Vikingek, 6. évad, 19. rész – Az Úr adta...

 - Új-Zélandon ott folytatódnak az események, ahol az előző résznél félbe lettek hagyva. Mint kiderül, az őslakosok fegyverrel való fenyegetőzésének egyetlen komoly funkciója volt: legyen egy kis izgalom az előző epizód végén. A falu ’town centeréből’ elősétálnak a törzs elöljárói és nem harcos tagjai. Közöttük már vannak nem festett testűek is és láthatjuk, hogy valóban nem ír statiszták lettek őslakosnak beválogatva. Saját nyelvükön elmondják, hogy nem akarnak háborúzni, inkább békét szeretnének. Természetesen nem értik egymás nyelvét, de a vikingeknek azért az leesik, hogy nem fogják a helyiek svédasztalos (hahaha) vacsorájaként végezni. Ugyebár azt elég nehéz megmondani, hogy az írott forrásokban fennmaradt skraeling név melyik őslakos nemzetre utalt. A sorozat készítőinek értelmezésében ők a mai Délkelet-Kanada és Maine területén élő mi’kmaq nép... aakarom mondani Észak-Auckland területén élő Ngāpuhi törzs felmenői. Tekintve hogy a fent említett népek régészeti hagyatékához kb. annyira értek, mint az atomok között létrejövő kovalens kémiai kötések fajtáihoz, így a cuccaik hitelességéről semmit nem tudok mondani. A Vikingek eddigi kosztümjeiből kiindulva azonban nagy bizonyossággal tudom kijelenteni, hogy a ruhájuk és a felszerelésük annyira anakronisztikus, mint a huzat.

- A vendégeket beinvitálják a központi jurta szerű sátorba, ahol törzsfőasszony, Pekitaulet, hellyel kínálja őket a tűz körül. Ubbéék eztán kukán ülnek amíg a nő saját nyelvén bemutatja nekik családját és megmutatja, hogy a kaját ők is a szájukkal eszik. A feliratnak hála legalább ezt nekünk nem tudatlanul kell végignéznünk. Pekitaulet egyébként egy idő után elhint egy – elvileg - óészaki szót (nem, nem a ’skol!’ az), ezzel utalva rá, hogy Floki tulajdonképpen itt van valahol a környéken, de ha már most előrángatnák, akkor az epizód végére nem maradna csattanó. A továbbiakban megkapjuk még a szakállbizergálást, ami elengedhetetlen része az ’őslakosok találkoznak az európaiakkal’ szituációknak. Mondjuk én jobban örültem volna, ha a jelenetet valami indián bölcsességgel zárják le, pl.: ’A reggeli előtti fogmosás, olyan mintha szarás előtt törölnéd ki a segged.’ Ha más nem, csak azért mert nekem ez ritkán jut eszembe...

- Gatterban Vörösinges Erik kissé durcásan viselkedik Ingriddel. Bizonyára köze van ahhoz, hogy a nő megvakította őt egy rontás segítségével. Hogy egy kicsit megenyhítse a férfit, beavatja terveibe, miszerint nemrég elküldött egy bérgyilkost a dánokhoz, hogy ölje meg az újonnan megkeresztelkedett királyukat. Hogy ez valójában mennyire volt egy burkolt AC: Valhalla reklám azt nem tudom, mert nem játszottam a játékkal, mindenestre nem lövök le vele nagy poént, ha elmondom, hogy ennek a szálnak semmi jelentősége nem lesz a sorozat hátralevő története szempontjából.

- Az Erik által Ingrid meggyilkolásával megbízott szolga, Orlyg a gatteri nyomorgóban pityereg az előtte álló, lehetetlennek tűnő feladat miatt. Egy névtelen szolgalány megy hozzá oda és megvigasztalja, majd kihúzza belőle, hogy mi a feladata. A lány erre felajánlja, hogy segít neki, majd beindul az ötletelés, hogy hogyan vigyék véghez. A lehetőségeket mondjuk elég gyorsan kimerítik: Felmerül a méreg, de egyikőjük sem ismer mérgeket. Felmerül a fejre ejtett zongora, de nem tudják mi az a zongora. Végül megállapodnak abban, hogy leszúrják. A lány abban fog segíteni Orlygnak, hogy eltereli Erik figyelmét egy jó kis sakkozással és úgy ő egyedül maradhat Harald feleségével, hogy végrehajthassa a gaz tettet. Bővebb részletek hiányában nem tűnik túlságosan hülye-biztosnak a terv, de az is nyilvánvaló, hogyha a wishről rendelsz bérgyilkost, akkor ne a 47-es ügynökre számíts.

- Ubbéék viszonozzák a vendégszeretetet és meghívják a támaszpontjukra az őslakosokat. A találkozó tulajdonképpen trilinguális, míg a helyiek a saját nyelvüket beszélik, addig a vikingek kényük-kedvük szerint váltogatnak az angol és az óészaki között. A skandináv-maori csúcs során Öthere megmutatja égési sérüléseit, valamint tetoválásait a vendégeknek, ami... ehhh... a paziriki szkíta nő testének állatábrázolásaiból, a bronzkori skandináv sziklarajzok alakjaiból és a ki tudja még milyen, a viking kor szempontjából vállalhatatlan motívumokból áll. Persze az utolsó két rész erejéig az új-zélandi események során sem az esztétikai érzék totális hiánya és a nemtörődömségnek köszönhető történelmi pontatlanság házasságából keletkező vizuális abominációk fognak az antagonista szerepében díszelegni, hanem az Ubbe csapatával érkezett Naad nevű fickó. Naad, aki furcsa módon Tűzföld elhagyásánál korábban egyszer sem bukkant fel, jobban érdeklődik az arany iránt, semmint, hogy a kulturális kapcsolatokat fejlessze a helyiekkel. És ezzel a remény, hogy bármi eredetit fogunk még látni ettől a szükségtelen történetszáltól, örökre szertefoszlott.

 

- A wessexiek egy erdő mellett táboroznak. Este a tábortűznél beszélgető katonák elmondják, hogy ez egy gonosz erdő, amiben ördögök élnek, mert aki belép oda, az nem tér vissza. Vagy az, vagy ahogy a következő jelenetből kiderül, a vikingek tanyáznak benne és lenyilazzák az összes felderítőt, aki erre jár. Ebből kifolyólag mi a wessexiek következő logikus lépése? Bevonulnak az egész seregükkel az erdőbe. Még egy bazi nagy keresztet is húznak magukkal szekéren, mert az a Mennyei Királyságban is milyen jól nézett ki. Sajnos menet közben eldől, ami egy elég rossz ómen a keresztényeknek... már ha a felderítetlen erdőbe való bevonulás nem lenne egymagában elég intő jel.

- Az erdőben a vikingek felállnak csatasorba a közeledő szászokkal szemben. Alfréd király bármilyen épkézláb terv nélkül megindítja az első sorokat az ellenség irányába, de ekkor az előző rész során említett, Ivar által kitalált őrületes kelepcék működésbe lépnek: az avar alatt elrejtve egy sorban medvecsapdák vannak lehelyezve, melyekbe a szász katonák olyan szépen belesétálnak, mint a kis angyal. Ezt már azzal ki lehetett volna küszöbölni, ha mondjuk a csatasor előtt pár méterre egy-egy ember sétál, majd amint gáz van, megállítja a sereget, és hopp, ennyit a Padlófogó Ivar zseniális tervéről! A sorozat egyébként úgy próbálja nyomatékosítani számunkra, hogy a kripli mégis mekkora lángelme, hogy számít arra, hogy Alfréd a csapdákban vergődő harcosaiért egy újabb adag embert küld, hogy megmentsék őket, mert ’ők keresztények’. Ez pontosan így is történik, a mögöttük érkezők elhajítják fegyvereiket(!) és úgy sietnek bajba jutott társaikon segíteni. De ekkor a közvetlenül a csapdák előtt kiépített, rejtett, föld alatti gödrökből előugranak a meglepi vikingek, és elkezdik lekaszabolni őket. Azért egy ilyen helyzet létrejöttéhez a Taigetosz pozitívak arányának mindkét oldalon elég magasnak kell lennie. Én egyébként megértem, hogy a legtöbb sokáig futó sorozat végére az írók kifulladnak, ráadásul a Vikingeknél az átgondoltság sosem volt szembetűnő, de olykor érdemes lett volna annál több időt szánni a forgatókönyvre, mint amennyi alatt más eldönti, hogy hány cukor kell a kávéba.

- Ezek után mindkét fél bemondja az all in-t és beküldi a bunyóba a teljes hadat. Vannak azért még rejtett csapdái a vikingeknek az erdőben, melyek a kertben lefektetve hagyott gereblye elvén működnek és néhány wessexi bele is szalad, így felnyársalva önmagát. Mondjuk kész csoda, hogy ezek egy viking halálát sem okozzák, mert amúgy itt mindenki fel-alá rohangál, mint a monyametszett. Ivar egyébként nem fogyott ki a tervekből, egy-két álcázott harcost a wessexi királyné szekeréhez is elküld, hogy rabolják el a méltóságos asszonyt. Ez egyáltalán nem bizonyul nehéz feladatnak, tekintve, hogy Elsewith kocsiját is bevezették az erdőbe. A bohócsipka mondjuk fejről fejre jár, mert miután elfogták a nőt, a vikingek a földön húzva beráncigálják őt a csata kellős közepébe. Itt a káoszt kihasználva a királyné sikeresen megmenekül és visszaszalad a kocsiban hagyott gyerekéért. A hiteles kora középkori ütközetnek legkevésbé sem mondható ökörködés hevében Alfrédet leszúrják, de semmi baj, mert teljesen úgy tűnik, mintha csak színpadiasan a hónaljához szorítaná az ellenfél kardját. Végül megjelenik előtte Krisztus a csatatéren, leszáll a köd és a szászok visszavonulót fújnak.

- A csata végével pedig elérkezünk az epizód legnagyobb karakter halálához. Jóhajú Harald, miután az előző részek során folyamatosan utalgattak rá, végre beadja a kulcsot. Természetesen ritka ostoba módon. Ahogy leszáll a köd, az erdőben szem elől téveszti a többi viking harcost (hisz nyilvánvalóan a ködben a hang sem terjed) majd hirtelen a semmiből előbukkan Aldulf püspök (aki az előző jelenetben még egyértelműen elhagyta az erdőt Alfréd seregével együtt) és ledöfi. Ahogy haldoklik megjelenik mellette a legrondább valkűr, akire ember számíthat, azaz Halfdan, a rég halott testvére, hogy elvigye őt Valhallába. De előbb felsegíti, hogy még nyakon szúrhassa tőrével a püspököt, aki elég sokáig ott áll fölötte. Miközben kileheli a lelkét, testvére szellemével elénekelik a kedvenc dalukat, mely a Vikingek rajongói között is egy igen népszerű nóta és nyilván azért hallhatjuk, hogy a szentimentalizmus elterelje a figyelmünket a gondolkodásról, hogy Harald tulajdonképpen egy rendkívül hülye és lustán megírt jelenet keretében lett kiiktatva történetből.

 

- Gatterban a szolganő, aki felajánlotta a segítségét az Ingrid elleni merényletben természetesen Ingrid beépített embere volt, így Orlygnak nem sikerül a gyilkosság, de a lány, miközben sakkozik Erikkel, egy szénásvillával mellkasba szúrja. Csattanóként kiderül, hogy ez a szolganő is Erik ’portékája’ volt régen. Ezzel a gatteri történetszálnak nagyjából ennyi. Az itteni Vörös Eriknek is tulajdonképpen annyi köze volt a valódihoz, mint Kalkuttai Szent Teréznek a Borgia pápához... mindkettő katolikus volt.

- Az őslakosok elvezetik Ubbét és barátait az illetőhöz, akitől az óészaki szavakat tanulták. A titokzatos valaki egy magasan a fák közé épített házban él, aminek az alját le lehet ereszteni, hogy legyen valami fennkölt hatása a rejtélyes illető kilétének felfedésénél. A férfi nem más, mint... dobpergés... a Lefosott Arcú jós. Hálistennek nem, hanem Floki, a flúgos hajóács. Ha gyermekkori emlékeim nem csalnak, a Scooby-Doo maszk-lerántásainál ennél jóval kiszámíthatatlanabb felfedések voltak.

 

Vikingek, 6. évad, 18. rész – Ez csupán mágia

 - Szóval Ubbéék megérkeznek Új-Zélandra és ez egy annyira csodálatos és sorsfordító esemény, hogy csak Vangelis zenéje hiányzik aláfestőként. Nem múlik el sok idő a partot érés után mire találnak ivóvizet és ribizlit. Öthere a tengerpart homokjába rajzol egy keresztet, majd kis idő múlva kiegészíti egy kalapáccsá, jelezve ezzel, hogy az átlagos magyar metálos Vikingek-rajongónak mi lesz az első koncertje, ha végre vége lesz a járvány miatti lezárásoknak. Vonakodva bár, de bevallom, én már azzal is beérném. #bűnömarock

- Alfréd a valahol felállított wessexi táborában találkozik a sorozat két új szereplőjével Aldulf püspökkel és Annis nővérrel. Pontos jelentőségük a történetben egyenlőre nem ismert, de úgy sejtem, hogy versenyezhetnek majd a Trónok Harca Arany Kompániájával. A velük való beszélgetés során Alfrédra rátör a titokzatos betegsége, aminek kivételes módon van valódi történelmi alapja. Visszavonul a királyi sátorba, ahol a felesége megmondja neki, hogy ’ne legyél már beteg’. Ez, és hogy ismét szembeköpve a korabeli törvényeket a hajvágás ellen, lenyírja rövidre a séróját, meghozza rövidtávon az eredményét és a nyavalyát legyűrve egy olyan lelkesítő beszédet ad elő a seregének, hogy Churchill nem győzne jegyzetelni.

 

- Ahogy Ubbéék keresztül bumliznak az új-zélandi tájon, végigcsodálják a vidéket és annak korábban még sosem látott faunáját; sirályokat, fókákat, és a kivi madár különböző, mára kihalt fajtáit, amik képesek voltak farkasnak, szarvasnak és fehérfejű rétisasnak álcázni magukat. Létesítenek egy tábort, majd elmennek vadászni. A bőséges zsákmányból aztán az isteneknek feláldoznak egy vadkantestű moát, hagy örüljenek. De nem lesz ám minden fenékig tejföl, mert az őslakosok már kukkolják őket az erdőből és erős a gyanúm, hogy a migráns politikájuk nem kedvez a frissen érkezőknek.

 

- Ivar Jóhajú Harald lehetséges közelgő halálán morfondírozik Hviceknek, miközben tábori ágyaikon fetrengenek. Testvére levágja mire célozgat, és rákérdez, hogy miért akar ő lenni egész Norvégia királya... azt persze nem teszi hozzá, hogy ehhez már megint minek kellett elmászni Angolszásziába, de mindegy. A Padlótörlő indoka, hogy így még híresebb lenne, mert az nagyon aggasztja, hogy apjukat már szinte teljesen elfeledték. Már-már annyira, hogy a fiai is állandóan ’a fater’ helyett Ragnarként utalnak rá, hátha a gyengébb képességű nézőkhöz hasonlóan ők sem tudják már, hogy milyen rokonságban álltak az anakronisztikus rasztaviking hajviselet megalapítójával. Ivar hozzáteszi, hogy ugyan a szászok meg a ruszok illetve a Selyemút mentén Nagy Zimbabwétól Angkor Watig mindenki róla beszél, de ez nem elég neki. Legalább azt el tudja mondani, hogy a fia egy nagy rusz harcossá fog felnőni, akinek rengeteg leszármazottja lesz és több száz év múlva az emberek büszkék lesznek ősi felmenőjükre, a kriplire. Ezzel természetesen azokra utal, akik elvégeztetik a DNS tesztet csak azért, hogy utána a különböző Vikingek rajongói oldalakon dicsekedjenek, hogy 0,4%-nyi skandináv... ezer bocsánat, viking komponenst hordoz genetikai állományuk, tehát ez a sorozat tulajdonképpen az őseikről szól. Az elhanyagolt ír/olasz/lengyel felmenők meg legfeljebb csak forogni tudnak sírjaikban.

 

- Persze vannak emberek, akik kevesebbel is beérnék, mint 0,4%-nyi viking DNS, például annyival, hogy ne kelljen minden áldott epizódban végigkínlódni a lefosott arcú jós látomásként vagy szellemként való céltalan felbukkanását. A kibírhatatlan vén szatyor most Ivar előtt jelenik meg és elmondja, hogy tudja mi lesz a sorsa, de nem mondja el neki. Hát, anyád. Vajon hány vadkantestű moát kell feláldozni az isteneknek, hogy ez a rusnya trottyos legalább a spinoff sorozatban ne kerüljön elő álladóan? Bizonyára elég sokat, tekintve, hogy a lényegtelen jeleneteivel tök jól ki lehet tölteni a műsoridőt.

- Gatterban Ingrid és Vöröshályog Erik összehívnak egy tanácsot. Ingrid köszönti a kapitányokat, az ’earlöket’ és a ’jarlokat’ (te jó ég... és kérsz egy kis krumplit is a burgonya mellé, mi?), majd átadja a szót Eriknek. A férfi elmondja, hogy nem tudja miért, de megvakult, ennek ellenére Harald távollétében most ő a király és meg kell erősíteni a város védműveit egy újabb lehetséges rusz támadás ellen. Úgy tűnik, hogy mégiscsak jogos volt Ingrid különbségtétele earl és jarl között, hiszen az egyik előkelő olyan angol akcentussal kérdi meg, hogy úgy hallotta, adóemelés lesz, hogy nem csodálnám ha kiderülne, hogy ezt a szereplőt egy az egyben Hirst előző sorozatából, a Tudorokból emelték át. Az adók iránti nemtetszésüket kifejező főurak ellen Ingrid felhozza, hogy a dánok közben megkeresztelkedtek és most már ők is veszélyt jelentenek Kattegatra. A keresztény skandinávokkal való riogtás meghozza gyümölcsét, és az előkelők belemennek az adóemelésbe. Csak aztán nehogy meglepődjenek rajta, hogy Kattegatban hirtelen elszaporodnak a kubb-pályák.

- Erik egyébként jól sejti, hogy Ingrid volt aki miatt elvesztette a látását. A következő jelenetben ezt meg is mondja neki, de a nő elhessegeti, mondván, hogy ez az istenek büntetése volt a múltjáért cserébe. A férfi azonban nem hagyja ennyiben és egy félénk szolgát bíz meg azzal, hogy a szabadságáért cserébe ölje meg Ingridet. Eriknek mondjuk nincs túl sok képzelőereje bosszút illetően, pedig itt attól kezdve, hogy fenyőgyantát rakat a cipőjébe egészen odáig, hogy álmában fekete borssal keneti össze a kezét, majd az orrát csiklandozza egy tollal, bármi ötleteset kitalálhatott volna. De aztán ki tudja, lehet a szolga amennyire félénk, annyira kreatív.

 

- Alfréd betegsége megint előtör és lefordul a lováról menet közben. Ágyba teszik, de aztán hála felesége és Annis nővér imádságainak, újból jobban lesz. Ugyanez Ivarról nem mondható el, hiszen a szeme bekékül, ahogy csonttörékenysége ismét kiújul. A táborukban egy rossz lépésnek köszönhetően lába reccsen egyet, de úgy tűnik, hogy nem törött el, csak... reccsent. Ennek köszönhetően viszont kiötli a mestertervet, hogy hogyan fogja a szászokat legyőzni: megnyomorítja őket. Persze ennek a részleteit ebben a részben még tudjuk meg, de bizonyára valami őrületes csapdát fog kieszelni. Én a klasszikus, tüskékkel megbolondított vermekre tippelnék, de bízom benne, hogy azért ennél valami frappánsabb lesz. 

- Ubbe és társai felfedeznek egy őslakosok által készített faragott turistajelzést, amiből megtudják, hogy nincsenek egyedül. Jelezve békés szándékukat, kikészítenek nekik ajándékokat az erdőben. Később őszintén meglepődnek rajta, hogy az ajándékok helyében saját tárgyaikat hagyták ott. Ettől eltekintve a helyiek inkább köcsögként állnak hozzájuk; kenuikkal körbe lopakodják táborukat, illetve éjszaka a vikingek közös sátora körül egy olyan Brémai muzsikusok-emlékkoncertet adnak nekik, amiben még olyan állatok hangjait is kiadják, amilyeneket kitalálni is nehéz. A bőgésekből és morgásokból Öthere levonja a következtetést: ezek skraelingek. Meg kell hagynom azért, hogy ez egy ötletes mozzanat, hiszen az egyik elmélet szerint a skraeling egy olyan óskandináv szóból ered, ami üvöltést vagy kiáltást jelent. Ubbééknek aztán elegük lesz a szivatásból és elébük mennek. Megtalálják falujukat, ami viszont teljesen üres. Azazhogy a nagy túróst, mert nem sokkal azután, hogy besétálnak, rejtekhelyeikről előbújnak a felfegyverzett, festett testű őslakosok, akikről így legalább nem lehet eldönteni, hogy tényleg valódi amerikai őslako... bocsánat, maorik vagy egyszerű ír statiszták.

 

Vikingek, 6. évad, 17. rész – A Medúza tutaja

 - Norvégia és Kattegatt királya, Jóhajú Harald turbó módra kapcsolja a ’lesz*rom innentől, hogy mi történik az országomban’ hozzáállást, ahogy népét ráállítja, hogy az Anglia elleni támadás apropójából új flottát készítsenek neki. A város további sorsát feleségére, Ingridre és Skarlát Erikre hagyja, de privátban megmondja az utóbbinak, hogy ha bármi felmerül, övé lesz majd a döntő szó. Persze, ahogy a gatteri nagycsarnokban folytatott bizalmas megbeszélések esetében történni szokott, pont az hallgatózik a nem sok takarást biztosító berendezés mögül, akinek nem kellene meghallania. Ingrid legalább nem sokáig lapul, rövidesen megközelíti a két férfit és önmagát hülyének tettetve kérdezi meg, hogy miről beszélnek. Harald immár csak annyit ad át nejének, hogy akarata szerint Erikkel közösen fognak uralkodni. Az asszony ezt kissé zokon veszi és megkérdi hogy amúgy miért lép le a király ilyen hamar. A Jóhajú Mjölnir amulettjét felmutatva csapja ki a sorozat megdönthetetlen aduász indokát: ő viking. Az ennél alaposabb, ésszerű indokot pedig hogy hol találhatjuk, arra az epizód címe ad választ. Valahol a távolban, alig láthatóan hánykolódik a tengeren a Medúza tutaja, melynek legénységét a kapitányuk már régen magára hagyta. Ott integet a fedélzetén, közvetlenül a történelmi hitelesség mellett. 

 

- Elég egyértelmű mondjuk, hogy Haraldék távozása után Erik és Ingrid viszonya valamilyen szinten ’sakkozós’ lesz. Sejtésem hamar beigazolódik, mert a hajók még alig futnak ki a fjordból, de Erik már nyúlkál a stégen. A király ezt a fedélzetről még látja, és megjegyzi Hviceknek, hogy sosem volt szerencséje a nőkkel. Mondjuk érthető, hisz köztudottan akkoriban a hatalom még nem tartozott annyira a szexepilek közé, mint a hülye döntések. Mintha Haraldnak eddig nem lett volna olyan sok belőle. Bár...

- Szóval visszatérünk a rég nem látott Angliába, ahol az első bemutatott, templomban játszódó jelenetből kiderül, hogy az angolszászok még mindig keresztények. Latinul elmondják a Miatyánkat és a közben bevágott jelenetekből láthatjuk, hogy vikingek már meg is érkeztek és éppen hajóznak fel az Anduinon szarvasfejes sárkányhajóikban. Nem sokára az egyik parton felhúznak egy tábort, ahol megbeszélik, hogy hol kéne megtámadniuk a wessexieket. A Saint Randomsburghban található királyi villát elvetik, helyette Ivar Edingtont javasolja, mert hogy apja, Ragnar felvitte egyszer őt oda a hátán. Áh, szóval a 878-as edingtoni csatát fogják nekünk majd bemutatni, ami 34 évvel Oleg a Próféta halála előtt történt. A Star Trekben az időutazós történetszálakat mindig próbálták valami értelmezhetetlen technoblablával megmagyarázni. Becsülöm bennük, hogy legalább itt ilyen parasztvakítással nem próbálják kiszúrni a szemünket. 

 

 

- Gatterben Erik komolyan akcióba lendül, ami Ingrid kegyeinek meghódítását illeti. Talán nem a legjobb módszerrel kezdi, történetesen az ágya mellett ül és nézi őt, miközben alszik. Mikor felriad a nő, Erik elmondja, hogy ő már két királyt is kihúzott a ganajból és most már itt az ideje, hogy önmagát is királlyá tegye és elfoglalja helyét a királyné mellett az ágyban. De Ingridet sem kell nagyon félteni, látszólag belemegy a dologba, de mielőtt indulna a sakkparti, megkéri, hogy vegye le az ingét és forduljon meg, majd kiélve szadista hajlamait, végigveri a férfi hátát egy korbáccsal. Tehát a jelenet tanulsága, hogy Gatter innentől két bélsaras csúszómászó kezében van.

- Alfréd, Wessex koronás fője a királyi minigolfpályán (mert mi másért lenne egy véletlenszerű rét ennyire lekaszálva?) kapja meg a hírt, hogy Ragnar fiai visszatértek. Meghozza hát a döntést: evakuálni kell az uralkodói központot és Chichesterben fogják meghúzni magukat... Na mi van, kezdenek rájönni a sorozat készítői, hogy akkoriban a helyeknek voltak neveik? Egy valaki aki nemtetszését fejti ki a terv kapcsán az a királyné, Elsewith. A gondjai mondjuk elsősorban ott kezdődnek, hogy a skandinávok újból itt illetéktelenkednek. Persze, hogy valójában mi is a baja a vikingekkel, azt a fene tudja, hiszen az előző évadban még vígan kú... sakkoztatta magát Björnnel. Igaz, vele már csak akkor tudna huncutkodni, ha a panoptikumának megszerveznék a vándorkiállítását, szóval be kellene érnie Ivar döglött halával, ami gyanítom, hogy számára egy kevésbe népszerű lehetőség.

 

- Ingrid most már kiéli végre valakin a bosszúvágyát, de mivel a férfi, aki megerőszakolta, lelépett, jó lesz neki az is, aki a helyében maradt. Hasznosítva okkult-botanikai ismereteit, amit a Roxfjordban szerzett, bemegy az erdőbe növényeket gyűjteni. A lisztmamonya, tyúkturbolya és kutyabenge vakarékot később összekeveri a vérével és egy jó adag szeretettel, majd rákeni egy rúnával vésett fakéregre és szinte az összes létező és (gyanítom hogy) ott helyben kitalált istenség segítségét kéri hozzá. Az elkészült ’terméket’ végül Erik párnája alá rejti. Amint azt némi idő múlva láthatjuk, beválik a hókuszpókusz, mert Erik másnapra a jobb, majd később a bal szeme világát is elveszíti. Egyébként miközben szenved, bevágnak egy-két mozzanatot a jelenetből, amiben Ingrid elkészíti a rontást, gondolva ezzel az aranyhal memóriájú vagy a csökkentett szellemi képességű nézőkre is akik vagy nem emlékeznek rá, hogy mi történt tíz perccel korábban, vagy nem rakták össze, hogy miért történik a szemfényvesztés (bocsánat).

 

- Angliában nem kell sokat várni az akcióra. A szászok csapdát állítanak a vadonban felderítgető Ivaréknak, akik simán megszegik Szun-ce egyik legfőbb intelmét, miszerint ’Ne dőlj be az erdő szélén kikötözött őzikének!’. A rajtaütés során szembesültem csak a hihetetlen csodával, hogy a kosztümösök végre leselejtezték a burgonet sisakokat és most már a korszakhoz közelebb álló keresztpántos kónikus sisakokat hordják a szászok. Persze ne kiabáljuk el, hogy nem fognak visszatérni az anakronisztikus tarajos fejvédők, elvégre még hátra van három epizód. Egyébként Hvicek és emberei mentik meg a Padlótörlőt és csapatát mielőtt még a wessexi különítménynek sikerülne őket megszexualizálni. Legalább ez értékes lecke lesz a vikingek számára és legközelebb már tudják, hogy ha az őz nem fut el előlük a mezőn, az nem azért van mert a trolira vár. 

 

- Fú, és tudjátok mi lenne az abszolút menőség? Egy frankó montázs, ahogy a vikingek felgyújtják a határban a falvakat és lassított felvételben sétálnak a lángoszlopok előtt, és a hosszúhajók meg úsznak fel a folyón, miközben szól a Danheim. De nem kéne nagyon fantáziálnom, még a végén lemaradok valami fontos jelenetről...

- Ubbéék 2d20 napnyi tengeren való unalmas hánykolódás után végre megpillantják Új-Zéland partjait. Vajon Taika Waititi vagy Zsákos Bilbó fog majd először felbukkanni előttük a parton?