A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eufémiosz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eufémiosz. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 16., kedd

Vikingek, 5. évad, 5. rész – A Fogoly

Nagyon rátapintottam amikor úgy határoztam, hogy emellé a rész mellé inni fogok, ugyanis messze ez volt az egyik legborzasztóbb epizódja eddig a sorozatnak.

- Az angolszászok bevonulnak a látszólag üresnek tűnő Yorkba. Nagy az örömködés, az egyik katona még fel is hívja a király és a püspök figyelmét arra, hogy szólnak a harangok, hátha nem veszik észre a nem messze a fejük felett elhelyezkedő, 'ütéssel megszólaltatott idiofon hangszerek' kongását. Az ünneplés viszont sajnos nem tart sokáig, hisz a vikingek, akik eddig a város csatornarendszerében bújkáltak, előtörnek föld alatti rejtekhelyükről és megtámadják őket. A vikingek oldalán küzd a Conan, a barbárból ismert Thorgrim is, aki óriási, két kezes fakalapácsával írtja az angolszászokat.




- Heahmund püspök lóháton kijut a kapukhoz, és itt folytatja a harcot csapataival. Ivar közben a falról nézi a küzdelmet. A püspök lovát lenyilazzák, ő pedig így leesik róla, de ekkor Ivar egy kiáltással beszünteti a csetepatét (még az angolszász katonák is megállnak ekkor!) és elrendeli, hogy Heahmundnak adjanak egy új lovat, hogy azon folytathassa a harcot. A gesztus egyébként különösen redundánsnak bizonyul, hiszen következő jelenetükben meg már rángatják is le a kapott ló hátáról a szerencsétlen püspököt. Gondolom két jelenet között a színfalak mögött azért elhangzott a mondat Ivartól: "Jó, jó, Heahmund, lovacskázhatsz még egy kört, de utána tényleg fogságba ejtünk."




- Az angolszászok végül eltakarodnak York alól, Ivar pedig kitalálja, hogy ő akar Kattegat királya lenni, így a vikingek is eltakarodnak Yorkból. LOL.

- Björnék úton vannak a tunéziai emírhez, Ziyadat Allah-hoz. Felmerül a kérdés, hogy ha az előző rész végén még hajóval mentek, akkor most miért teveháton utaznak a sivatagon keresztül? A két lehetséges megoldás amivel elő tudtam állni; az emír áthelyezte a székhelyét Timbuktuba, vagy út közben kiszáradt a Földközi-tenger.




- Sajnos egyik sem, hanem az emír a sivatag közepén él egy sátorban. Mondja is, hogy 'Üdvözöllek titeket a sivatagban'. Ziyadat Allah egyébként jól beszél óészakiul (bár nekem inkább modern norvégnak tűnik), merthogy a nyelvet a bizánci császár testőreitől tanulta meg(!!), ugyanakkor felismeri Vasbordájú Björnt de azt is látszólag beveszi, hogy ők kereskedni érkeztek. Bárki aki nézi ezt a részt annak itt megítélek egy felest.



- A helyzet tovább súlyosbodik. Björn és Halfdan este a vendégsátorban vízipipáznak(!!!) (bizonyára szárított teveszart használnak dohányként) és az emír küld nekik egy-egy hölgyet. Egy darabig láthatjuk is az aktusokat. Halfdan az őhozzá küldött leányzó testét végigsimítja, majd mikor a lábai közé ér a keze meglepődött arckifejezést vág... ... ...
Ekkor nekem meg kellett állítanom a részt és fotelom támlájába temetkezve, összegörnyedve szenvedtem, és csupán ennyit bírtam mondani: "Ne, ne, ne, ne. Miért?! Miért?!"





- Rátéve egy lapáttal, reggel Halfdan közli is az előző esti meglepetést Björnnel, én pedig azon tűnődöm, hogy a csillár elbírja e a súlyomat ha felkötöm magam.

- Az emír bizánci barátja, Eufémiosz közben úgy dönt, hogy megszökik a táborból (nem is csodálom), de Ziyadat emberei elkapják később pedig felszolgálják(!!!!) este a vacsoránál. Gondoltam először csak a vikingeket akarják ezzel megtréfálni, hogy nekik adnak csak a kegyvesztett görög komából, de nem, mert mindenki azt kapja az emír asztalánál, és a végén el is árulják a vacsora titkos hozzávalóját. Biztos ami biztos, az aboutislam pont net-en megnéztem a 'Does Islam Allow Cannibalism?' szócikket. Ez számomra nem támasztotta alá eme a frappáns történetelem hitelességét.



- Floki visszatér Kattegatba (ekkor láthatunk egy madagaszkári makit ketrecben), és elkezdi terjeszteni a propagandáját Izlanddal kapcsolatban, hogy milyen jó ott a termőföld és hogy mindenki aki hithű pogány az tartson vele, merthogy látomásai voltak. Szerintem egyébként egy fanatikus szektát akar létrehozni ott amiben az óészaki istenek Marveles ábrázolása lesz majd az etalon. Jajj. A végén a követői remélem nem fognak majd bedőlni a narancsleves trükknek.



2018. január 14., vasárnap

Vikingek, 5. évad, 4. rész – A Terv (hiánya)

- Az epizód első jelenetében Björnék, a maradék három hajójukkal megérkeznek a Gibraltári-szoroshoz. Embere, Sinric (a Kapafogú), elmagyarázza Björnnek mit kell tudni róla (annak ellenére, hogy az előző évadban már jártak itt) és ad egy rövid történelem leckét a Földközi-tengerről. Björn Rómába akar menni, mert az van a térkép közepén, Sinric azonban mást javasol neki, mert hogy a Római Birodalom már rég elbukott (egy korábbi részben valóban láthattuk ahogy Rómában az emberek az 1. századi romok között élnek, és összekapargatott pénzüket is angol nyelvtanfolyamra költik), hanem menjenek inkább Szicíliába, mert az egy ’érdekes’ sziget. Bírom ezeket az egyszavas indoklásokat úticélok megválogatására, Arthur király esetében is ennyin múlt, hogy elkerülte Camelotot (’Meggondoltam, mégse megyünk be. Furcsa hely ez.’).

- Björnék következő jelenetében már ott is teremnek Szicília partjainál, beszélgetésükből pedig kiderül, hogy keverik a szezont a fazonnal és II. Mihály bizánci császárt lenémet-rómaizzák (oké ’holy roman’, de ő pont nem volt ’holy’). Szerencsére így kiderül, hogy míg térben előre, időben visszafelé hajóztak, egészen a 828-as évbe, amikor egy Eufémiosz nevű bizánci lázadó uralkodott a szigeten a tunéziai emír szolgálatában. Sinric mondjuk megjegyzi, hogy ilyen apróságokon ne aggódjanak, mert ’ebben a világban minden változik’ és semmi sem az aminek tűnik. Gondolom arra utalgat, hogy ezek a történelmi részletkérdések lényegtelenek. Valahol azért bízom benne hogy ez nem azt jelenti, hogy az évad végén már 1943-ban járunk és az amerikaiakkal együtt szállnak partra.




- A vikingek belovagolnak a szicíliai erődbe, ahol találkoznak a már túlarabosodott bizánciakkal. Legalább görögül még tudtak. A (meglepően autentikusnak tűnő) selyemköntösbe bújt parancsnok köszönti őket, viszont nem veszi be a ’kereskedők vagyunk, hisz milyen kevés hajóval jöttünk' dumát, így elfogja vagy vendégül látja őket. Később felajánlja, hogy legyenek ők a testőrei, mint a császár esetében. Björnék eredeti terve meg jól nem derül ki.




- Azért az tetszett ahogy Halfdan nem sokkal később egyáltalán nem feltűnő módon azzal foglalatoskodik, hogy a tűző napon rúnákat vés az erőd falába. Balszerencsés nap lehet ez a helyiek számára hogy a vikingek mellett újra felbukkannak a vandálok is.  :D



- Mindeközben (866-ban) Yorknál az angolszászok megtárgyalják a következő haditervet. Ugyan látták ahogy Ubbe és emberei elhajóztak (tehát a vikingek már kevesebben vannak), Aethelwulf király viszont úgy dönt, hogy inkább visszavonulnak és meghagyják Yorkot a megszállóknak. Heahmund püspöknek jár végül a jutalomfalat, aki megmondja a királynak, hogy inkább zárják körül a várost és éheztessék ki a bent lévőket.

- Ivaréknak idővel valóban fogytán a kajájuk, ezért a kripli kieszel egy tervet, aminek része, hogy elhiteti az angolszászokkal, hogy éhenhalnak odabent és megrendezi, hogy elégeti a holttesteket. Namármost, ez azzal jár, hogy húst égetnek a tüzeiken. Éheznek odabent és húst dobálnak a tűzre. *Lassú, kimért taps.*



- Tetszik ahogy a láncing hangeffekttel próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy a kötött kámzsa amit az angolszász főember hord valójában védőfelszerelés.



- Egy éjszaka lovas érkezik a királyhoz és megdöbbenten jelenti, hogy az északiak hajóstul mindenestől ’eltűntek’. Hogyan is tűntek el? Oké, bizonyára elrejtőztek valahogy és ez lesz Ivar nagy terve, hogy csapdába csalja az ostromlókat. Az angolszászok persze bizonyára azt gondolják, hogy az utolsó éhenhaló ember még elégette önmagát, ezért mit sem sejtve bevonulnak a városba. Aztán meg folyt. köv.

- Ubbe visszatér Kattegatba ahol várja a felesége, Torvi mellette meg hiába vár másra mert rajta kívül csak a névtelen statiszták tértek vissza Angliából.

- Ubbe felesége eztán összeesküvést forral Lagertha ellen, de a királynő nyakon csípi. Szeretem azt hinni, hogy Lagertha ellen tulajdonképpen a borzasztóbbnál borzasztóbb ruhái miatt szerveződik a lázadás. A mostanival már tényleg minden ízlést alulmúlt.


- És amint azt sejthettük, Astrid beletörődik a sorsába, és az egyértelműen műanyag döglött cápa díszlet mellett elsétálva odamegy a mólón álló Haraldhoz és közli vele, hogy feleségül megy hozzá. Egy jelenettel később így boldogan össze is házasodnak a bálnacsontváz alatt a drow elfnek öltözött papok és egy vérbe mártott jeggyűrű segítségével. Persze lehet hogy ezt Astrid annyira nem gondolja komolyan, mert fejben még mindig valahol Lagertha ágyában jár. Persze aztán ki tudja, hogy a jó levegőn a vestfoldi csukabálnavadászok/halászok és a tengeri állatok tetemei közt hogyan gondolja még meg magát.





- Floki Izlandon meg magában beszél jó sokat (oké, imádkozik), de szigorúan óészakiul, hogy legyen mit olvasnia a nézőknek még így az epizód vége felé.