igényel, hisz az elhangzottakban és a látottakban is van blődség. Ugye itt beszél a Selyemútról és Kínáról, és ugyan Kína felemlegetésén mindenki röhög a csarnokban, a valósághűbb reakció a kínos csend lenne. Persze itt nem először tűnődök el a sorozatban körülírt világ földrajzi viszonyain. Lehet lassan meg kéne rajzolnom a Vikingek sorozat szerinti világtérképet. A csarnokban egyébként legalább ketten is viselik a lifegős kotvány láncingeket (inkább lánctabard), de az egyik fickónál ez ki van egészítve egy ráerősített, bordázott bőr pocakpáncéllal. Ezzel ő meg is nyerte az epizód legszarabb ruhája díjat. Mondjuk láthattunk ennél idiótább jelenetet is ebben a részben.



- Oleg, Ivar és a rusz trónörökös, Igor, akiről kinézet alapján simán elhiszed, hogy felmenője a jelenlegi orosz elnöknek, visszamennek Kijevbe. Odahaza Oleg elmondja a csúszómászónak, miközben a templomban italoznak hatezer gyertya fénye mellett, hogy nem fogja csak úgy annyiban hagyni, hogy a testvére megfenyegette. Dirt a már fent említett legértelmetlenebb és legidiótább jelenetben fogják el. Ő és emberei egy hóval borított tisztáson tartózkodnak, ami egy erdőn belül van. A mező közepén egy nagy máglyarakás látható, gyerekek játszanak, emberek zenélnek, Dir iszogat miközben őt és katonáit egy leginkább perui indiánra emlékeztető figura szórakoztatja tánccal meg ugrabugrálással, de közben a tisztáson egy ágyékkötőben lévő Krisztus alak menetel a kereszttel, mögötte pedig pópák és előkelők. Több kérdés is felmerül számomra a ’mégis mi a kórság történik itt?’-en kívül. Sorolom.
- Ez most egy világi vagy egyházi ünnep akar lenni?
- Mit keresnek a vadonban?
- De tényleg. Miért nem egy fallal körülvett település terén csinálják ezt? (Gondolom Novgorodnak volt ilyenje akkoriban.)
- Miért nem őrködik senki sem a tisztás szélén?
- Miért nézem én ezt még?
Egyszer csak lovasok ütnek rajtuk az erdőből, szigorúan lassított felvételben és nyilvánvalóan hangtompítós patával vannak felszerelve, mert az emberek csak akkor veszik észre őket, amikor már szó szerint két méterre vannak tőlük. Ennek ellenére Dir még időben kapcsol, előrántja a kardját, egy kicsit harcolgat a gyalogos támadókkal (akik meg gondolom a hóból másztak elő), de aztán leütik. Gondolkodó embernek, de még az együgyűeknek sem ajánlanám jó szívvel ezt a jelenetet.





- Oleg később Kijevben megkínoztatja Dirt, majd egy karikával átszúrva a száját egy kennelbe rakatja, akár egy kutyát. Ivar és Igor lemennek megnézni a borzasztó látványt nyújtó, meggyötört férfit. A páros először jót szórakozik rajta, de a kripli arckifejezése lassan átvált undorral vegyített szörnyülködésbe. Hasonló reakció nálam is előjött, de csak mikor észrevettem a trónörökös három csattal a vállon összefogott, fél ujjas, ruhának nehezen hívható kreálmányát.



- Végezetül Björnék megérkeznek Kitérdekelszheimhez. A településre az éjszaka leple alatt akarnak feltűnésmentesen beúszni. Olaf azonban már várta őket, mert látszólag Harald követei, akik Björn segítségét kérték valójában neki dolgoztak. Ez szerintem nem olyan rossz ötlet, Gogmagog így legalább megtudta, hogy Björn nem a cimborája. Készülvén a támadásukra Olaf a település partjainál a vizet belocsoltatta a már sokszor látott, akkoriban sosem ismert gyúlékony anyaggal, melyet begyújtva sokáig égő tűzfalakat emelt a kikötő bejáratához, az így csapdába került gatterieket pedig elkezdi lenyilaztatni. A Vasrácsosnak néhány emberrel sikerül megmenekülnie és visszajutni a hajókhoz. Következő támadásnál esetleg javasolnám nekik a vizes bőrrel bevont szörfdeszkákat.


2019. december 16., hétfő

Vikingek, 6. évad, 2. rész – A Próféta

Ha esetleg nem sikerült volna a szürkeállományunkat az első résszel kellő képpen lezülleszteni, még ugyanazon a napon megkaptuk a második epizódot is, mely az előzőnél jóval agyrothasztóbbra sikerült.

- Floki medúzahajjal díszített hajója befut Gatterba, fedélzetén egy csuklyás idegennel, akire Ubbe azt hiszi hogy Floki. Oltári, pokoli, eszméletlen meglepetés ér mindenkit, mikor lehajtja fejfedőjét, és világossá válik hogy hát ez bizony nem a Floki, hanem az előző évadban előjel nélkül flokistából antiflokistába váltó Laposorrú Kettil. Más egyebet nem tudunk meg a jelenetből, leszámítva azt, hogy Izland honnan kapta a nevét valamint nyomatékosítja számunkra a választ az alábbi kérdésre: hány fém csat kell egy viking zeke összecsatolásához? Az összes.


- Egy nem sokkal későbbi jelenetben Kettil elmondja Ubbénak a jó és a rossz hírt. Ősi szokás szerint az utóbbival kezdenek, miszerint Floki eltűnt Izlandon, a jó hír viszont, hogy az a fószer, aki már látta Új-Zélandot, az bizony Izlandon él és akár találkozhatnak is vele. Ubbe elhatározza, hogy vegyítve a kellemest a hasznossal, a Lapostetűvel tart és út közben Floki után is tudnak majd kutatni. De ez még egy kicsit odébb lesz, hiszen Björn gyanítja, hogy öreg cimborájuk eltűnéséhez Kettilnek bizony sokkal több köze van, mint bármihez ami valóban megtörtént a 9. században, ezért megmondja neki, hogy vagy vele tart következő norvégiai hadjáratára vagy még nagyobb gyanúval fog viseltetni iránta.

- Vasfüggönyű Björn történetszála egyébként ebben az epizódban kimerül abban, hogy végigkérdez még kilencvenhat embert, egy olyan kérdésben, ami már úgy tűnt, hogy az előző részben eldőlt. De hogy illusztráljam:
- Björn: Szerintetek segítsek e Harald királynak?
- Gunnhild: Ne.
- Ubbe: Mittudomén, inkább ne.
- Hvitserk: Lesz*rom.
- Lefosott arcú jós szelleme: *Értelmetlen nyünnyögés* - értsd: Csinálj amit akarsz.
- Lagertha: Ne legyél hülye.
- Björn: Oké, akkor megyek és segítek Haraldnak.


- Ja, azért annyi még történik Björnnel kapcsolatban, hogy feleségének az egyik szolgálólánya, Ingrid szeretne vele sakkozni, és ez látszólag Gunnhildet annyira nem is zavarja. Alakul ez az édes hármas is, de elkiabálni nem akarom, hisz volt már hogy nem jött be az általam vizionált parázna történetelem. Azért a zsepiket ne rakjátok messzire. :P


- Lagertha farmja - aszimmetrikus tetővel ellátott kalyibájával a központban - rekord idő alatt épült fel. Úgy látszik megérte felvenni a lakáshitelt a kattegatti nabateus gibbontenyésztőktől. Nyugdíjas napjai azonban rövidesen félbe szakadnak, hisz ha zombi rokonok nem is, de az előző epizódban száműzött Ivar testőrök az apokalipszis három lovasaként figyelik őt az erdő széléről miközben rőzsét gyűjt. Bízom benne, hogy tudja még hol kaparta el a kardját, mert így sántikálva fegyver nélkül bizonyára semmi esélye nem lesz három támadó ellen. Nagyon izgulok.



- Mindeközben Kijevben egy bábműsor alatt Oleg elmondja Ivarnak, hogy Novgorodba kell mennie összeszedni a gyámfiát, Igort a testvérétől, és csak azután tudja elkezdeni megszervezni a skandináviai D-dayt. Igor mellesleg Rurik gyermeke és így a rusz területek trónörököse és gondolom, hogy azt is tudja, hogy a papa hova dugta el a T-34-eseket Oleg elől. Próféta ide vagy oda, mindent azért ő sem láthat előre.


- Szóval a sorozat Novgorodba is elkalauzol bennünket. A város egy erdő mélyén található és már meg is állapítottam volna róla, hogy a bemutatottak alapján egy kis udvarból meg egy fából készült kis kúriából áll, de aztán észrevettem, hogy az épület mögé CGI-vel odabiggyesztettek egy várost is. Oké. Az viszont megint nagyon érdekes, hogy az uralkodók kérója rögtön a város bejárata mellett található. Így legalább az előkelőknek nem kell messzire menni ha vadászni akarnak, vagy ha csak szimplán kedvük támad a fenyőfák alá szarni.


- A fogadócsarnokban, amíg Oleg testvérére várnak, a fejedelem elmondja a Padlótörlőnek, hogyan kapta a próféta nevet; miután bevette Konstantinápolyt, a görögök meg akarták mérgezni, de ő megálmodta előre, hogy a bora mérgezett volt. Legalább ez hiteles, a Kijevi Őskrónikában is nagyjából ezt a sztorit írják le. A háttértörténet után megérkezik Oleg testvére, Aszkold és a gyermek Igor. Oleg megbeszéli testvérével, hogy megtámadják Skandináviát és visszaszerzik a területeket amik jog szerint őket illetnek meg. (Fogom a fejem baszki.) Aszkold egyetért, biztosítja támogatásáról a prófétát, aztán belekortyol a borába és megmérgeződik, embereit odakint pedig lemészárolják a kijevi nindzsák. Oleg erre zenét kér és táncra perdül, majd Igort magához veszi. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de az megintcsak hiteles (már ami az Őskrónikában leírtakat illeti), hogy Oleg ölette meg Aszkoldot, csak éppen a hely meg az idő nem stimmel, mert a forrás szerint ez Kijevben történt és vagy huszonöt évvel azelőtt, hogy Oleg Konstantinápolyban járt. Dehát nem is a Vikingek lenne, ha a korabeli források történeteit nem egy pár mondatos monológban intéznék el, helyette pedig a kitalált baromságokat mutatnának be a cselekményben.

- Pár szót szóljuk a ruszok kinézetéről is. Gardrób ügyileg nagyrészt mintha a 16-17. században járnának. Ugyan ehhez a korhoz nem értek, de sejtésem szerint igazából ahhoz az időszakhoz sem hitelesek. Kutatómunka nélkül arra tudok gondolni, hogy a közelmúltban készült egy Rettegett Ivánról szóló film, aminek a cuccait Hirsték felvásárolták anyagáron, vagy megkapták egy szívességért cserébe, miszert szörfözhettek a földön kúszó Ivar hátán.


- Novgorodban való további tartózkodásuk során Ivar vérciki bűvésztrükkökkel kápráztatja el Igort. Ha már itt tartunk, igazán nyelhetne kardot is. Oleg már indulna haza, de ekkor felbukkan serege élén másik testvére, Dir, akit az Őskrónika folyamatosan együtt emleget Aszkolddal. Dir, aki körülbelül úgy néz ki, mint egy farsangkor mongol hadúrnak öltözött Karády őrmester, azért jött, hogy visszaszerezze Igort, aki a rusz területek feletti uralom záloga. Oleg azt mondja Dirnek, hogy engedje el őket a trónörökössel együtt, különben valami nagyon rossz fog vele történni, és mivel ő egy próféta, ez valóra is fog válni. Dirt azonban nem lehet ennyivel megfélemlíteni, de felajánlja, hogy ha kitalálja ki az a lány akit titokban feleségül vett, akkor elhiszi amit mond és elengedi. Mi sem egyszerűbb Olegnek, aki rövidesen közli, hogy Annának hívják, egy 12. századi szentről elnevezett templomban volt a menyegző és előhozza, mert végig a függöny mögött bújkált. A testvér állja a szavát és elsomfordál, Ivar pedig az eddig hallott leggázabb hanglejtéssel szól Dirnek, hogy tőle elfelejtett elköszönni. Ez még Tapsi Hapsi előadásában is égő lenne.


2019. december 7., szombat

Vikingek, 6. évad, 1. rész – Új Kezdetek

- A hatodik évad úgy kezdődik, hogy a sorozat készítői (megint!) megbuktak földrajzból. Ahogy az várható volt, semmilyen magyarázatot nem kapunk arra vonatkozóan, hogy hogyan keveredik Csonttalan Ivar Norvégiából a (Kijevi Rusztól jócskán délebbre lévő) Selyemútra, amely a szériában – ahogy azt már az ízelítő alkalmával kiveséztük – a különféle Dél-amerikai állatfajok legfőbb kereskedelmi útvonala. Ivar egyébként egy Vigrid nevű hívével (aki a későbbiekben persze nagyon-nagyon fontos lesz) és mongol képű zsoldosokkal utazik. A Selyemút egyik hófödte erdei állomásán debütálnak a ruszok, akik bemutatva különleges érzéküket a kereskedelemhez, azzal indítanak, hogy pár embert lekaszabolnak, majd Ivart kirángatják a kordéjából, de csak azután, hogy az egy dobókéssel megöli az egyik társukat. A cselekménypáncélnak köszönhetően persze nem torolják meg elhullott kollégájukat a kriplin, hanem inkább megérdeklődik az Odin szimbolikától hogy ki az. A félszemű egy buznyákért cserébe el is árulja, hogy ő Ivar király. A ruszok, mivel ilyet még nem láttak, hogy egy fogyatékos legyen uralkodó, ezért magukkal viszik Kijevbe, ami (elvileg) a Selyemút legközelebbi pontjától is minimum 800 km-re található, de a vágásokból úgy tűnik, hogy rögtön az erdő szélén. Azért remélem, hogy a DVD verzióban kapunk majd egy kivágott jelenetet, amiben a huncut ruszok eltérítik a Selyemutat egy jelzőtábla elforgatásával, épp mielőtt Ivarék odaérnek az útkereszteződéshez.

- De akkor nézzük a ruszokat! Láthatjuk, hogy nagy lovasnép, hiszen a rajtaütésnél bekokainozott bolhákat megszégyenítő mozdulatokkal szökdécselnek vágta közben kifelé a nyeregből a ló jobb és bal oldalára. Persze teljesen értelmetlenül. Kinézetük és képességeik alapján mintha valami valami kozák-tatár népségre akarnának hajazni és megrökönyödve fedeztem fel, hogy csupa fekete gúnyájuk alatt (mű)bőrlamellást hordanak! Elnézést szeretnék kérni a hagyományőrző kollégáktól, de az eddigiekhez képest ezt előrelépésként éltem meg (mégiscsak egy egykor létező páncéltípusról van szó :P). Azt viszont már annyira nem, hogy még az alkarvédőjük is bőrlamellásból van. Hát na, egy kis lépés előre, húsz nagy hátra. A nyelvi különbségekre most is ügyeltek: a nyelvekhez én nem értek, de a youtube kommentszekciójában nyilatkozó orosz rajongók nem értették meg hogy mit gagyognak, szal gondolom, hogy legalább egy nyelvészt megfizettek, hogy rakjon össze valamit ószlávul. Vagy ez, vagy egy részeg lengyel vendégmunkást kértek meg két sörért cserébe, hogy próbáljon meg alkotni néhány szót oroszul.


- Ivart beviszik Disney Kijevbe, ami természetesen a semmi közepén lévő, meghatározhatatlan anyagból épített falakkal körülvett hatalmas város, melynek egyből a bejáratnál található a főtere, mellette pedig a fából épült Kremlben (oké, inkább a 17. századi Kizsi Pogoszt) él a hatodik évad (előreláthatólag) nagy csínytevője, a fejedelem, Oleg a Próféta. Oleget az a Danila Kozlovsky nevű orosz színész alakítja, aki a pár éve bemutatott orosz történelmi film, a sokat mondó című ’Viking’-ben alakította Oleg leszármazottját, I. Vlagyimirt. Ennek a filmnek az igencsak menőre sikerült előzetese bejárta az internetet, gyanítom Michael Hirst is megnézte és egyből felkurjantott: ’Sej! Ez a gopnyik kell a Vájkingzbe!’.





- A 8-9. század fordulója környékén élt Oleg a Próféta egyébként még nagy valószínűséggel egy tisztán skandináv figura lehetett (Helgi vagy Helgu), aki vagy csak a kijevi vagy az összes rusz terület felett uralkodott. A sorozatban lévő adaptációja egy meglehetősen háborodott figura, akinek szintén Kattegatt az ősi otthona és beszéli az óészakit is. Eklektikus tróntermében fogadja Ivart, miután skandináv fonatmintás fejszéjével elvégezte a napi gyilkosság fejadagot. Oleg kételkedik benne, hogy ő egy király úgyhogy megkínoztatja Vigridet, aki elmondja neki, hogy igen, ő tényleg egy király, sőt egy isten is. Ezt ő kínzás nélkül is elmondta volna, de sebaj, legalább láthatjuk hogy ezek a ruszok mekkora gézengúzok. Ezek után a csúszómászó szemei előtt kivégezteti szerencsétlen társát, szóval, ugye hogy milyen fontos szereplő volt ez a Vigrid?

- A ruszokról megtudjuk, hogy ők már rég keresztények, ami hát Oleg idejében még eléggé marhaság, és most rá is koppintanék Hirst orrára, mert ha vette volna a fáradtságot és az orosz vikinges filmnek nem csak az előzetesét nézi meg, hanem az egészét, akkor abból legalább megtudhatta volna, hogy hivatalosan Vlagyimir alatt, a 10. század vége felé vették fel a kereszténységet. Meg legalább látott volna egy viszonylag élvezhető vikinges filmet. :P

- Később újra megkapjuk a Disney hangulatot, ugyanis Oleg egy hőlégballonnal (igen, jól olvasod) felrepteti magát és Ivart, hogy tesztelje utóbbi istenségét. A kaland barátságuk igazi kezdetét jelenti, kár hogy ennél nem kapunk egy vidám kis betétdalt. Utána az is kiderül, hogy neki is volt egy hűtlen felesége, akit ő megölt, ez pedig a két szivart már annyira közel hozza egymáshoz, hogy a rusz fejedelem végül elmondja, hogy Konstantinápoly után itt az ideje, hogy Kattegatt kapuja fölé is felakassza a pajzsát.


- Közben Norvégiáról is ejtsünk pár szót. Björn megkezdi a tisztogatást odahaza, és végre feltalálja a száműzetés intézményét. Szépen a szájába rágja mindenkinek (de főleg a nézőknek), hogy mit is jelent számkivetettnek (skógarmaðr) lenni, és Ivar volt testőreit erre ítéli. Ivar testőrei között van egy nagy darab félszemű, újabb Odin szimbolika, aki bizonyára valahogy vissza fog térni egy jelenet erejéig, hogy az egyik főhős levágja, hiszen mi másért is bámulna vissza szótlanul a kapun kívülről hőseinkre.


- Lagertha egy igazi koravén amazon nagymamaként elhatározza, hogy elássa a kardját és visszavonul egy farmra ahol egyedül, szolgák nélkül fogja nevelni a kecskéket, talán egy disznyót, meg egy lovat, hogy az ekét húzza. De megnyugtatja az unokáit, hogy nem lesz magányos, mert Ragnar meg sok másik ’barátságos’ szellem meg fogja látoganti. Tudtommal azért az ’aptrgangr’ a korabeli skandinávoknál annyira nem volt buli, de ki tudja mit szeretne ebből Lagi Mami kihozni a nekrofílián kívül. Egy Vikings: Walking Dead spinoff azért adná.


- További híreinkben Hvitserk a Buddhizmust egy újabb izmusra cserélve egyre többször nyúl a mézsör felé, Ubbe pedig a vadiúj rúnafeliratos zabkásarecept arctetoválásával elhatározza, hogy nyugatra hajózik, mert hallott egy titokzatos földről amit meg akar találni. Tuti hogy most már Új-Zélandra gondolnak.


- Végezetül pedig a ’rúgjunk bele még egyet Jóhajú Haraldba’ rovatunkban kiderül, hogy Olaf király elfoglalta Harald eddigi területeit, amíg az utóbbi a sérüléseiből próbált felépülni. Utolsó reménységként Harald Björn segítségét kéri. A Vaslapos felesége, Gunnhild megmondja, hogy ne segítsen neki, mert Harald úgyis egész Norvégiát akarja, ami logikailag rendben is van, de Björn elhatározza, hogy segít, hiszen ő egy jó király.