Vikingek: Valhalla, 1. évad, 6. rész - Uppsala utolsó lánya

- Freydis visszatér az emigráns kelták falujába. A vajákos asszony házában megpillantja nevenincs barátnőjét, akit halála után a black metálos keresztények fellógattak a plafonra, mint a füstölnivaló sonkát. Felteszi hát a kérdést, hogy ki tette ezt vele. A válaszra nem is kell sokat várnia, mert odakint a csúf kopasz Hókuszpók várja őt egy levágott fejekkel körberakott kör közepén, amit a lány valahogyan a faluba jövet nem vett észre. Dühében egyből rárohan késsel a kezében, de mivel neki háttal ül, ezért megkerüli. Micsoda szerencse, mert így észreveszi hogy a rosszfiú éppen az ifjú Biri néne csecsemőjét dédelgeti, szóval nem lenne mégsem jó ötlet hadonászni felé a haleffel. ‘Áh, szóval te vagy az akinek kereszt van a hátán! Egy harcosra számítottam, de te csak egy lány vagy!’ Mondja az ördögi figura, majd utasítja a semmiből előlovagló Nazgûlokat, hogy kaszabolják le a lányt. Ekkor Freydis előrántja a kardot, mely az előző rész során a seggében volt. Hókuszpók megkérdi, hogy hol kapta. Mivel a nő dühe ellenére nem vesztette el a modorát, készségesen megmondja neki, hogy Uppsalában, egy papnőtől. Ebből a fickó levágja, hogy beszélt a lefosott arcú jós szellemével is és mivel a “vén hülye buzeráns” utolsóként illette, ezért a disney főgonosz egyből úgy érzi, hogy mégsem kell őt lekaszabolni, hanem megkéri, hogy Haakonné jarlasszonyságnak adja át az üzenetet, hogy Kåre jarl üdvözli. Erősen indít ez az epizód is.

 

- Olaf érzi, hogy a disznóságai miatt már kezd izzani a lába alatt a talaj, ezért elhajózik Londonból. Különben sem tetszik neki, hogy Knut már Anglia királya is egyben. Harald és Leif szintén elhagyják az országot és Kattegatter felé veszik az irányt, mert már túlságosan szép volt, hogy három része nem láttuk azt a szájbatett helyet. Knut, miután elbúcsúzott a duótól visszamegy a városba, ahol Godwin az idétlen kabátjában, melynek mindkét oldalán csak bujtatók vannak, megközelíti őt. A király megmondja neki, hogy ne rinyáljon az új szállása miatt, hanem inkább ácsoltasson egy akasztófát, hátha az engedetlen angolszász főuraknak lógni támadna kedve. Ennek hatására majd mindenki kétszer is meggondolja, hogy meg akarja e szegi a viking saríát.

- Godwin később a tömlöcben felkeresi az ott hűsölő angolszász nemeseket, és szól hogy Knut várja őket a délután ötórai teára. Az egyik nagykutya közli, hogy Godwin igencsak az apjára ütött, aki szintén az ellenség seggét nyalta. Úgy tűnik, a tanácsos a türelem embere és válasz gyanánt mindössze jó étvágyat kíván a teasüteményhez. Knut mindeközben tárgyal Emma királynével. Olyan mintha fontos témákról beszélnének, pedig csak azt zsírozzák le egymás közt, hogy ezentúl ‘sakkozós’ lesz majd a viszonyuk. Tulajdonképpen fontos téma ez is.

- Freydis visszatér a Gatterba és elmeséli özvegy Haakonné jarlasszonyságnak, hogy az Uppsalába tartó út során Kåre jarl (oké, ez a név nem fog nekem menni, szóval maradjunk csak a Hókuszpóknál) berserkere megtámadta őket és megölte társait, de végül a lánynak sikerült elbánni vele. A pajzsszüzekből álló gatteri karhatalom kápója, egy Altöra nevű hölgy igencsak kételkedik benne, hogy Freydis valóban ekkora ász. Hakonné ellenben hisz neki, utasítja Altörát, hogy vegye őt be a pajzsszűz zsandárságba illetve törpapai bölcsességét fitogtatva megerősíti, hogy a Hókuszpók által jelentett fenyegetést nem szabad félvállról venni. Altöránál álljunk meg egy pár szóra. A nő a Vikingek frencsájz ‘out of place’ karaktereinek hosszú sorát erősíti, hiszen Hakonnéhoz hasonlóan közép-afrikai származása erősen szembetűnő. Néha a sorozat azért mutathatna olyan származékokat is, akik nagyobb valószínűséggel fordultak meg a viking kori Skandináviában. Mondjuk valahol megértem. Elvégre minek is fárasztanánk az átlagos hülye nézőket olyan elnevezésekkel, mint obodrita, vót vagy fríz, amikor egyik népcsoportról sem ordít (bőrszín alapján), hogy különbözőek. Arról nem is beszélve, hogy azokhoz kutatómunkát is kéne végezni.

- Hogy ne érezzük, hogy Hókuszpók holmi kartonból kivágott vagy a wishről rendelt főgonosz, kapunk némi betekintést az előtörténetébe. Ijedtségre persze semmi ok, háttere nem sokkal bonyolultabb, mint egy villanykapcsoló működtetése. Gyerekkorában szüleivel és bátyjával elzarándokoltak Uppsalába, ahol aztán tanúja volt annak, hogy feláldozzák a tesóját, de olyan egyszerűséggel mintha csak a templomi perselybe dobnának egy százast. Ez az élmény aztán annyira traumatizálta, hogy felnőtt korára fanatikus keresztény pogányvadász lett, aki feketében mászkál mindenhova. Ugyan vannak arra utaló régészeti leletek, hogy áldozhattak fel gyermekeket a viking korban (pl. a dániai Trelleborgban), viszont abban nagyon kételkedek, hogy magas rangú emberek elsőszülött fiait ölték meg annyi ünnepélyességgel, mint amennyivel manapság a banánt szokták meghámozni. Ha meg tényleg ez az eset előfordult, akkor ez egy társadalmilag elfogadott és indokolt szokás volt, és kevésbé valószínű, hogy idejekorán kinevelte a közösségből a skandináv Torquemadát. Egy pozitívumként azt hozzátenném, hogy nagyon hihetően adja át a rémületet a gyerekszínész, aki a kölyökkori Hókuszpókot alakítja.

- Freydist oktatják a csatalányok harcolni, vagy mi. Altöra felrúgja a feltörekvő hősnőt, és ezzel nyomatékosítja benne a pajzsszűz intelmek egyik legfontosabbikát: “A csatának vége, de sosem zárul le, amíg nem kelsz fel.” A logikailag nehezen összeálló végszó után Hakonné félrehívja Freydist és Uppsaláról érdeklődik tőle. Az beszámol róla, hogy a jós szelleme utolsónak hívta őt. A jarlné szerint ez annyit tesz, hogy ő Uppsala utolsó lánya. Ebből a címből természetesen megint nem derül ki semmi fontos, azon kívül, hogy az uppsalaiánok többé nem fognak senkinek se a szebbik felébe szondákat felhelyezni, mert Hókuszpókék rövidesen vagdalt hússá varázsolják őket. Jajj, bocsánat, spoiler, SPOILER!!!

- Knut megmutatja az angolszász uraknak, hogy hogyan néznének ki karácsonyfadíszként. Ehhez azt a grófot használja fel, aki korábban beszólt Godwinnak. Karrier céljaiknak ez a kimenetel annyira nem fekszik (hahaha), úgyhogy feltételek nélkül behódolnak az új uralkodónak. Kárpótlásként Knut megígéri, hogy megtarthatják földjeiket és címeiket, a saját serege által lerombolt hidat pedig újra építi. Ha meg már ott van, akkor igazán hozzá adhatna pár utcát a városhoz is, hogy ne mindig ugyanazt a nyomorék kis udvart kelljen bámulnunk a londoni jeleneteknél.

- Haraldék visszatérnek Norvégiába. A gyakorló harci öltözéket viselő Freydis kitörő örömmel fogadja az életben maradt grönlandiakat. Tágra nyíltak a szemeim amikor Liv megkérdezte a pályakezdő pajzsszüzet, hogy mi az amit éppen hord. Szó se róla, hiú ábránd volt, hogy a sorozat gyakorol némi önreflexiót a gyalázatosan kinéző kosztümeivel kapcsolatban, hiszen a lány kitérő választ ad. Így hát a jelenet hátralevő részét ugyanolyan csalódottsággal nézem végig, mint Harald a hajóról, akinek Freydis még annyit sem vakkant oda, hogy ‘Hvat's með þér, lúzer?’.

- Akárhogy is alakul majd Haraldunk szerelmi élete, egy láda kincset azért kipakol Haakonné elé, hogy ezzel kuncsorogja ki a támogatását. Hogy a naccságos asszonynak valóban szüksége van e a kenőpénzre, amikor a nyakában is csokiskekszek lógnak az egy másik kérdés, mindenesetre azt jól megbeszélik, hogy Olaf probléma lesz, ha a fickó tényleg akarja a norvég trónt.

- Ha már így szóba jött, Olaf éppen a dániai Jellingben tesz egy kitérőt és meglátogatja Knut nejét, Ælfgifu királynét, hogy jól beköpje neki a dán/angol királyt, akinek már régen Emma reszelésén jár az esze. A feliraton kívül egyébként semmi sem utal arra, hogy éppen hol járunk, hiszen a királyné olyan erős angol felsőosztálybeli akcentussal beszél, hogy azt harapni lehetne. De adjuk meg a császárnak ami a császáré, Ælfgifu alapjáraton angolszász származású volt, szóval ezért nem jár a dádá. Azért viszont igen, hogy Olaf egy kockás flanelingben járul a dán királyné színe elé a segítségét kérni és ezért még egy makarenkóit sem kap senkitől.

- Később egyébként kiderül, hogy Freydis Hókuszpókkal való találkozása miatt nézi levegőnek Haraldot, mert ugyebár a hercegünk is keresztény. A rossz viszony és az előítélet persze leheletnyi ideig tart és az esti lakomán Haraldhoz a hídbontó grönlandiakat méltató felszólalása után már egy dekoltált ruhában megy oda Freydis, lehetőséget adva neki arra, hogy ne az arcához kelljen beszélnie.

- Ahogy az nem lepett meg senkit, az epizód vége felé egy izzasztó játszma keretében Emma már Knut bástyáját próbálja meg beszorítani. Godwin erről tudomást szerez, majd Edmunddal találkozik a kikötőben. A tanácsos megmondja az ifjú társuralkodónak, hogy fontos a szerepe, mert Knutnak ‘nincs serege, ami támogathatná’. Oké… a hosszúhajók elrendezése itt tökéletesen illusztrálja a bennem zajló érzéseket, ahogy az egyik sárkányfej mintha éppen sugárban okádna.

- Tanúi lehetünk Freydis pajzsszűz vizsgájának. Igen, jól olvastad. A bizonyítás abból áll, hogy a többi csatalány üvöltözve rohan rá fegyverével, neki meg le kell győznie őket. A szabályok egyébként nem túl egyértelműek, de úgy tűnik, hogy a vizsgázó ronthat egyet-kettőt, szóval engedik neki hogy felkeljen, ha földre kerül. A harc során a lány a kikezdhetetlen hollywoodi logikát követve leveti magáról az otromba bőrszerkóját, igaz másra amúgy sem volt jó, minthogy bemutatja milyen hülyén nézne ki fenyőtobozként. A legvégén puszta kézzel veri meg a pajzzsal és karddal felfegyverzett Altörát. A vizsga sikeres és megnyeri a kardot, ami eleve az övé volt, csak Hakonné beszórja földdel. Hogy megünnepelje a sikeres megmérettetést este sakkozik egy nagyot Haralddal. Néha azért szeretem, hogy ilyen hülyének próbál nézni minket ez a cseszett sorozat, de ezzel csak önmagát minősíti. Bizonyára így volt akkoriban, hogy ha egy nő bekerült egy szervezett harci alakulatba (mert nyilvánvalóan így működtek a pajzsszüzek), amibe eleve nehéz volt bejutni, akkor utána rögtön ad egy esélyt neki hogy teherbe essen.

- Végezetül Hókuszpókék egy sokadik típusú találkozás keretében végrehajtják az uppsalaiánok genocídiumát. Bár erről már mintha beszéltem volna…

Meglátásaim Az Északi c. filmről

Vagy egy hónappal a nemzetközi megjelenés után pár napja végre nekem is lehetőségem volt megtekinteni Robert Eggers Az Északi (The Northman) c. filmjét. Egy végignézés után részletes elemzésbe nem kezdenék bele, inkább a teljesség igénye nélkül osztom meg véleményemet. Előre szólok, hogy írásom “spoilereket” tartalmaz.

Hitelességi szempontoktól eltekintve összességében tetszett a film, egy jól megrendezett, élvezhetően kivitelezett, bár nem egy túl bonyolult történetet vittek vászonra. Nekem ezek a misztikus elemekkel tarkított sötét hangulatú filmek mindig is tetszettek, Eggers előző két műve is nagy favorit számomra. Régész szakmai szemmel nézve rengeteg jó dolgot láthatunk, köztük nagyon sok olyan elemet, amit eddig nem, de kötelező lenne a viking korban játszódó alkotásoknál. A film egyik régész konzulense pont az a Neil Price volt, akinek a munkásságát az előzetes elemzésénél is említettem. Hozzátenném, hogy az utóbbi hónap során már megannyi korszakos szakértő vagy hozzáértő osztotta meg videó formátumban elemzését a youtubeon, melyek közül sokat végignéztem, így véleményemet ezek is formálták vagy befolyásolták. Azt egyébként mindenképpen le szeretném szögezni, hogy nem egy realista filmről van szó, sok természetfeletti elem játszik fontos szerepet a filmben, de ezek túlnyomó része a kora középkori sagákból lett merítve, ilyen például a berzerkerek szinte sebezhetetlensége (nem tehet bennük kárt sem tűz, sem vas), a sírból a halott harcostól megszerzendő kard, vagy hogy a kardot csak bizonyos feltételek mellett lehet a tokjából előhúzni; holdfény alatt vagy Hél kapujánál (amit a magyar szinkronban helytelenül fordítanak pokolnak). Ugyanakkor néha ezeket az részeket olykor a néző értelmezésére bízzák, hogy hogyan is történhetett meg, a kard sírból való megszerzésére egyből két verziót is kapunk.

Kezdjük azzal ami tetszett nekem a filmben. A ruhák, ékszerek, páncélok, fegyverek túlnyomó része korhű, konkrét régészeti leletek replikái vagy azok alapján készültek. Láthatunk gyémánt mintában szőtt gyapjúköpenyt, szegecselt láncingeket, a gjermundbui sisak másolatát, kártyaszövéssel készül szőtteseket (köztük az osebergi hajósírból is ismert mintát), damaszkolt kardpengét, stb. A Hedebyben előkerült nemez birkamaszk is feltűnik egy jelenetben. Ami nagyon sok középkori sorozat és film hiányossága, hogy mindenki sötét színű cuccokban járkál, szürkét és feketét hord, itt helyre van téve, hiszen változó, élénk színű viseleteket láthatunk. A kosztümelemek nagy részét újrajátszóknak is dolgozó kézművesektől rendelték be (Volundr, Sergey Simunin, Historical Tents - Tentorium, stb.). Részemről a film legjobb része a második fejezet volt, amikor hősünk a keleti szláv területeken fosztogat. Itt láthatjuk egy falu felprédálását, melyet a sutton hoo-i és torslundai sisaklemezek jelenetét felelevenítő rituálé előz meg. Ennek során a forrásokhoz hűen a tizenkét főből álló berzerker csapat a harci pszichózis állapotába kerül, ami kell ahhoz, hogy félelmet nem ismerve menjenek az ellenfélnek. Nyilván ez csak egy fajta értelmezése az ábrázolásoknak, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek. Ezek után támadják meg az erődített települést félmeztelenre vetkőzve. Sok, főleg újrajátszó ismerősöm kritizálta ezt a részt, mert a túlélés esélyeit igencsak rontja a páncél nélküli küzdelem. Nyilvánvaló és teljesen érthető, hogy a mai modern korunk újrajátszói miért nem csinálják, de egy korabeli pogány hiedelemvilágban felnőtt ember számára teljesen más értelmet nyer. Ebből a szempontból elég ha már a rituális emberáldozatokra gondolunk; számunkra értelmetlen, de mégis előfordult. Persze az, hogy szinte gond nélkül felmásznak a paliszádon és a védők a falakról el sem találják őket, csak hadonásznak a lándzsáikkal tényleg elég valótlan. Ettől függetlenül a berzerkerek esszenciáját, ahogyan bevethették őket, nagyon jól átadták. Ahogy erre tanult kollégám, Beck Attila (aki mellesleg a doktori disszertációját írja ebből a témából) szóban rámutatott, egy olyan sokk egység voltak, akiket azért küldtek előre, hogy az ellenfelet demoralizálják és hajlandóak voltak ezért ilyen óriási kockázatot vállalni. A filmben sem ők egyedül hentelik le a falu összes védőit, hanem kinyitják a kapukat a normális védőfelszereléssel ellátott harcostársaiknak, akik aztán az öldöklés nagy részét végzik.

Nagyon hiteles volt a belső terek megvilágítása. Teljesen olyan hatást keltettek mintha csak a lobogó tűzhelyek világították volna meg a házbelsőket. A harcokban ugyan voltak elég egyértelmű hollywoodi mozdulatok, mint például a karddal való indokolatlan tolás, de láthattunk jópofa, valószerű megoldásokat is, mint például a pajzzsal való ütést, amit elég ritkán szoktak megjeleníteni. 

 

Különösen bejött amikor Amleth a ki nem vont karddal a kezében küzd ellenfelei ellen, igaz szintén a hollywoodi kliséket szaporítva eleinte indokolatlan módon egyenként támadnak rá. Örülök, hogy a film nem arra törekedett, hogy jól adatolható történelmi eseményeket mutasson be (rosszul), melyek sorsdöntőek voltak Észak- és Nyugat-Európa történelmében, hanem egy jóval kisebb hangvételű cselekményt jelenít meg. Igaz, ez is egy meglévő, legendás történetet vesz alapul, a dán Saxo Grammaticus által lejegyzett Amleth életét (melyet aztán Shakespear adaptált híres drámájában). Dán kolléganőm egyébként ebből a szempontból mondjuk kritizálta a filmet, hiszen Amleth történetét egyáltalán nem a teljesség igényével dolgozták itt fel, hanem sok más saga elemeivel gyúrták egybe. Amleth eredeti történetét mondjuk én nem ismerem, így lehet, hogy engem is zavart volna, ha tisztában vagyok az alapművel. Egy jelenet során izlandon láthatjuk az Ahmed ibn Fadlán által leírt rusz törzsfő temetkezésére emlékeztető szertartást. Nagyon jól adják át az arab forrásból ismert rítust, bár volt olyan youtuber (Welsh Viking), aki szerint ez nem egy jó megoldás, hiszen az ibn Fadlán által leírt temetkezés már a szláv népekkel való kölcsönhatás miatt nézett ki úgy ahogy. Részemről ebben kételkednék, szerintem annyi idő alatt olyan gyökeres változások nem mentek végbe, hogy egy izlandi és egy Kelet-Európában élő skandináv temetkezés között olyan óriási különbségek legyenek. Különösen tetszett, hogy a sírhalom, amiből Amleth megszerzi a mágikus kardot, pár száz évvel korábbi, vendel kori leleteket tartalmazott, azonban volt vele kapcsolatban egy nagy negatívum is, így át is térek azokra a részekre amiket én hiányosságnak éreztem, ezeknek zöme mondjuk apróság.

A fent említett vendel kori sír Izlandon azért problémás, mert ebben a korban a skandinávok még nem fedezték fel a szigetet, szóval körülbelül annyi keresnivalója volt ott, mint a templomosoknak Amerikában. Szintén felvontam a szemöldökömet, amikor az egyik jelenet Izlandon egy erdőben játszódik, de mivel a korabeli klímához és vegetációhoz nem értek, így ennek kapcsán nem foglalnék határozott állást. Ugyan látszik, hogy változatos színű ruhákat viseltek a film szereplői, de mégis számomra ez nem mindig jött át, hiszen az utómunkáknak köszönhetően Az Északi képi világa összességében fakónak és sötétnek hatott, de talán ez szükséges volt a hangulathoz. Gondnak éreztem néhányszor azt is, hogy a szereplők olykor indokolatlanul voltak összekoszolva. Fjölnir farmján a szolgák esetében ezt mondjuk megértem, de amikor Amlethék Kelet-Európa egyik folyóján eveznek, úgy hogy mindenkinek az arca egy merő mocsok, zavarónak találtam, hiszen csak egy-két tenyérnyi vízbe kerülne ilyenkor, hogy megmossák az ábrázatukat. Ugyan régészeti szempontokból a film kiemelkedő, de az általam sokat idézett Jackson Crawford skandinavisztikus, aki a viking sagákat elég jól ismeri, összességében negatív kritikát fogalmazott meg. Ugyan megjegyezte, hogy sok elemet mutatott be a sagákból, de véleménye szerint, a kora középkori történetek esszenciáját nem sikerült jól átadnia és inkább a 21. századi igényeknek felelt meg a bemutatott gyakori brutalitással. Igaz, morálisan jóval közelebb volt a 9-10. századhoz, ahogy ezt ő is megjegyzi. Amiben valamelyest egyetértek vele az a nyelvhasználat kérdése. Eredeti szinkronban az óészakit (néhány jelenetet leszámítva) a modern, régiesítő elemeket tartalmazó angolollal helyettesítik, hazai kiadásban pedig értelemszerűen magyarral, részemről azonban sokkal jobban preferáltam volna, ha egy az egyben maradtak volna az óészakinál, ami még jobban segítette volna a beleélést. 

Összegezve, a film egy fontos mérföldkőnek számít ha a viking kor megjelenítésének hitelességéről beszélünk. El tudom képzelni, hogy a Vikingek és akár az Utolsó Királyság (The Last Kingdom) a film sikeressége és korhűséget tekintve pozitív kritikái miatt irigykedve fognak rá tekinteni, de bízom benne, hogy ez idővel arra fogja sarkallni őket, vagy másokat, akik megpróbálkoznak ennek a korszaknak a megjelenítésével, hogy több erőfeszítést tegyenek a hitelesség terén.

Vikingek: Valhalla, 1. évad, 4. rész - A híd

Képzeld el, hogy egy középkori hadvezér vagy, aki el akar foglalni egy várost. A várost és a seregedet egy széles, erős sodrású folyó választja el egymástól. Szerencsére van egy híd, ami bevezet a városba. Csodával határos módon az ellenség nem pusztította el, sőt, még nem is védik. Most pedig képzelj el egy olyan szituációt, amit máshogy nem tudnál megoldani, csak úgy, hogy te, mint a támadó lerombolod a hidat, anélkül, hogy egy négyzetmétert is el tudtál volna foglalni a városból. Ha mondjuk olyan negyed óra alatt sem bírsz semmi ilyet kitalálni, ne csüggedj, mert ez csak annyit jelent, hogy okosabb vagy, mint a Vikingek: Valhalla írói csapata.

- Miután Harald és Leif felderítették a London hidat és megállapították, hogy a közepén van egy felvonóhíd, visszatérnek Knuthoz és megtárgyalják a haditervet. A megbeszélés nem túlságosan kimerítő. Harald közli, hogy nem fogják tudni a hídon át megrohamozni a kaput, ahogy azt féltestvére, Olaf gondolja, mert hogy a hidat több toronnyal is megerősítették, melyekbe íjászokat helyeztek el és miattuk túl sok embert vesztenének, mire átkelnek. Hogy miért nem opció az íjászok kiiktatása valamilyen módon arról már nem esik szó. Olaf erre felveti, hogy akkor prédálják fel a vidéket, hogy kiéheztessék a londoniakat. Ezt Harald megint elveti, merthogy a várost elég jól ellátták karalábéval. Más kérdés, hogy a valóságban Knut pontosan ezt csinálta; végigdúlta Wessexet, Merciát és Northumbriát és csak ezek után indult London ellen. Haraldunk mesterterve, hogy nem Londonra, hanem a királyra, Edmundra fognak koncentrálni, mert ha őt elfogják, övék Anglia. Ez így nem lenne feltétlenül törvényszerű, de oké, legyen ahogy akarják. Edmund elfogásához Leif áll elő a mestertervvel: a felvonóhíd részénél lerombolják a hidat. Tehát lebontják a hidat és ezzel elfogják Edmundot. Bizony, a logika szempontjából itt hiányzik néhány köztes lépés, de ezt a nyitó jelenetben még nem is fejtik ki, végig kell néznünk az epizódot, hogy megértsük, hogy ez az elképzelés mennyire is problémás.

- A rövid intró után egyből folytatódik a jelenet és Olaf nevén nevezve a dolgokat elmondja, hogy ez a terv nevetséges. Persze nem a ‘leromboljuk a hidat’ -> ‘elfogjuk a királyt’ közötti hiányosságokra gondol, vagy hogy támadóként egyáltalán mi értelme lenne elpusztítani az átkelőt, hanem magára a híd lebontásának a folyamatára. Leif érve, hogy persze, nem lesz könnyű, de pont ezért nem fog rá számítani az ellenfél. Knut eztán közli, hogy a tervet mégsem vállalja be, keresnek egy másik megközelítést, de aztán később meggondolja magát és mégis maradunk ennél az elképzelésnél. Jobb ha erre a fölösleges dilemmázós mellékvágányra nem pocsékolok mondatokat.

- Edmund király és Emma királyné megérkeznek Mercia grófjának, Edric Streonának a táborába, hogy ők is terveket szőjenek. A merciaiak éppen északi irányból védik Londont, de Edmund megmondja nekik, hogy jöjjenek át délre és csapjanak le a folyó és a mocsarak közé szorult vikingekre. A király ebben nem tartana velük és ezt zokon is veszi Edric, ezért elkezd alkudozni a jutalmát illetően. Felveti, hogy segítségéért cserébe legyen Mercia megint független királyság. Válaszul Emma azt ajánlja fel neki, hogy akár el is takarodhat az embereivel együtt. Edric erre elkezdi szedni a sátorfáját, de erre a király berezel és új ajánlattal áll elő. Megígéri neki, hogy megkettőzi Mercia földjeit. Edric ebbe beleegyezik és marad a szövetség. Itt megint fel kell tennem a kérdést, hogy az írók csak úgy véletlenszerűen írnak bele mindenféle baromságot a forgatókönyvbe, ami éppen eszükbe jut vagy versenyeznek egymással, hogy ki tud nagyobb kreténséget kitalálni? Nem tudom, hogy hogyan kellene másképp értelmezni ezt a ‘megkettőzést’, de ha ránézünk a térképre, akkor rájövünk, hogy Edmund még az első ajánlattal is jobban járt volna. Mercia az egyik legnagyobb angolszász királyság akkoriban, ez a duplázás pedig nagyjából azt jelenti, hogy Anglia többi területét hozzá csatolnák. Bár az is lehet, hogy Edmundnak ez teljesen karakterbe vág és a felvetésnél a dac szólt belőle, miközben ilyesmire gondolhatott: “Meg akarsz engem szívatni Edric? Na majd én megmutatom neked, hogy hogyan kell magamat megszívatni, csak figyelj!”

 

- A skandinávok, felkészülve a hídszaggatásra, saját táborukban nagy munkába fognak: úszódeszkákat ácsolnak, csáklyákat kovácsolnak, védőtetőket építenek. Bárminemű funkcionalitás illúzióját egyből szétzúzzák, amikor meglátjuk a dolgos Haraldot, ahogy favágás közben a vállvértnek szánt láncfátyla úgy lobog minden egyes suhintásnál, hogy szó szerint arcon csapja magát vele. Nem is volt olyan nehéz egy jól szemléltető képernyőképet kimenteni róla.

- Az éjszaka leple alatt Harald, Leif és a többi gröndlandi beúsznak a London híd lábáig, ahol kivárják a támadás kezdetét. A vikingek két irányból közelítenek. A flotta keletről hajózik fel a Temzén. Úgy tűnhet, hogy akkor ez mégiscsak opció volt, de aztán mégsem, hiszen a hajóhadból csupán három hajót küldenek fel egészen a hídig. Közülük egyikben Olaf van. A hajók közeledtére az angolok felhúzzák a híd oldalát védő, tüskékkel ellátott vas védőrácsokat, amik végig a víz alá rejtve helyezkedtek el. Létezésükről éles viták zajlanak a régészek és a díszlettervezők között. A támadás fő irányvonala délről érkezik. A Knut vezette sereg probléma nélkül felsétál a hídra. A híd tornyaiban állomásozó, korábban nagy veszélyforrásként emlegetett íjászok íjaikat fáradhatatlan karjaikkal feszítve nézik teljesen tétlenül, ahogy a vikingek elbattyognak az átkelő feléig. Leifék ekkor kezdik el kivágni a pilléreket. A kognitív disszonancia több ízben manifesztálódik.

- Knut egymaga előre megy a kapuhoz, hogy tárgyaljon Edmunddal. A tárgyalás valódi célja, hogy felhergelje az ifjú angol királyt. Emma javasolja mostohafiának, hogy ne üljön fel a provokációnak, és várja meg amíg Edric Streona felmentő serege megérkezik. Kezdetben a fiatal uralkodó csupán annyit akar, hogy a várfalról lelöveti a dán királyt, ami végső soron nem egy utolsó ötlet, figyelembe véve, hogy teljesen védtelen és nem a támadók vannak a kedvezőbb pozícióban. Ahogy láthatjuk, a vikingek tervének alapfeltétele végig az volt, hogy az ifjú király annyira bedühödik a sértésektől, hogy kivonul majd a seregével. Sajnos ez a feltétel végül teljesül, úgyhogy esélyünk sincs meglátni azt, hogy a hülye elképzelések valójában mennyire nem működnek a harcászatban. Egy teljes haditervet kizárólag arra alapozni, hogy az ellenség a jól védhető pozícióját elhagyja, mert a vezérét fel tudják kellőképpen idegesíteni olyan lehet, mint azzal a hozzáállással elmenni egy szavalóversenyre, hogy ‘majd eszembe jut valami’.

- Szóval az angolok megindítják a támadást a vikingek ellen, akik a híd felezőpontjánál várják fejvesztett rohamukat. Bizony, a katonák teljesen rendezetlenül, maximális erőbedobással sprintelnek végig az átkelőn, amivel egyébként semmit nem érnek el, de cserébe az ellenfél arcában fújhatják ki magukat. A helyzet értelmetlenségét csak fokozza, hogy a híd tornyaiban lévő íjászok eközben továbbra sem lőnek ki egy nyomorult nyílvesszőt sem a szó szerint alattuk elhelyezkedő ellenségre. Aggodalomra semmi ok, a vikingek hasonló szintű balfaszságokról tesznek tanúbizonyságot. Addig oké, hogy pajzsfalba rendeződve várják az angolokat, de az előtt nem sokkal, hogy a két sereg találkozna, a skandinávok bontják a formációt és szintén rendezetlenül belerongyolnak az ellenfeleik soraiba. Most így a leírásaimból nem biztos, hogy mindenki érzékeli, hogy mennyire gyalázatos amit látunk bármilyen szakmai szempontból, de ha ez egy főzőműsor lenne, akkor úgy kezdődne, hogy ‘végy négy tojást, majd verd fel őket egy kalapáccsal’.

- Megy egy darabig az unásig megszokott fejetlen hollywoodi kaszabolás, majd mikor Knut megelégeli az ökörködést, visszavonulót fúj. Hogyan vonul vissza egy értelmes sereg amikor nyomás alatt vannak? Elkezdenek hátrálni. De nem itt. Itt hátat fordítanak és elkezd mindenki menekülni. Tökéletes módja annak, hogy hogyan vesszél el egy küzdelmet. Ettől függetlenül a vikingeken nem uralkodik el a pánik és a folyó túlpartján újra tudnak rendeződni. Ezt annak is köszönhetik, hogy mire a túlsó végéhez érnek az angolok már udvariasan hagynak rájuk egy tisztességes követési távolságot. Tudom, ez a csata nem a tanulságokról fog szólni, és ezt is mindenféle ésszerűséget félresöpörve rakták bele, de ha értelmetlen rohangálásokkal fárasztod le az embereidet a küzdelem elején akkor a végén nem csoda, hogy lemaradnak a megfutamodó ellenféltől.

- Mikor a sereg elkezd visszavonulni, a híd alatt tevékenykedő Leifék köteleket lőnek át a hajókra, melyek másik végeit a híd meggyengített pilléreihez erősítették. Ekkor a várfalról bambuló Emmának leesik végre a tantusz, hogy az a három hajó sem azért van ott a híd mellett, mert azokból jobban meg tudják figyelni a szárcsákat meg a búbos vöcsköket. Ki is adja a parancsot a várfalon lévő íjászoknak, hogy lőjék a hajókat, meg a híd alatt brillírozó szabotőröket, Godwint pedig kiküldi, hogy rángassa vissza az előretörő Edmundot. Az íjászok végre hasznosak és kilövik Leif grönlandi haverjait, akik aztán úgy pottyannak a folyóba, hogy valaki mindig artikulátlanul üvölti a nevüket. ‘Jajj! Ez melyik is volt?... Ja igen, Nhjááaah.’

- A hídbontós snittek során az egyik hajó evezősén megpillanthatjuk az epizód legborzasztóbb kosztüm darabját is, a fitymakámzsát. Kukifejű Halfdan viseli.

- Godwin átér a folyó túlpartjára és közli a királlyal, hogy lépni kéne, mert a vikingek lerombolják a hidat és akkor csapdába esik. Ráadásul kiderül, hogy a mocsárban sokkal több skandináv harcos bujkált, akik most előjönnek, feltételezem, hogy csurom szuttyos nadrágokban. Edmund felismeri, hogy ennek a fele sem tréfa, de hiába vágtat vissza a városba, már túl késő és a szerkezet közepe az orra előtt omlik bele a Temzébe. Kétségbeesetten néz körbe, de nyugalom, hiszen Edric Streona éppen megérkezett a felmentő sereggel és hátba tudja támadni a vikingeket ugye… ugye? Hát, sajnos ebben a sorozatban egy nevesített szereplő sem létezhet ostoba döntések nélkül. Edricnek mégsem kell a dupla Mercia, lekudarcozza az alapvetően kedvező szituációt és Emma korábbi tanácsát megfogadva megmondja, hogy nyelje be a király és eltakarodik. Úgyhogy a vikingek előtt - némi ellenállást leszámítva - nyitva áll az általuk elpusztított út Londonba. Mesés.

- Végezetül egy kis történeti adalék. A 11. századi izlandi skald, Óttar Svarti valóban írt róla, hogy Szent Olaf vezetése alatt a norvégok lerombolták a Londonba vezető hidat, szóval ezt az ötletet tényleg nem a semmiből vették. Az eltérés viszont ott jelentkezik, hogy Olaf ekkoriban Aethelred király szövetségese volt és mint a város védője azért rombolta le a hidat, hogy a támadó dánokat ketté ossza. Így persze ennek a tettnek sokkal több értelme van. Nincs is annál rosszabb dolog, hogy kiragadunk valamit a történelemből, amit aztán a saját értelmezésünkben, teljesen agyhalott módon adunk vissza.

Vikingek: Valhalla, 1. évad, 1. rész - A grönlandiak

Mielőtt belevágnék a sorozat elemzésébe, jöjjön néhány infó. A sorozat készítője ezúttal már nem Michael Hirst (hála az égnek), hanem Jeb Stuart, akit ha máshonnan nem, a Die Hard (Drágán add az életed!) írójaként ismerhettek. Ami szintén előrelépés, hogy az epizódok forgatókönyvét nem a sorozat készítője írja egyedül, hanem egy teljes írói csapatuk van, szóval remélhetőleg a sztoriban lesz valami minőségbeli javulás. Ami viszont sajnos nem igaz a Vikingek: Valhallára, hogy egy teljesen tiszta lappal indított, kizárólag a történelmi ismereteinket alapul vévő sorozat, hiszen Michael Hirst egy interjúban elmondta, hogy egyetlen dolgot kért Jebtől, mégpedig azt, hogy nosztalgikus legyen. Uhh…
De, hogy van e jogom kritizálni ezek után ezt a sorozatot a történelmi hitelesség alapján? Nos, ebben a promo videóban (link) Jeb Stuart 0:23-nál ezt mondja: “A rajongók sok hasonló dolgot fognak találni a Valhallában: a történelmi pontosság, a szereplők mélysége, a feszültség.”
Szóval csapjunk is bele!

- Természetesen új intróval nyit a Valhalla, ami nem egy nagy etwas, de legalább már nem az ‘If I had a heart’-ot kell hallgatni többé. Már a fülemen jött ki…

 

- Történetünk a 11. századi Európában játszódik, mint ahogy arról az első képsorok feliratai tanúskodnak. Pontosítva a mai Anglia területén belül található Danelawban kezdünk, ahová a skandinávok telepedtek le a 9. század közepétől. Folytatva a Vikingekben is már bevett szokást, egy névtelen, London melletti viking településen zajlanak az események. Ezek szerint megint nekem kell elneveznem ezt a helyet, így hát legyen: Nem-sokára-halott-vikingek-heim. A vikingek éppen a Szent Bereck napi lakomát ülik és itt meg is ismerkedünk a sorozat első főszereplőjével, Harald Sigurdsonnal, akit III. (Keménykezű) Harald királyról mintáztak, valamint sosemvolt testvérével Stennel, akit nem érdemes túlságosan megjegyezni. Egyikőjük sem marad sokáig a lakomán, mert mindkettejüknek az éjszaka kellős közepén kell távoznia: Harald elhajózik Norvégiába, Sten pedig Londonba nyargal, ahol hívatja őt a király.

 - A kosztümök amúgy megint a ‘kuka’ kategóriába sorolhatóak, annyi közük van a korabeli öltözködéshez, mint vásárfiának az utca lányához. Külön felhívnám a figyelmet Sten harci gúnyájára. Ez egy bő, nagyon apró szemű láncing akarna lenni, melyre rávett egy esetlen bőrszerkót. Kreatív? Talán… kicsit. Gagyi? Nagyon.

- Stent és embereit az angol király, II. Ethelred hívatja a palotájába, hiszen ők a testőrei. Leülteti őket saját asztalához, majd elmagyarázza nekik, hogy nem jó, hogy ennyi viking van az országában, ezért elrendelte, hogy kiírtassanak ‘mint a konkolyperlye az árpa közül’. Ezt követően a lakomaterem belső balkonjáról a semmiből felbukkanó íjászok kezdenek el lövöldözni a vendégekre. Ennek a jelenetnek nyilvánvalóan nincs köze a Vörös Nászhoz a Trónok Harcából. Természetesen Sten nem azonnal vész oda a mellkasába fúródó három nyílvesszőtől, még tud egy nagyot suhintani kardjával, mielőtt arcát a padló állítaná meg. 

- Ezzel párhuzamosan a korábban látott Nem-sokára-halott-vikingek-heimbe is megérkeznek Ethelred katonái és elkezdik lemészárolni az itt lévőket. Néhányan közülük a templomba menekülnek, amit rájuk gyújtanak. Tetszik ahogy a pánik közepette a templom bejáratánál egy kutyus olyan unottan lófrál, mint akinek tényleg elege van már abból, hogy huszadszorra kell felvenni ezt a k*rva jelenetet. Oké, szóval ez egy valódi történelmi esemény, az 1002. november 13-án történt Szent Bereck napi mészárlás bemutatása, ahol elvileg kiírtották az összes vikinget Angliában (bár ez kicsit kétséges). A gyomnövényes hasonlat és a templom rágyújtása a skandinávokra valóban le van írva egy 1004-ben íródott királyi dekrétumban. Az viszont nem, hogy a király a saját ‘hűséges’ testőreit ölette meg egyúttal, mielőtt teljes harci felszerelésben odahívatta őket a színe elé. Egy másik érdekesség, hogy III. Harald 1015-ben született, szóval kapásból kihajítunk negyven évet az ablakon. Végül is nem ez a sorozat volt az első, aki felvetette, hogy a kora középkorban voltak évek, amik nem léteztek…

- A következő felirat szerint a nagy mészárlásnak a híre eljutott északra, ahol Knut, a dán király sereget gyűjt Kattegatban, ami a valóságban még mindig a dán-svéd tengerszoros és nem pedig egy korabeli norvég város neve. Itt Knut egyébként II. (Nagy) Knut adaptációja, aki karriere csúcsán egyszerre volt Anglia, Dánia és Norvégia királya, bár elvileg a Szent Bereck napi mészárlás idején még csak a csattogós drakkart húzogatta maga után, hiszen 1018-tól volt csupán Dánia királya. Jó sokat késett annak a vérengzésnek is a híre…

- A sereggyűjtőt némileg megakasztja, hogy a tengeren egy nagy vihar kerekedik. Egy hajó hánykolódását láthatjuk, de kapitánya(ik) ügyes irányítása alatt nem kenődik neki a közelben lévő fjord partjának. A hajóban grönlandiak utaznak, Leif Erikson és lánytestvére Freydis Eriksdottir vezetésével érkeznek Kattegatba. Abból a szempontból persze nem alaptalan a dolog, hogy Vörös Erik sagája szerint Leif valóban járt Norvégiában és I. Olaf udvarában megkeresztelkedett, mielőtt eljutott volna Vinlandra. A kronológia viszont megint nem áll össze, mert I. Olaf 1000-ben beadta a kulcsot. Egyre jobban kezd olyan érzésem lenni, mint egy középiskolai töri dogánál, ahol véletlenszerűen vannak beírogatva évszámok, hátha valamelyik éppen talál, de végül a javítás után mindegyik át van húzva. (Sosem fordult velem ilyen elő.)

- Miután sikeresen kikötnek Kattegatban, Leif elindul pár társával a városba, Freydist pedig hátrahagyja a kikötőben. A település vásárterére érve szembesül azzal a sok távolról jött érdekességgel, amik eljutnak egy ilyen nagy viking településre… például fekete afrikai rabszolgák. Ezzel sikerül is kiosztania a sorozatnak egy-egy ütést a politikai spektrum mindkét irányába.

 - Az Angliából épp időben lelépő Harald is már Kattegatterban van és a dokkoknál keresi a tengeri vihar túlélőinek nyomát. Beszédbe elegyedik Freydisszel, aki elmondja neki, hogy megállás nélkül, öt héten keresztül utaztak ide Grönlandról. Úgy tűnik villámcsajozás szempontjából Harald lesz az új Vasállú Björn, hiszen már a következő jelenetben kaff… elnézést, sakkoznak egy jót. Ez két szempontból is érdekes lehet. Egyrészről, hogy Freydis az öt hetes tengeri utat követően csak az aktus után fürdik le, másrészt, mert mint kiderül, hogy mikor fiatalabb volt, egy keresztény viking megerőszakolta őt, és mert kifejezetten jófej volt, egy keresztet is belevésett a hátába, hogy így megkeresztelje. Na most, nem tudom, hogy mennyire beszélhetek erről, mint kívülálló, de van némi kétségem afelől, hogy egy ily módon traumatizált nő azelőtt ágyba ugrana egy vadidegennel, mielőtt bárki ki tudná mondani, hogy ‘surströmming’. Vagy hogy egyáltalán.

- Közben Leif betér a fogadó csarnokba ahol van némi tumultus. Egy csapat keresztény viking megkérdezi, hogy mit szeretne itt, miközben ő végigméri, a nyakukban lógó kereszteket. Elővesz egy darab papírt, mert hát Grönland akkoriban köztudottan tele volt írószerboltokkal, és megmutatja nekik az arra lerajzolt keresztet, mondván, hogy azt keresi, aki ezt a darabot hordja. Elárulom, hogy az ábrázolt keresztet hordó viking, aki megbecstelenítette Freydist. Pár kérdést azért felvet, hogy egyáltalán hogyan tudták lerajzolni azt a keresztet? A nő megkérte az erőszakolóját hogy maradjon még egy pár percig amíg ő leskicceli a nyakékét? Vagy ennyire vizuális memóriája volt? Akkor miért nem az arcát rajzolta le? Mindenesetre, elsőre úgy látszik ezzel nem megy sokra Leif, mert kábé mindenkinek ugyanolyan keresztje van, szóval azt is kérdezhette volna, hogy nem e látták azt a fickót aki egy négy lábú sámlin szokott ülni.

- Leif és a többi grönlandi egyébként irha kabátokban feszítenek, ami abból a szempontból nem teljesen oké, hogy az ott élőknek is elvileg gyapjúfonalból szőtt normális ruháik voltak. Mindenesetre egy helyi nagybetűs arcnak megtetszik a gúnyája és meg akarja tőle venni, de Leif nem akarja eladni neki, mert ő maga ölte meg azt a ritka grönlandi hippogriff-narvál hibridet, aminek a bőréből aztán elkészítette a ködmönt. Egy kis bunyó kerekedik ebből, de a csarnok őrzésére megbízott pajzsszűz biztilányok leállítják a balhét. Eztán a csoportból az egyik mégiscsak megmondja, hogy a lerajzolt kereszt egy angol darab, gondolom azért mert a Brian életének záró jelenetére emlékezteti őt.

- A kürtszó egy új hajó érkezését jelzi, úgyhogy Leif összeszedi a fürdőző Freydist és kimennek a kikötőbe. A hajón Harald valós történelmi háttérrel rendelkező (fél)testvére Olaf Haraldsson jarl utazik, aki nem más, mint a II. (Szent) Olaf norvég király feldolgozása. Freydis meg is jegyzi gyorsan, hogy ő volt az erőszakolója. Ez azért kicsit meredek, de spoiler ide, spoiler oda, az epizód végén kiderül, hogy valójában nem Olaf, hanem a mellette ácsorgó komája, egy Gunnar nevű nímand volt a tettes, csak most etet minket a sorozat.

- Harald és Olaf embereivel kivonul a szomszédos völgybe, ahol már gyülekezik a nagy viking sereg. A grönlandiak követik őket. Itt táborozik Knut király. Harald bemutatja Olafot Knutnak. Persze a valóságban Olaf előbb volt király mint Knut… csak egy újabb trivialitás. Olaf felajánlja segítségét, hogy megbosszulják az Angliában lemészárolt testvéreiket. Segítsége igencsak hasznos, hiszen még ők építették London védműveit Ethelrednek. Egyetlen kitétele van: nem hajlandó pogányok oldalán harcolni és kéri Knutot, hogy kereszteljenek meg mindenkit a táborban. Knut ebbe nem megy bele. Olaf itt egyébként egy kicsit ‘rosszarcúként’ van ábrázolva, szóval valszeg egyfajta antagonistaként fog tetszelegni. Igaz, én is kicsit megrémültem amikor láttam a Dán Nemzeti Múzeumban, hogy milyen nagy fejszével ugyanakkor zavaróan vidám tekintettel ábrázolták őt a középkorban.

- Később Harald csak megfűzi őt, hogy meg fogja érni neki úgy is ez a vállalkozás, hogy nem kereszteltet meg mindenkit. Érvei között szerepelt a három ‘P’ egyike, és annyit megsúghatok, hogy nem a pia és a p*na volt az… (Bizony. A palacsinta.)

- A grönlandiak megvitatják, hogy nem egy bölcs ötlet bosszút állni Freydis megrontóján, mivel célpontjuk eléggé bent van a sűrűjében. A testvérek kissé neheztelik, hogy társaik ezzel megszegnék apjuknak tett ígéretüket. Úgyhogy Leif este egyedül próbál meg beszivárogni a táborba. Az infiltráció közben csatlakozik a seregszemlére sétáló sokasághoz. A mögötte sétáló egyik embernek a hasára egy drón van kötve. A seregeknek Knut tart egy lelkesítő beszédet. Utána viszont a pogány és a keresztény ellenállás a felszínre tör, két harcos egymásnak esik, de Harald lenyugtatja őket és újra egyesíti a sereget lelkességben.

 

- Mindeközben Freydis az erdőben pogánykodik. Hát mit ad(nak) isten(ek), éppen arra lovagol kíséretével a sorozat legvártabb szereplője, Haakon jarl. Mikor kijöttek róla a hírek, hogy ki fogja őt alakítani, nagyon sokan felháborodtak. Egyrészről mert a Haakont alakító színész, Caroline Henderson nő és hát nem igazán ismerünk női jarlt a történelemből, már csak azért sem, mert a jarl egy hímnemű szó (kb. olyan, mintha Novák Katalint Novák úrnak hívnánk). A másik érv szintén elég nyilvánvaló: míg a színésznő halak csillagjegyben született, a történelmi Haakon jarl valószínűleg a mérleg csillagjegyben. Amúgy már csak azért is érdekes, hogy ez a részlet ennyire kiakasztotta az embereket, mert a Vikingek sorozat hét éven keresztül adagolta nekünk a válogatottnál válogatottabb baromságokat, mint ‘történelmi’ szetting. Isten őrizz amúgy, hogy itt mentegessem a sorozatot, de azért kimondja teljes nevét is, ami Estrid Haakon és megemlíti, hogy volt egy férje aki már meghalt, minden bizonnyal onnan örökölte a Haakon nevet. Persze a viking korban a férjhez ment nők nem vették fel a párjuk nevét, szóval ez így megint csacsiság, de a lényeg, hogy ő nem Haakon jarl, hanem Haakon jarl feleségének az adaptációja lenne, akiről meg amúgy sem nagyon tudunk semmit. Mindenesetre megmondja Freydisnek, hogy Kattegatban nyugodtan pogánykodhat. 

 

 

- Másnap a táborban néhány viking, aki ismeri Leif apját, Vörös Eriket, beleköt Leifbe. A kötekedők között ott van a Vikingekben többször felbukkanó Aragóniai Thorvald is, de megint új frizurával, mint névtelen rosszarc. Mivel hősünk nagyon hős, ezért egymaga leveri az öt(?) támadóját. Harald ekkor felfigyel rá, és felajánlja neki, hogy tartson vele Angliába. Ezekből a jelenetekből egyébként kiderül, hogy az emlegetett Vörös Erik nem az a Vörös Erik, aki az alap sorozatban is benne volt. Végül is ez egy ügyes megoldás: ha adaptálunk egy valós karaktert, akinek aztán a sorozatunkban annyira eltérő a története, hogy végül semmi köze az eredetihez, akkor később újra felhasználhatjuk.

 

- Knut és a főemberek visszatérnek Gatterba, ahol Haakonné lakomát szervez nekik. A lakomán van dobolós zene, meg minas morguli kígyótáncoltatók. Freydis odalopakodik a főasztalhoz és megkéseli megrontóját, aki ugyebár Olaf jarl haverja. Olaf ezért az életét akarja venni, de Haakonné közbelép, elfogatja Freydist és meghagyja, hogy majd másnap ítélkezik felette.

 

 

Szóval ez volt az első rész. Eddig mondjuk nem borzasztóbb, mint az alap sorozat bármelyik átlagos epizódja. Legalább hiányoznak a számomra kifejezetten irritáló szereplők, mint Torvi, Ivar meg Hvitserk. De még nincs mit nagyon elkiabálni.