A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonet sisak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonet sisak. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 2., kedd

Vikingek, 6. évad, 17. rész – A Medúza tutaja

 - Norvégia és Kattegatt királya, Jóhajú Harald turbó módra kapcsolja a ’lesz*rom innentől, hogy mi történik az országomban’ hozzáállást, ahogy népét ráállítja, hogy az Anglia elleni támadás apropójából új flottát készítsenek neki. A város további sorsát feleségére, Ingridre és Skarlát Erikre hagyja, de privátban megmondja az utóbbinak, hogy ha bármi felmerül, övé lesz majd a döntő szó. Persze, ahogy a gatteri nagycsarnokban folytatott bizalmas megbeszélések esetében történni szokott, pont az hallgatózik a nem sok takarást biztosító berendezés mögül, akinek nem kellene meghallania. Ingrid legalább nem sokáig lapul, rövidesen megközelíti a két férfit és önmagát hülyének tettetve kérdezi meg, hogy miről beszélnek. Harald immár csak annyit ad át nejének, hogy akarata szerint Erikkel közösen fognak uralkodni. Az asszony ezt kissé zokon veszi és megkérdi hogy amúgy miért lép le a király ilyen hamar. A Jóhajú Mjölnir amulettjét felmutatva csapja ki a sorozat megdönthetetlen aduász indokát: ő viking. Az ennél alaposabb, ésszerű indokot pedig hogy hol találhatjuk, arra az epizód címe ad választ. Valahol a távolban, alig láthatóan hánykolódik a tengeren a Medúza tutaja, melynek legénységét a kapitányuk már régen magára hagyta. Ott integet a fedélzetén, közvetlenül a történelmi hitelesség mellett. 

 

- Elég egyértelmű mondjuk, hogy Haraldék távozása után Erik és Ingrid viszonya valamilyen szinten ’sakkozós’ lesz. Sejtésem hamar beigazolódik, mert a hajók még alig futnak ki a fjordból, de Erik már nyúlkál a stégen. A király ezt a fedélzetről még látja, és megjegyzi Hviceknek, hogy sosem volt szerencséje a nőkkel. Mondjuk érthető, hisz köztudottan akkoriban a hatalom még nem tartozott annyira a szexepilek közé, mint a hülye döntések. Mintha Haraldnak eddig nem lett volna olyan sok belőle. Bár...



- Szóval visszatérünk a rég nem látott Angliába, ahol az első bemutatott, templomban játszódó jelenetből kiderül, hogy az angolszászok még mindig keresztények. Latinul elmondják a Miatyánkat és a közben bevágott jelenetekből láthatjuk, hogy vikingek már meg is érkeztek és éppen hajóznak fel az Anduinon szarvasfejes sárkányhajóikban. Nem sokára az egyik parton felhúznak egy tábort, ahol megbeszélik, hogy hol kéne megtámadniuk a wessexieket. A Saint Randomsburghban található királyi villát elvetik, helyette Ivar Edingtont javasolja, mert hogy apja, Ragnar felvitte egyszer őt oda a hátán. Áh, szóval a 878-as edingtoni csatát fogják nekünk majd bemutatni, ami 34 évvel Oleg a Próféta halála előtt történt. A Star Trekben az időutazós történetszálakat mindig próbálták valami értelmezhetetlen technoblablával megmagyarázni. Becsülöm bennük, hogy legalább itt ilyen parasztvakítással nem próbálják kiszúrni a szemünket. 


 
 

- Gatterben Erik komolyan akcióba lendül, ami Ingrid kegyeinek meghódítását illeti. Talán nem a legjobb módszerrel kezdi, történetesen az ágya mellett ül és nézi őt, miközben alszik. Mikor felriad a nő, Erik elmondja, hogy ő már két királyt is kihúzott a ganajból és most már itt az ideje, hogy önmagát is királlyá tegye és elfoglalja helyét a királyné mellett az ágyban. De Ingridet sem kell nagyon félteni, látszólag belemegy a dologba, de mielőtt indulna a sakkparti, megkéri, hogy vegye le az ingét és forduljon meg, majd kiélve szadista hajlamait, végigveri a férfi hátát egy korbáccsal. Tehát a jelenet tanulsága, hogy Gatter innentől két bélsaras csúszómászó kezében van.



- Alfréd, Wessex koronás fője a királyi minigolfpályán (mert mi másért lenne egy véletlenszerű rét ennyire lekaszálva?) kapja meg a hírt, hogy Ragnar fiai visszatértek. Meghozza hát a döntést: evakuálni kell az uralkodói központot és Chichesterben fogják meghúzni magukat... Na mi van, kezdenek rájönni a sorozat készítői, hogy akkoriban a helyeknek voltak neveik? Egy valaki aki nemtetszését fejti ki a terv kapcsán az a királyné, Elsewith. A gondjai mondjuk elsősorban ott kezdődnek, hogy a skandinávok újból itt illetéktelenkednek. Persze, hogy valójában mi is a baja a vikingekkel, azt a fene tudja, hiszen az előző évadban még vígan kú... sakkoztatta magát Björnnel. Igaz, vele már csak akkor tudna huncutkodni, ha a panoptikumának megszerveznék a vándorkiállítását, szóval be kellene érnie Ivar döglött halával, ami gyanítom, hogy számára egy kevésbe népszerű lehetőség.


 

- Ingrid most már kiéli végre valakin a bosszúvágyát, de mivel a férfi, aki megerőszakolta, lelépett, jó lesz neki az is, aki a helyében maradt. Hasznosítva okkult-botanikai ismereteit, amit a Roxfjordban szerzett, bemegy az erdőbe növényeket gyűjteni. A lisztmamonya, tyúkturbolya és kutyabenge vakarékot később összekeveri a vérével és egy jó adag szeretettel, majd rákeni egy rúnával vésett fakéregre és szinte az összes létező és (gyanítom hogy) ott helyben kitalált istenség segítségét kéri hozzá. Az elkészült ’terméket’ végül Erik párnája alá rejti. Amint azt némi idő múlva láthatjuk, beválik a hókuszpókusz, mert Erik másnapra a jobb, majd később a bal szeme világát is elveszíti. Egyébként miközben szenved, bevágnak egy-két mozzanatot a jelenetből, amiben Ingrid elkészíti a rontást, gondolva ezzel az aranyhal memóriájú vagy a csökkentett szellemi képességű nézőkre is akik vagy nem emlékeznek rá, hogy mi történt tíz perccel korábban, vagy nem rakták össze, hogy miért történik a szemfényvesztés (bocsánat).

 

- Angliában nem kell sokat várni az akcióra. A szászok csapdát állítanak a vadonban felderítgető Ivaréknak, akik simán megszegik Szun-ce egyik legfőbb intelmét, miszerint ’Ne dőlj be az erdő szélén kikötözött őzikének!’. A rajtaütés során szembesültem csak a hihetetlen csodával, hogy a kosztümösök végre leselejtezték a burgonet sisakokat és most már a korszakhoz közelebb álló keresztpántos kónikus sisakokat hordják a szászok. Persze ne kiabáljuk el, hogy nem fognak visszatérni az anakronisztikus tarajos fejvédők, elvégre még hátra van három epizód. Egyébként Hvicek és emberei mentik meg a Padlótörlőt és csapatát mielőtt még a wessexi különítménynek sikerülne őket megszexualizálni. Legalább ez értékes lecke lesz a vikingek számára és legközelebb már tudják, hogy ha az őz nem fut el előlük a mezőn, az nem azért van mert a trolira vár. 


 

- Fú, és tudjátok mi lenne az abszolút menőség? Egy frankó montázs, ahogy a vikingek felgyújtják a határban a falvakat és lassított felvételben sétálnak a lángoszlopok előtt, és a hosszúhajók meg úsznak fel a folyón, miközben szól a Danheim. De nem kéne nagyon fantáziálnom, még a végén lemaradok valami fontos jelenetről...


- Ubbéék 2d20 napnyi tengeren való unalmas hánykolódás után végre megpillantják Új-Zéland partjait. Vajon Taika Waititi vagy Zsákos Bilbó fog majd először felbukkanni előttük a parton?


 

2017. február 13., hétfő

Vikingek, 4. évad, 2. rész - Öld meg a királynőt!

Na, a sorozat elérte nálam a mélypontot. Többször is szünetet kellett tartanom, hogy feldolgozzam azt a töménytelen mennyiségű 'mindfuck'-ot amit ebben a részben láttam és hallottam.
- Most elgondolkodtam rajta egy kicsit, hogyha már a Wardruna csinálja főleg a sorozat zenéjét, akkor miért nem velük csináltatták az intro zenéjét is? Na mindegy, legyen ez a legkisebb gond.
- Újból visszatér az angolszász történetszál. A wessexi király az előző évadban elküldte, a teljes mértékben zakkant Kwenthrith királynőt Merciába uralkodni, mint vazallus. Amint akkor kiderült, Kwenthrithnek egy szokatlanul beteg hajlama van arra hogy boldog-boldogtalannak mérgezett italokat osztogat, akkor vagy hét merciai nemest is így tett el láb alól. Váratlan fordulat! A merciaiak fellázadtak ellene és bebörtönözték, de sebaj, a wessexi herceg már indul is serege élén, hogy kisza... Hm, mi ez a sercegés? Ja, bizonyára ezek csak az agysejtjeim, ahogy tízezrével szublimálnak el minden egyes másodpercben, amikor a képembe tolják a burgonet-sisakos, retardlamellás angolszász katonákat. Nem hiszem hogy hosszú távon jót tesz az egészségemnek ennek a sorozatnak a nézése. :)



- A rettenetes, közveszélyes Floki kiszabadul! Ragnar hajtóvadászatot indít ellene, hogy elkapják. Bizonyára egy tapasztalt középkorú férfi fogja vezetni a vadászatot, aki már több ilyet is sikeresen véghez vitt, mi? Aha. Egy gyerek vezeti a hajtóvadászatot. Egy gyerek... egy legfeljebb tizenegy éves... na jó, lépjünk tovább.
- Rollo az előző rész végén kinyíratja saját embereit. Több kritikát is néztem ezzel kapcsolatban youtube-on, ahol kifejtik, hogy ez mekkora zseniális fordulat volt, mert megmutatja ahogy Rollo a régi viking identitását teljesen felcseréli és újjászületik mint frank nemes. Normandiai Rollo leöleti a normannokat. Hát ja. Történelmi szempontból kb. annyira zseniális mintha a franciák felrobbantották volna a Maginot-vonalat a II. világháborúban. De hagyjuk figyelmen kívül a történelmi szempontokat, végül is nem a History csatornán megy a sorozat és Michael Hirst nem nyilatkozta még hogy ők márpedig nem fantasy sorozatot csinálnak... ja, de.

Amúgy nem baj, Rollónak legalább hasznát veszik, mert tanácsokkal látja el a frank főurakat a vikingek ellen. Csak kár hogy nem beszéli a nyelvüket. A frank császár igazán jól járt, hogy hozzáadta a lányát. :D (Oké, aztán adta a tanácsot a lánccal kapcsolatban ami lezárhatja majd a folyót, de erre a frankok tuti nem jöhettek volna rá.)
- Ahogy a frank hercegnő kiröhögi Rollo új, totálisan anakronisztikus gúnyáját... priceless.


- 'Párizsnak egy sokkal erősebb, bátrabb császárra lenne szüksége.' - Áhá, mondtam, hogy ebben az univerzumban a Frank Birodalom csak egy Párizs nevű városból áll! :D (Na jó, később Troyest is említik, de végül is az sincs olyan messze Párizstól...)
- Angolszász királylány aki bibliamásoló akar lenni. Oké. :D
- Aztán csak elfogják Flokit a vadonban. Az mondjuk vicces lett volna ha visszaviszik, és a valódi kora középkori skandináv büntetést róják ki rá. 'Floki! Gyilkosság miatt ezennel száműzünk a vadonba!'
- És végül... a merciai erőd megtámadása. 

Hol is kezdjem? Felmerül a kérdés, hogy kik ellen is építették ezt az erődöt? Hobbitok? Netán Pán Péter gyerekserege ellen? A támadó wessexiek kettő, hangsúlyozom KETTŐ lovassal és egy-egy kampós kötél segítségével szakítják ki a kapukat. Ha erődök kapujait a kora középkorban ilyen könnyű volt kiszakítani, akkor miért volt szükség faltörő kosokra? A falakat nagyon egyszerűen megmásszák, a wessexi íjászok egyszerűen csak megjelennek a falakon, amiket a merciaiak abszolút nem védenek. A torony aljában egy angolszász katona meg a herceg elkezdenek birkózni, a torony tetejéből pedig az íjászok nagy köveket dobálnak az ellenséges hercegre és a SAJÁT emberükre. Nyílván a saját emberüket ütik agyon vele. Kwenthrithet pedig női őrök felügyelik. Hát na. Biztos joga volt hozzá.