2021. március 21., vasárnap

Vikingek, 6. évad, 19. rész – Az Úr adta...

 - Új-Zélandon ott folytatódnak az események, ahol az előző résznél félbe lettek hagyva. Mint kiderül, az őslakosok fegyverrel való fenyegetőzésének egyetlen komoly funkciója volt: legyen egy kis izgalom az előző epizód végén. A falu ’town centeréből’ elősétálnak a törzs elöljárói és nem harcos tagjai. Közöttük már vannak nem festett testűek is és láthatjuk, hogy valóban nem ír statiszták lettek őslakosnak beválogatva. Saját nyelvükön elmondják, hogy nem akarnak háborúzni, inkább békét szeretnének. Természetesen nem értik egymás nyelvét, de a vikingeknek azért az leesik, hogy nem fogják a helyiek svédasztalos (hahaha) vacsorájaként végezni. Ugyebár azt elég nehéz megmondani, hogy az írott forrásokban fennmaradt skraeling név melyik őslakos nemzetre utalt. A sorozat készítőinek értelmezésében ők a mai Délkelet-Kanada és Maine területén élő mi’kmaq nép... aakarom mondani Észak-Auckland területén élő Ngāpuhi törzs felmenői. Tekintve hogy a fent említett népek régészeti hagyatékához kb. annyira értek, mint az atomok között létrejövő kovalens kémiai kötések fajtáihoz, így a cuccaik hitelességéről semmit nem tudok mondani. A Vikingek eddigi kosztümjeiből kiindulva azonban nagy bizonyossággal tudom kijelenteni, hogy a ruhájuk és a felszerelésük annyira anakronisztikus, mint a huzat.


- A vendégeket beinvitálják a központi jurta szerű sátorba, ahol törzsfőasszony, Pekitaulet, hellyel kínálja őket a tűz körül. Ubbéék eztán kukán ülnek amíg a nő saját nyelvén bemutatja nekik családját és megmutatja, hogy a kaját ők is a szájukkal eszik. A feliratnak hála legalább ezt nekünk nem tudatlanul kell végignéznünk. Pekitaulet egyébként egy idő után elhint egy – elvileg - óészaki szót (nem, nem a ’skol!’ az), ezzel utalva rá, hogy Floki tulajdonképpen itt van valahol a környéken, de ha már most előrángatnák, akkor az epizód végére nem maradna csattanó. A továbbiakban megkapjuk még a szakállbizergálást, ami elengedhetetlen része az ’őslakosok találkoznak az európaiakkal’ szituációknak. Mondjuk én jobban örültem volna, ha a jelenetet valami indián bölcsességgel zárják le, pl.: ’A reggeli előtti fogmosás, olyan mintha szarás előtt törölnéd ki a segged.’ Ha más nem, csak azért mert nekem ez ritkán jut eszembe...


- Gatterban Vörösinges Erik kissé durcásan viselkedik Ingriddel. Bizonyára köze van ahhoz, hogy a nő megvakította őt egy rontás segítségével. Hogy egy kicsit megenyhítse a férfit, beavatja terveibe, miszerint nemrég elküldött egy bérgyilkost a dánokhoz, hogy ölje meg az újonnan megkeresztelkedett királyukat. Hogy ez valójában mennyire volt egy burkolt AC: Valhalla reklám azt nem tudom, mert nem játszottam a játékkal, mindenestre nem lövök le vele nagy poént, ha elmondom, hogy ennek a szálnak semmi jelentősége nem lesz a sorozat hátralevő története szempontjából.


- Az Erik által Ingrid meggyilkolásával megbízott szolga, Orlyg a gatteri nyomorgóban pityereg az előtte álló, lehetetlennek tűnő feladat miatt. Egy névtelen szolgalány megy hozzá oda és megvigasztalja, majd kihúzza belőle, hogy mi a feladata. A lány erre felajánlja, hogy segít neki, majd beindul az ötletelés, hogy hogyan vigyék véghez. A lehetőségeket mondjuk elég gyorsan kimerítik: Felmerül a méreg, de egyikőjük sem ismer mérgeket. Felmerül a fejre ejtett zongora, de nem tudják mi az a zongora. Végül megállapodnak abban, hogy leszúrják. A lány abban fog segíteni Orlygnak, hogy eltereli Erik figyelmét egy jó kis sakkozással és úgy ő egyedül maradhat Harald feleségével, hogy végrehajthassa a gaz tettet. Bővebb részletek hiányában nem tűnik túlságosan hülye-biztosnak a terv, de az is nyilvánvaló, hogyha a wishről rendelsz bérgyilkost, akkor ne a 47-es ügynökre számíts.


- Ubbéék viszonozzák a vendégszeretetet és meghívják a támaszpontjukra az őslakosokat. A találkozó tulajdonképpen trilinguális, míg a helyiek a saját nyelvüket beszélik, addig a vikingek kényük-kedvük szerint váltogatnak az angol és az óészaki között. A skandináv-maori csúcs során Öthere megmutatja égési sérüléseit, valamint tetoválásait a vendégeknek, ami... ehhh... a paziriki szkíta nő testének állatábrázolásaiból, a bronzkori skandináv sziklarajzok alakjaiból és a ki tudja még milyen, a viking kor szempontjából vállalhatatlan motívumokból áll. Persze az utolsó két rész erejéig az új-zélandi események során sem az esztétikai érzék totális hiánya és a nemtörődömségnek köszönhető történelmi pontatlanság házasságából keletkező vizuális abominációk fognak az antagonista szerepében díszelegni, hanem az Ubbe csapatával érkezett Naad nevű fickó. Naad, aki furcsa módon Tűzföld elhagyásánál korábban egyszer sem bukkant fel, jobban érdeklődik az arany iránt, semmint, hogy a kulturális kapcsolatokat fejlessze a helyiekkel. És ezzel a remény, hogy bármi eredetit fogunk még látni ettől a szükségtelen történetszáltól, örökre szertefoszlott.

 

- A wessexiek egy erdő mellett táboroznak. Este a tábortűznél beszélgető katonák elmondják, hogy ez egy gonosz erdő, amiben ördögök élnek, mert aki belép oda, az nem tér vissza. Vagy az, vagy ahogy a következő jelenetből kiderül, a vikingek tanyáznak benne és lenyilazzák az összes felderítőt, aki erre jár. Ebből kifolyólag mi a wessexiek következő logikus lépése? Bevonulnak az egész seregükkel az erdőbe. Még egy bazi nagy keresztet is húznak magukkal szekéren, mert az a Mennyei Királyságban is milyen jól nézett ki. Sajnos menet közben eldől, ami egy elég rossz ómen a keresztényeknek... már ha a felderítetlen erdőbe való bevonulás nem lenne egymagában elég intő jel.


- Az erdőben a vikingek felállnak csatasorba a közeledő szászokkal szemben. Alfréd király bármilyen épkézláb terv nélkül megindítja az első sorokat az ellenség irányába, de ekkor az előző rész során említett, Ivar által kitalált őrületes kelepcék működésbe lépnek: az avar alatt elrejtve egy sorban medvecsapdák vannak lehelyezve, melyekbe a szász katonák olyan szépen belesétálnak, mint a kis angyal. Ezt már azzal ki lehetett volna küszöbölni, ha mondjuk a csatasor előtt pár méterre egy-egy ember sétál, majd amint gáz van, megállítja a sereget, és hopp, ennyit a Padlófogó Ivar zseniális tervéről! A sorozat egyébként úgy próbálja nyomatékosítani számunkra, hogy a kripli mégis mekkora lángelme, hogy számít arra, hogy Alfréd a csapdákban vergődő harcosaiért egy újabb adag embert küld, hogy megmentsék őket, mert ’ők keresztények’. Ez pontosan így is történik, a mögöttük érkezők elhajítják fegyvereiket(!) és úgy sietnek bajba jutott társaikon segíteni. De ekkor a közvetlenül a csapdák előtt kiépített, rejtett, föld alatti gödrökből előugranak a meglepi vikingek, és elkezdik lekaszabolni őket. Azért egy ilyen helyzet létrejöttéhez a Taigetosz pozitívak arányának mindkét oldalon elég magasnak kell lennie. Én egyébként megértem, hogy a legtöbb sokáig futó sorozat végére az írók kifulladnak, ráadásul a Vikingeknél az átgondoltság sosem volt szembetűnő, de olykor érdemes lett volna annál több időt szánni a forgatókönyvre, mint amennyi alatt más eldönti, hogy hány cukor kell a kávéba.


- Ezek után mindkét fél bemondja az all in-t és beküldi a bunyóba a teljes hadat. Vannak azért még rejtett csapdái a vikingeknek az erdőben, melyek a kertben lefektetve hagyott gereblye elvén működnek és néhány wessexi bele is szalad, így felnyársalva önmagát. Mondjuk kész csoda, hogy ezek egy viking halálát sem okozzák, mert amúgy itt mindenki fel-alá rohangál, mint a monyametszett. Ivar egyébként nem fogyott ki a tervekből, egy-két álcázott harcost a wessexi királyné szekeréhez is elküld, hogy rabolják el a méltóságos asszonyt. Ez egyáltalán nem bizonyul nehéz feladatnak, tekintve, hogy Elsewith kocsiját is bevezették az erdőbe. A bohócsipka mondjuk fejről fejre jár, mert miután elfogták a nőt, a vikingek a földön húzva beráncigálják őt a csata kellős közepébe. Itt a káoszt kihasználva a királyné sikeresen megmenekül és visszaszalad a kocsiban hagyott gyerekéért. A hiteles kora középkori ütközetnek legkevésbé sem mondható ökörködés hevében Alfrédet leszúrják, de semmi baj, mert teljesen úgy tűnik, mintha csak színpadiasan a hónaljához szorítaná az ellenfél kardját. Végül megjelenik előtte Krisztus a csatatéren, leszáll a köd és a szászok visszavonulót fújnak.


- A csata végével pedig elérkezünk az epizód legnagyobb karakter halálához. Jóhajú Harald, miután az előző részek során folyamatosan utalgattak rá, végre beadja a kulcsot. Természetesen ritka ostoba módon. Ahogy leszáll a köd, az erdőben szem elől téveszti a többi viking harcost (hisz nyilvánvalóan a ködben a hang sem terjed) majd hirtelen a semmiből előbukkan Aldulf püspök (aki az előző jelenetben még egyértelműen elhagyta az erdőt Alfréd seregével együtt) és ledöfi. Ahogy haldoklik megjelenik mellette a legrondább valkűr, akire ember számíthat, azaz Halfdan, a rég halott testvére, hogy elvigye őt Valhallába. De előbb felsegíti, hogy még nyakon szúrhassa tőrével a püspököt, aki elég sokáig ott áll fölötte. Miközben kileheli a lelkét, testvére szellemével elénekelik a kedvenc dalukat, mely a Vikingek rajongói között is egy igen népszerű nóta és nyilván azért hallhatjuk, hogy a szentimentalizmus elterelje a figyelmünket a gondolkodásról, hogy Harald tulajdonképpen egy rendkívül hülye és lustán megírt jelenet keretében lett kiiktatva történetből.

 

- Gatterban a szolganő, aki felajánlotta a segítségét az Ingrid elleni merényletben természetesen Ingrid beépített embere volt, így Orlygnak nem sikerül a gyilkosság, de a lány, miközben sakkozik Erikkel, egy szénásvillával mellkasba szúrja. Csattanóként kiderül, hogy ez a szolganő is Erik ’portékája’ volt régen. Ezzel a gatteri történetszálnak nagyjából ennyi. Az itteni Vörös Eriknek is tulajdonképpen annyi köze volt a valódihoz, mint Kalkuttai Szent Teréznek a Borgia pápához... mindkettő katolikus volt.


- Az őslakosok elvezetik Ubbét és barátait az illetőhöz, akitől az óészaki szavakat tanulták. A titokzatos valaki egy magasan a fák közé épített házban él, aminek az alját le lehet ereszteni, hogy legyen valami fennkölt hatása a rejtélyes illető kilétének felfedésénél. A férfi nem más, mint... dobpergés... a Lefosott Arcú jós. Hálistennek nem, hanem Floki, a flúgos hajóács. Ha gyermekkori emlékeim nem csalnak, a Scooby-Doo maszk-lerántásainál ennél jóval kiszámíthatatlanabb felfedések voltak.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése