Vagy egy hónappal a nemzetközi megjelenés után pár napja végre nekem is lehetőségem volt megtekinteni Robert Eggers Az Északi (The Northman) c. filmjét. Egy végignézés után részletes elemzésbe nem kezdenék bele, inkább a teljesség igénye nélkül osztom meg véleményemet. Előre szólok, hogy írásom “spoilereket” tartalmaz.
Hitelességi szempontoktól eltekintve összességében tetszett a film, egy jól megrendezett, élvezhetően kivitelezett, bár nem egy túl bonyolult történetet vittek vászonra. Nekem ezek a misztikus elemekkel tarkított sötét hangulatú filmek mindig is tetszettek, Eggers előző két műve is nagy favorit számomra. Régész szakmai szemmel nézve rengeteg jó dolgot láthatunk, köztük nagyon sok olyan elemet, amit eddig nem, de kötelező lenne a viking korban játszódó alkotásoknál. A film egyik régész konzulense pont az a Neil Price volt, akinek a munkásságát az előzetes elemzésénél is említettem. Hozzátenném, hogy az utóbbi hónap során már megannyi korszakos szakértő vagy hozzáértő osztotta meg videó formátumban elemzését a youtubeon, melyek közül sokat végignéztem, így véleményemet ezek is formálták vagy befolyásolták. Azt egyébként mindenképpen le szeretném szögezni, hogy nem egy realista filmről van szó, sok természetfeletti elem játszik fontos szerepet a filmben, de ezek túlnyomó része a kora középkori sagákból lett merítve, ilyen például a berzerkerek szinte sebezhetetlensége (nem tehet bennük kárt sem tűz, sem vas), a sírból a halott harcostól megszerzendő kard, vagy hogy a kardot csak bizonyos feltételek mellett lehet a tokjából előhúzni; holdfény alatt vagy Hél kapujánál (amit a magyar szinkronban helytelenül fordítanak pokolnak). Ugyanakkor néha ezeket az részeket olykor a néző értelmezésére bízzák, hogy hogyan is történhetett meg, a kard sírból való megszerzésére egyből két verziót is kapunk.
Kezdjük azzal ami tetszett nekem a filmben. A ruhák, ékszerek, páncélok, fegyverek túlnyomó része korhű, konkrét régészeti leletek replikái vagy azok alapján készültek. Láthatunk gyémánt mintában szőtt gyapjúköpenyt, szegecselt láncingeket, a gjermundbui sisak másolatát, kártyaszövéssel készül szőtteseket (köztük az osebergi hajósírból is ismert mintát), damaszkolt kardpengét, stb. A Hedebyben előkerült nemez birkamaszk is feltűnik egy jelenetben. Ami nagyon sok középkori sorozat és film hiányossága, hogy mindenki sötét színű cuccokban járkál, szürkét és feketét hord, itt helyre van téve, hiszen változó, élénk színű viseleteket láthatunk. A kosztümelemek nagy részét újrajátszóknak is dolgozó kézművesektől rendelték be (Volundr, Sergey Simunin, Historical Tents - Tentorium, stb.). Részemről a film legjobb része a második fejezet volt, amikor hősünk a keleti szláv területeken fosztogat. Itt láthatjuk egy falu felprédálását, melyet a sutton hoo-i és torslundai sisaklemezek jelenetét felelevenítő rituálé előz meg. Ennek során a forrásokhoz hűen a tizenkét főből álló berzerker csapat a harci pszichózis állapotába kerül, ami kell ahhoz, hogy félelmet nem ismerve menjenek az ellenfélnek. Nyilván ez csak egy fajta értelmezése az ábrázolásoknak, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek. Ezek után támadják meg az erődített települést félmeztelenre vetkőzve. Sok, főleg újrajátszó ismerősöm kritizálta ezt a részt, mert a túlélés esélyeit igencsak rontja a páncél nélküli küzdelem. Nyilvánvaló és teljesen érthető, hogy a mai modern korunk újrajátszói miért nem csinálják, de egy korabeli pogány hiedelemvilágban felnőtt ember számára teljesen más értelmet nyer. Ebből a szempontból elég ha már a rituális emberáldozatokra gondolunk; számunkra értelmetlen, de mégis előfordult. Persze az, hogy szinte gond nélkül felmásznak a paliszádon és a védők a falakról el sem találják őket, csak hadonásznak a lándzsáikkal tényleg elég valótlan. Ettől függetlenül a berzerkerek esszenciáját, ahogyan bevethették őket, nagyon jól átadták. Ahogy erre tanult kollégám, Beck Attila (aki mellesleg a doktori disszertációját írja ebből a témából) szóban rámutatott, egy olyan sokk egység voltak, akiket azért küldtek előre, hogy az ellenfelet demoralizálják és hajlandóak voltak ezért ilyen óriási kockázatot vállalni. A filmben sem ők egyedül hentelik le a falu összes védőit, hanem kinyitják a kapukat a normális védőfelszereléssel ellátott harcostársaiknak, akik aztán az öldöklés nagy részét végzik.
Nagyon hiteles volt a belső terek megvilágítása. Teljesen olyan hatást keltettek mintha csak a lobogó tűzhelyek világították volna meg a házbelsőket. A harcokban ugyan voltak elég egyértelmű hollywoodi mozdulatok, mint például a karddal való indokolatlan tolás, de láthattunk jópofa, valószerű megoldásokat is, mint például a pajzzsal való ütést, amit elég ritkán szoktak megjeleníteni.
Különösen bejött amikor Amleth a ki nem vont karddal a kezében küzd ellenfelei ellen, igaz szintén a hollywoodi kliséket szaporítva eleinte indokolatlan módon egyenként támadnak rá. Örülök, hogy a film nem arra törekedett, hogy jól adatolható történelmi eseményeket mutasson be (rosszul), melyek sorsdöntőek voltak Észak- és Nyugat-Európa történelmében, hanem egy jóval kisebb hangvételű cselekményt jelenít meg. Igaz, ez is egy meglévő, legendás történetet vesz alapul, a dán Saxo Grammaticus által lejegyzett Amleth életét (melyet aztán Shakespear adaptált híres drámájában). Dán kolléganőm egyébként ebből a szempontból mondjuk kritizálta a filmet, hiszen Amleth történetét egyáltalán nem a teljesség igényével dolgozták itt fel, hanem sok más saga elemeivel gyúrták egybe. Amleth eredeti történetét mondjuk én nem ismerem, így lehet, hogy engem is zavart volna, ha tisztában vagyok az alapművel. Egy jelenet során izlandon láthatjuk az Ahmed ibn Fadlán által leírt rusz törzsfő temetkezésére emlékeztető szertartást. Nagyon jól adják át az arab forrásból ismert rítust, bár volt olyan youtuber (Welsh Viking), aki szerint ez nem egy jó megoldás, hiszen az ibn Fadlán által leírt temetkezés már a szláv népekkel való kölcsönhatás miatt nézett ki úgy ahogy. Részemről ebben kételkednék, szerintem annyi idő alatt olyan gyökeres változások nem mentek végbe, hogy egy izlandi és egy Kelet-Európában élő skandináv temetkezés között olyan óriási különbségek legyenek. Különösen tetszett, hogy a sírhalom, amiből Amleth megszerzi a mágikus kardot, pár száz évvel korábbi, vendel kori leleteket tartalmazott, azonban volt vele kapcsolatban egy nagy negatívum is, így át is térek azokra a részekre amiket én hiányosságnak éreztem, ezeknek zöme mondjuk apróság.
A fent említett vendel kori sír Izlandon azért problémás, mert ebben a korban a skandinávok még nem fedezték fel a szigetet, szóval körülbelül annyi keresnivalója volt ott, mint a templomosoknak Amerikában. Szintén felvontam a szemöldökömet, amikor az egyik jelenet Izlandon egy erdőben játszódik, de mivel a korabeli klímához és vegetációhoz nem értek, így ennek kapcsán nem foglalnék határozott állást. Ugyan látszik, hogy változatos színű ruhákat viseltek a film szereplői, de mégis számomra ez nem mindig jött át, hiszen az utómunkáknak köszönhetően Az Északi képi világa összességében fakónak és sötétnek hatott, de talán ez szükséges volt a hangulathoz. Gondnak éreztem néhányszor azt is, hogy a szereplők olykor indokolatlanul voltak összekoszolva. Fjölnir farmján a szolgák esetében ezt mondjuk megértem, de amikor Amlethék Kelet-Európa egyik folyóján eveznek, úgy hogy mindenkinek az arca egy merő mocsok, zavarónak találtam, hiszen csak egy-két tenyérnyi vízbe kerülne ilyenkor, hogy megmossák az ábrázatukat. Ugyan régészeti szempontokból a film kiemelkedő, de az általam sokat idézett Jackson Crawford skandinavisztikus, aki a viking sagákat elég jól ismeri, összességében negatív kritikát fogalmazott meg. Ugyan megjegyezte, hogy sok elemet mutatott be a sagákból, de véleménye szerint, a kora középkori történetek esszenciáját nem sikerült jól átadnia és inkább a 21. századi igényeknek felelt meg a bemutatott gyakori brutalitással. Igaz, morálisan jóval közelebb volt a 9-10. századhoz, ahogy ezt ő is megjegyzi. Amiben valamelyest egyetértek vele az a nyelvhasználat kérdése. Eredeti szinkronban az óészakit (néhány jelenetet leszámítva) a modern, régiesítő elemeket tartalmazó angolollal helyettesítik, hazai kiadásban pedig értelemszerűen magyarral, részemről azonban sokkal jobban preferáltam volna, ha egy az egyben maradtak volna az óészakinál, ami még jobban segítette volna a beleélést.
Összegezve, a film egy fontos mérföldkőnek számít ha a viking kor megjelenítésének hitelességéről beszélünk. El tudom képzelni, hogy a Vikingek és akár az Utolsó Királyság (The Last Kingdom) a film sikeressége és korhűséget tekintve pozitív kritikái miatt irigykedve fognak rá tekinteni, de bízom benne, hogy ez idővel arra fogja sarkallni őket, vagy másokat, akik megpróbálkoznak ennek a korszaknak a megjelenítésével, hogy több erőfeszítést tegyenek a hitelesség terén.
